Horváth Vera Szelina babafotó kiállítása a könyvtárban

A baba első éve címmel nyílt meg május 4-én Horváth Vera Szelina fotókiállítása a sárvári könyvtárban. Sok mindent megőrzünk emlékeinkben, de idővel sajnos a bennünk lakozó képek halványulnak.

Az első éve a babáknak oly hamar eltelik, hogy a szülők épp, hogy észbe kapnak: hiszen tegnap még a karomban ringattalak. Ezt az érzést hivatottak megidézni Horváth Vera Szelina képei a könyvtárban nyílt kiállításán. A Születés ünnepe rendezvénysorozat keretében megnyitott tárlaton számos kisgyermekes apuka és anyuka is részt vett, köztük a kiállított képek pöttöm modelljei is. A kiállítást Dr. Wächter Walter járási tisztifőorvos azzal nyitotta meg, hogy a fotók az emberi élet egyik legörömtelibb pillanatait, a gyermekáldás időszakát örökítik meg.

Horváth Vera Szelina a híres budapesti Práter utcai fotós iskolában szerzett fényképész végzettséget. Dolgozott édesapja fotóüzletében, de a fővárosban is tevékenykedett neves babafotós műtermekben, és több újság és katalógus is fűződik a nevéhez. 2013-ban Sárváron nyitotta meg saját műtermét. A sárvári fotográfus öt kisbaba életének első évét fényképezte végig nagyon közel kerülve hozzájuk és szüleikhez is. – Családtagnak érezhettem magam a munka során – fogalmazott Horváth Vera Szelina fényképész. A sárvári babafotózás egyéves kiállítási projektje lezárult. Műtermében tovább készíti művészi igényű családi fotóit, ám már új alkotói tervek is foglalkoztatják, amiről egyelőre – talán babonából – még nem beszél Horváth Vera Szelina.

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára