Lidércfény-kép – egy felejthetetlen múzeumi éjszaka

Hetedik alkalommal várja vendégeit a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum augusztus 19-én, este hat órától éjfélig egy múzeumi éjszakára. Az idén nem párizsi hangulattal, isztambuli kalanddal, bajor sörrel készülünk a múzeumban, hanem a nemrégen indult nagysikerű Sárvár anno életre keltésével. Rakjuk össze közösen Sárvár történetét! Az első Lidércfényt 2006-ban rendezte meg a

Ovisok ismerkedtek huszárokkal – gyerekek a múzeumban

Immáron negyedik éve látogatnak el hozzánk minden évben a nemzeti ünnep előtti napokban a sárvári óvodások. A Petőfi utcai és a Bocskai úti Óvoda ovisai tágra nyílt szemekkel nézték végig az igazgató bácsival a Huszárok című kiállítást. A két óvoda 10 csoportja lelkesen énekelte a negyvennyolcas énekeket, és a katonadalokat. Szavaltak

Ajándék tárlatvezetés a Nádasdy Múzeumban egész márciusban

Újraindítja sikeres sorozatát a Nádasdy Ferenc Múzeum. Idén márciusban tíz alkalommal a múzeum munkatársai mutatják be az állandó kiállításokat. A tárlatvezetés díjmentes, csak a belépőjegyet kell megvásárolni. Minden alkalommal egy-egy kiemelt téma elsőbbséget élvez, de senki nem marad le semmiről! Jónéhány évvel ezelőtt, 2007-ben nagy sikert aratott a múzeum kezdeményezése. Minden

Az őskorba repít vissza az Időcsiga – kiállításmegnyitó a Nádasdy Múzeumban

Megnyílt a Nádasdy Ferenc Múzeum új időszaki kiállítása. Az Időcsiga a legújabb régészeti ásatások és leletek segítségével írja újra Vas megye őskorát. A kiállítás május elsejéig megtekinthető. Komoly érdeklődés mellett nyitotta meg új kiállítását a Nádasdy Ferenc Múzeum. Két hónapig látogatható a számos új leletet, és eredményt bemutató tárlat. Az Időcsiga.

A Nádasdy múzeum huszárjai az interneten

 A sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum a Nemzeti Kulturális Alapprogram több pályázatán is nyert 2011-ben, ezek közül az egyik projekt a múzeum huszárgyűjteményének internetes megjelenését segíti, és hozzájárul ahhoz, hogy a sárvári múzeum széles körben tegye ismertté gyűjteményét. A múzeum 1983-ban fogadta be az egykori Nádasdy-huszárok tisztikarának felajánlását, mely a 9. császári

Magántörténetek a díszletek mögött – Pajor András kiállítása a Nádasdy Múzeumban (fotógalériával)

Pajor András fotókiállítása nyílt meg november 10-én csütörtökön a Nádasdy Ferenc Múzeum falai között. A tárlatot Kondora István polgármester olyan helyi érdekeltségű vizuális emléktárként üdvözölte, amely az ittélők közös emékezetének is része. A kiállítást Somlósi Lajos fotóművész nyitotta volna meg, sajnos ő nem érkezett meg az eseményre, így Takács Zoltán Bálint,

Lidércfény Sárváron – Sátrat vert a török a várban

Helyszín: Sárvár, Nádasdy MúzeumForrás: vasnepe.huSzerző: Benkő Sándor (Vas Népe) Fotók: Syouwr (Láthatatlan Sárvár) Hatodik alkalommal rendezték meg Sárváron a Nádasdy-vár múzeumában a Lidércfény nevű éjszakai programsorozatot. 1532-ben a magyar seregek megállították a törököket, így gátat szabtak az oszmán birodalom nyugati terjeszkedésének. Takács Zoltán Bálint, a múzeum igazgatója elmondta, hogy a pénteki

„Mintha hazajött volna” – Újabb időszaki kiállítás nyílt Sárváron a Nádasdyak életéről (vaskarika.hu)

A Magyar Királyság és Sárvár történetében meghatározó szerepet játszó Nádasdyak 1671-ben a családfő, gróf Nádasdy III. Ferenc országbíró kivégzésével történetük talán legnagyobb tragédiáját élték át. A következő századokban azonban sikerült újra felemelkedniük. Ennek történetét mutatja be a Nádasdy Ferenc Múzeum újabb időszaki kiállítása, amelynek megnyitójára gróf Nádasdy Borbála is eljött. A

Siker volt az 5. Lidércfény is – éjszaka látogatták a Nádasdy Múzeumot

Az ötödik alkalommal megrendezett múzeumi éjszakán számos program várta az érdeklődőket. A Nádasdy Bandérium bemutatóján a 16-17. század magyar és török csapatok örök harcait elevenítették fel, amikor egymástól raboltak, és néha ártatlanok is áldozatul estek összecsapásaiknak. A tárlatvezetések során hangsúlyozták a Nádasdyak sárvári szerepét, hiszen az idei évben két, különösen értékes

Lidércfény 5. – 2010.

A sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum immáron ötödik alkalommal várja vendégeit éjszakai programjaival, idén Erzsébet napján, november 19-én, pénteken este 6 órától. A részletes beharangozó és a programok a kattintás után olvasható. A sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum immáron ötödik alkalommal várja vendégeit éjszakai programjaival. Az idén Erzsébet napján, november 19-én, pénteken este 6

Egyhetes kényszerszünet a múzeumban

A 2009-es évben a Nádasdy Ferenc Múzeum 4 munkatársától kényszerült megválni a fenntartójuk döntése alapján. A kellőszámú munkaerő hiányában szembe kell néznie a múzeumnak azzal a helyzettel, hogy a szabadságolások időszakában megoldhatatlan az intézmény nyitva tártásának megfelelően ellátni a termek őrzését. A múzeum 2010. november 2-től 2010. november 7-éig nem tervezett

Jó helyre került a Nádasdy-óra (Vas Népe)

Ünnepélyes külsőségek közepette adták át a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeumnak azt az órát, amelyet a híres család egyik tagja, Nádasdy Erzsébet grófnő adományozott. A Nádasdy család meghatározó szerepet játszott a Magyar Királyság 16. és 17. századi történelmében – hallottuk az ünnepség során Takács Zoltán Bálint múzeumigazgatótól, aki szerint az intézmény újabb

Dinasztiák Születése – Új időszaki kiállítás a Nádasdy Ferenc Múzeumban

A sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum új időszaki kiállítása három arisztokrata család születése kapcsán mutatja be Magyarország 16. századi történelmének mindennapjait. A kiállításhoz számos magyar múzeum kölcsönzött műtárgyakat. A legnagyobb szenzáció ezek közül Sylvester János Újtestamentum fordítása, amelynek egyetlen hazánkban fellelhető példányát tekinthetik meg a látogatók. Három magyar arisztokrata család, a Nádasdyak,

A színesceruzáktól a fegyverekig – gyűjtők kincsei a múzeumban

Igazán fantasztikus élménynek lehettek részesei azok, akik ellátogattak a Nádasdy Ferenc Múzeumba március 13-án, szombaton. A sárvári magángyűjtők ezen a napon először – s remélem, nem utoljára – egy napra közkinccsé tették kollekciójuk legkedvesebb, legkülönlegesebb darabjait. A rendezvény sikerét jelzi, hogy e napon a borús idő ellenére félezer látogató érkezett

Gyűjtők szenvedélye – sárvári magángyűjtők a múzeumban

2010. március 13. (szombat), 9:00–17:00 óráig,Sárvár, Nádasdy MúzeumBelépőjegy: 500,- Ft Sárvári gyűjtők standjai – Városunk magángyűjtői múzeumunkban első alkalommal mutatják be gyűjteményük legszebb, legérdekesebb darabjait. Jól megférnek egymás mellett a régi papírpénzek, képeslapok, a ceruzagyüjtemény darabjai, illetve a játékok, érmék kitüntetések, egyenruhák. Feltárulnak Sárvár múltjának tárgyi emlékei, ritkán látott darabjai. Fegyverismeret A Nádasdy

Lidércfényes kalandozás a múltba a Nádasdy Múzeumban

Negyedik alkalommal került megrendezésre a sárvári Nádasdy Múzeumban a Lidércfény névre hallgató éjszakai múltidéző. Idén a múzeumi éjszaka a bajor kor és a retro jegyében telt. A bajor hangulatot a Rábafüzesi Német Asszonykórus, a retrót pedig a Radler Buam biztosította. De volt még vadászkiállítás, tárlatvezetés, vaníliás süti, töpörtyűs pogácsa, bor

Lidércfény 4 a Nádasdy Ferenc Múzeumban

Sárváron a Nádasdy Ferenc Múzeumban, 2009. augusztus 19-én 20 órától 24 óráig.   dátum: 2009. 08. 19. (szerda), 20:00-tól 24:00-ig. helyszín: Sárváron a Nádasdy Ferenc Múzeum (Sárvár, Várkerület 1.) Belépőjegy egységesen: 500,- Ft A Lidércfény negyedik alkalommal az alábbi programokkal várja vendégeit: - Énekel a RÁBAFÜZESI NÉMET ASSZONYKÓRUS (20.30-20.50 és 21.30-21.50.) A több