Sárvári kitüntetettek a megyei ünnepségen

Vas Megye Közgyűlése március 15-én Celldömölkön ünnepi ülésen adott át elismeréseket. A díjazottak között hat sárvári kötődésű kitüntetett volt. A Vas Megyei Önkormányzat Közgyűlésének kitüntetéseit Majthényi László, a közgyűlés elnöke adta át. Az elismerésekhez dr. Kondora Bálint alelnök és dr. Balázsy Péter jegyző gratulált. "Kuntár Lajos Sajtó-Díj"-ban részesült dr. Fonyó Roberta, a Sárvári Média

Újévi koncertet adott a Sárvári Koncertfúvószenekar

Idén immár 43. alkalommal rendezte meg hagyományos Újévi Koncertjét a Sárvári Koncertfúvószenekar a Tinódi Gimnáziumban. A január 2-i zenei program felölelte a fúvósirodalom valamennyi műfaját: a koncertindulóktól, a koncert-fúvószenekari műveken keresztül, a könnyed, szórakoztató dallamokig. Már jóval a kezdés előtt megtelt a Sárvári Tinódi Gimnázium sportcsarnoka, ahol a hagyományokhoz híven az

A Nádasdy Történelmi Fesztivál fotópályázatának idei díjazottjai

A Nádasdy Történelmi Fesztivált idén hetedik alkalommal rendezték meg a Nádasdy-várban, illetve annak környékén. A fesztivál számos látványos programokat és pillanatot kínált a történelmi hagyományok iránt érdeklődő látogatóknak és azoknak is, akik mindezt optikán keresztül nézték. Részükre második alkalommal hirdettek meg fotópályázatot, melyre "Történelmi pillanat" és "Fesztiválarcok" kategóriákban vártak pályaműveket. Díjazottak: Jene

600 éves sátoros ünnep – Simon, Júdás napi országos vásár 2015

Október 24-én zajlott a város 600 éves múltra visszatekintő országos kirakodóvására, melynek több mint 40 ezer látogatója volt. A vásár hivatalos kezdetén kellemes őszi idő és napsütés fogadta a több mint hatszáz árust és a sok ezer érdeklődőt. Húsz éve még élő malacokat is árultak a vásáron, mára belőlük csak a

Pincebéli Víg-napjaim – Balaton koncert a sárvári AZK-ban

A Balaton egyike a saját tudat erejére való rácsodálkozás és a szellemi önállóság zenekarainak 80-as évekbeli csokrából. Szeptember 18-án Sárváron, a Nádasdy-vár Pinceklubjában léptek fel lázadásukat már elnövő "negyvenötvenesek" és a korszak szűrt levegőjét csak hírből ismerő, ám a zenére, mondanivalóra fogékony fiatalabb közönség előtt. Melankolikus rakkenroll, zenei barkácsfíling, vodkaszünetek

Elfoglalták a törökök a várat – VII. Nádasdy Történelmi fesztivál

Sárvár hetedik alkalommal köszöntötte a török kor szerelmeseit, a hagyományőrzés és a korabeli gasztronómia rajongóit a Nádasdy Történelmi Fesztiválon július 17-e és 19-e között. Vas megye legnagyobb török kori hagyományőrző rendezvénye a Nádasdy-vár helyszínein vitézi táborokkal, kézműves vásárral, színes gyerekprogramokkal, autentikus gasztronómiai kínálattal péntektől vasárnapig várta a fesztivállátogatókat. Július 16-án a Pannon

Új kiállítótérrel bővült a Nádasdy-vár – Németh Mihály letéti kiállítása

Új kiállítótérrel bővült a Nádasdy-vár, a most átadott Darabontok Házában Németh Mihály szobrászművész letéti kiállítása látható. Pfeiffer Milán trombitajátéka fogadta július 15-én délután a vár aulájába érkezőket. A népes számú közönség a vár új kiállító terének és az ott megnyílt kiállítás megnyitójára gyűlt össze. Kondor János, a művelődési központ igazgatója úgy

Fúvós zenétől volt hangos Sárvár – VI. Nemzetközi Fúvószenekari Verseny

Július 10-én este megtelt a Kossuth tér, amely lelkes fiatalok virtuóz játékától, ütemes, vidám hangulatot teremtő zenéjétől volt hangos. Kezdetét vette a VI. Nemzetközi Fúvószenekari Verseny és XVI. Fúvószenei Várfesztivál. A megnyitót a Fourtissimo együttes egész estés koncertje követte. A találkozóra idén 7 zenekar nevezett, köztük egy többszörösen díjnyertes csapat Hong

Együtt futott és gurult a város – Mozdulj Sárvár! – 2015

Mintegy háromszázan indultak el a harmadik alkalommal megrendezett „Fut a Sárvár, gurul a Sárvár” futó- és görkorcsolya fesztiválon a „Mozdulj Sárvár!” keretében. A Tinódi gimnázium DSEje által rendezett versenyen Kondora István polgármester előbb az alkalmi színpadról köszöntötte a résztvevőket, majd maga is rajthoz állt, hogy a családi futás két és fél kilométeres

Horváth Vera Szelina babafotó kiállítása a könyvtárban

A baba első éve címmel nyílt meg május 4-én Horváth Vera Szelina fotókiállítása a sárvári könyvtárban. Sok mindent megőrzünk emlékeinkben, de idővel sajnos a bennünk lakozó képek halványulnak. Az első éve a babáknak oly hamar eltelik, hogy a szülők épp, hogy észbe kapnak: hiszen tegnap még a karomban ringattalak. Ezt az érzést

A halálban leltek békére – Benkő Sándor kiállítása a Galeria Arcisban

A sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermében nyílt meg Benkő Sándor fotográfus A halálban leltek békére – A Nagy Háború áldozatainak emlékhelyei Olaszországban és Szlovéniában című fotókiállítása. Alig száz év telt el és elfeledtük, el akarják feledtetni velünk az első világháború legvéresebb csatáiban halt magyar katonahősök emlékét. Mikor széthasadt az osztrák–magyar monarchia

Megint tollat fogott a véső helyett a szobrász

A Nádasdy-vár házasságkötő termében került sor Németh Mihály szobrászművész Magamnak dünnyögök című új kötetének bemutatójára. Másfél évtizedes budapesti tartózkodástól eltekintve, mikor is a Képzőművészeti Főiskolára járt és művészként dolgozott a fővárosban, Németh Mihály szobrász tulajdonképpen mindig is Sárváron élt és alkotott. Számára ez a város jelentette, jelenti az életet, az alkotáshoz

Benkő Sándor kiállítása a Szombathelyi Képtárban

Január 21-én a Szombathelyi Képtárban megnyílt „A pillanat relatív igazsága” címmel Benkő Sándor fotókiállítása. Itt valami fontos esemény lehet, mert régóta nem láttam ennyi fotóst együtt – kezdte köszöntőjét Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere. Fényképezőgéppel a kezében ennyi ember talán valóban még sosem volt együtt a képtár zsúfolásig megtelt földszintjén. Az érdeklődés a

Takács Nikolas jótékonysági koncertje a Szent László templomban

A sárvári Kolping Támogató Szolgálat szervezésében adott jótékonysági koncertet Takács Nikolas december 20-án szombaton a Szent László templomban. Sárvár Város Önkormányzata adventi rendezvénysorozatának részeként került megrendezésre Takács Nikolas jótékonysági koncertje. A rendezvény a Kolping Támogató Szolgálat és civil szervezők által hagyományteremtő jelleggel valósult meg. Az ünnephez méltó készülődés helyszíneként a sárvári

Mazsorettparádé – Mazsorett Gála 2014 Sárváron

December 13-án tizenkilencedik alkalommal rendezték meg Sárváron, a Tinodi Gimnázium tornatermében a Mazsorett Gálát, melyen a Sárvár Városi Mazsorett Együttes valamennyi korosztálya és a Kanona Band is fellépett. Egy hatalmas képgalériával idézzük fel a több mint kétórás, látványos gálaműsort! "Ha táncunkat nézed, a szívünk szavait hallod" - évek óta ez

Gerbert Judit Radnóti-estje a könyvtárban

Radnóti-estet tartott a Sylvester Könyvbarátok Klubja. A költő halálának 70. évfordulója alkalmából Gerbert Judit mondott verset. Hiába volt a magyarság egyik legnagyobb költője, 1944 májusában a szerbiai Bor közelében felállított munkatáborba hurcolták Radnóti Miklóst. Ahonnét szeptemberben indult utolsó útjára erőltetett menetben. Végül a Győr megyei Abda község határában 21 társával együtt

Momóval népszerűsítik az olvasást a sárvári gyerekkönyvtárban

Momó ismét felbukkant a sárvári gyerekkönyvtárban, hogy megvédjen a koboldoktól egy mesét. A könyvmanó évente egyszer játékra invitálja a második, harmadik és negyedik osztályos gyermekeket. November hatodikán a könyvtárba látogató g yerekek Gerbert Judit előadásában hallhatták a Világszép Nádszálkisasszony című mesét. A Momó játékon való részvételnek fontos momentuma volt a

Kopár sziklák színpompás virágai a könyvtárban

Az Alpok virágai címmel nyílt meg Dr. Kulcsár László, a Sárvári Városszépítő Egyesület elnökének fotókiállítása a sárvári könyvtárban. Élőhelyükön talán gyökerestől is elférnének tenyerünkben ezek a színes növények. Ám elhozni nem lehet őket Európa legnagyobb hegységéből, az Alpokból. Kulcsár László azonban valami hasonlót tett mégis fényképezőgépével. A szélfútta kietlen szirtekről elhozta