Egy motívum szerteágazásai a Galeria Arcisban

Rákossy Anikó kiállítása nyílt meg október 13-án a Galeria Arcisban. Az egyedi formavilágú képeket Polgár Csaba képzőművész aján-lotta a közönség figyelmébe.  Rákossy Anikó a Magyar Képző- művészeti Főiskolán végzett. Hosz- szú ideig alkalmazott grafikusként, illusztrátorként dolgozott, először 1990-ben mutatkozott be festmé- nyeivel. Azóta számos tárlaton cso- dálhatták már meg motívumismétlő egyedi

„Majdnem” című tárlat a művelődési központ Folyosó Galériáján

Maga a kiállító, Lázár Zsuzsanna festőművész ajánlotta a közönség figyelmébe „Majdnem” című tárlatát október elején a művelődési központ folyosóján. A megnyitót verses műsorral tette hangulatosabbá Horváth Ágota, akit gitáron tanítványa, Márkus Balázs kísért. Az alkotó azzal kezdte megnyitó-ját, hogy tisztában van azzal, hogy a cím kissé furcsának tűnik, ezért némi magyarázatot

Arad, október 6. – Adjon példát a mártírok emlékezete!

Az aradi vértanúk kivégzésének 164. évfordulójára emlékezett Sárvár is.  Napsütéses, ám kissé szeles idő fogadta a nemzeti gyásznap alkalmából a város ünnepi megemlékezésére érkezőket. Az október 4-én délután 17 órai kezdésre sokan gyűltek össze a főtér sarkánál a Batthyány-emléktáblánál. Az emlékező tömegben az iskolák saját zászlóik alatt vonultak ki az eseményre. A

Sárváron is Itthon vagy! – Íjászversennyel csatlakoztunk az országos rendezvényhez

Sárvár is csatlakozott a Magyar Televízió Zrt. Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! című országos akciójához. A rendezvényhétvége keretében került sor a hetedik alkalommal megrendezett 7x7 Saslövő Íjászbajnokságra szep-tember 29-én.  A kezdeményezés célja, hogy a Tu-rizmus Világnapja és a Szent Mihály- nap alkalmából a közmédia csatornái szeptember 27–29. között tematikus műsorfolyam keretében megmutassák

Világgá kerekedő békebeli városok – Krepsz István kiállítása

Mintha két tárlat futna egymás mellett Krepsz István festőművész szeptemberben nyílt kiállításán a Galeria Arcisban. A képek belső terében hangulatos városrészletek, csendéletek és tájképek, más képközéppontokon egy-egy sakktábla figurái játsszák játszmáikat. Aztán, amíg a képkeret engedi, a széleken meggörbülő térben egybeolvad a látvány, a békebeli hangulatok mai formákká torzulnak, transzformálódnak át.

Dr. Hegedüs Csaba Sárvár Város Díszpolgára lett

2013. augusztus 30-án rendkívüli ünnepi testületi ülésen a „Sárvár Város Díszpolgára” címet adományozta a képviselő testület a város szülöttének, Dr. Hegedüs Csabának.  Dr. Hegedüs Csaba 1948-ban született Sárváron. A birkózással is itt ismerkedett meg, majd a Szombathelyi Volánhoz került, onnan igazolta le a Budapesti Vasas. Tehetségére hamar felfigyeltek, először 1968-ban szerepelt

Ragadd meg a napot – Összművészeti találkozó Sárváron

Idén második alkalommal került megrendezésre a sárvári Nádasdy-várban a Lehetőségek Napja rendezvény. Különféle művészeti ágak – képzőművészet, fotográfia, zene, színészet és videó – helyi képviselői kaptak lehetőséget a bemutatkozásra. Az összművészeti találka lényege, hogy a "Lehetőség" kifejezés valódi értelmében teret engedjen az ifjúság szellemi szárnyalásához. A művészeti ágakat, illetve idén

Sárvár a fúvószene fővárosa lett – XIV. Fúvószenei Várfesztivál

Az V. Sárvári Fúvószenekari Versenyt és XIV. Fúvószenei Várfesztivált július 5-e és 6-a között szervezték meg a sárvári fúvósok, ahol az ország legjobb fúvós együttesei mérhették össze tudásukat. A pénteki megnyitón Dohos László Liszt-díjas karnagy, a zsűri egyik tagja kiemelte, hogy Sárváron 500 éves hagyományra tekint vissza a művészetek ápolása és,

Sárvár volt a mazsorettfőváros – VIII. Sárvári Országos Mazsorett Fesztivál

Június 1-jén nyolcadik alkalommal rendezték meg a Sárvári Országos Ifjúsági Mazsorett Fesztivált. Idén a sárvári Tinódi Gimnázium adott otthont a „Botforgatók Show-jának”, ahol felléptek a kapuvári, pétfürdői, hajdúböszörményi valamint a sárvári mazsorett-táncsoportok tagjai.  Vaskarika.hu (Makrai Tamás) galériája Vaol.hu (Benkő Sándor) galériája  

Sárvári ünnepek Pajor András képein – könyvbemutató a díszteremben

Kisvárosi ünnepek című fotókönyvét május 31-én mutatta be Pajor András fotóriporter a Nádasdy Múzeum dísztermében. Az alkotót a cím inspirálta a kötet elkészítésekor, hiszen azt vallja, hogy egy kisvárosban is meg lehet találni azokat az izgalmas témákat, ünnepélyes pillanatokat, amelyek megörökítésre érdemesek. Pajor András 1978-ban készítette első fotósorozatát osztálytársairól. Járt a

Sajtóvisszhang: Ifjú természetvédők sikere (Vas Népe)

Két természetvédelmi versenyen is a legjobbak között végeztek a Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskola tizedik osztályos tanulói. A Pannon Egyetem Mérnöki Kara áprilisban tizedik alkalommal rendezte meg a Hlavay József Országos Környezettudományi és Műszaki Diákkonferenciát. A Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskolából Szabó Dávid 10. A

Nagytakarítással köszöntött be a tavasz Sárváron

Az év első tavaszias hétvégéjén – bár este az áprilisi zápor is megérkezett – került sor immár harmadik alkalommal a tavaszi nagytakarítás elnevezésű akcióra, amelyen a diákok mellett a város intézményeinek dolgozói és a város polgárai is részt vettek, hogy az ősz és a tél folyamán összegyűlt hulladéktól megtisztítsák a közterületeket. Április 12-én délelőtt és kora délután közel kétezer

Világ körüli zenei utazás a sárvári szaxofonosokkal

Nagy sikerű koncertet adott ápri-lis 7-én a Sárvári Szaxofon Quar-tett a zeneiskola dísztermében. Az intézmény nyugalmazott tanára, Kovács Imre által vezetett négyesfogat egy világ körüli, vidám zenei utazásra hívta a publikumot.  A Sárvári Szaxofon Quartettel a világ körül - akár ezt a címet is adhatnánk annak a bő másfél órás zenei

Sajtóvisszhang: Erdős Virágnak lenni – a Vas Népe írása

Költészetnapi délutánra kapott meghívást a Nádasdy-várba Erdős Virág író, költő, színpadi szerző. A Lenni jó című "szabálytalan apokalipszissel" hívta föl magára a figyelmet 2000-ben, azóta több kötete is megjelent, több díjat kapott: 2006-ban például Szép Ernő-jutalomban, 2010-ben József Attila-díjban részesült. Erdős Virág olyan könnyedén, annyi humorral és iróniával képes pontosan és metszőn

Kisvárosi hangulatok Csók István ihletésében

Szomszéd várból érkeztek és bevették a vár falait. Nem ostrom volt, hanem kiállításmegnyitó, a kőszegi Csók István Művészkör tizennégy tagja hozta el alkotásait a vár Folyosó Galériájába. Dabóczi Dénes, a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum művészettörténésze nem csak e minőségében szólt a tárlatról, hanem kőszegi származásúként régi ismerőseit is köszöntötte a művészek

Jóska, kölni, rakott krumpli … – Húsvéti locsolás Sárváron (a Vaskarika fotóriportja)

A sokéves hagyományhoz hűen a Sárvári Néptánckör férfi tagjai – az időjárás viszontagságai miatt – gyalogszerrel indultak neki a városnak , hogy meglocsolják a tánccsoport leány tagjait. A lányok jól tűrték a hideg vizes áldást, majd miután megszárítkoztak házilag készült finomságokkal és piros tojással fogadták a megfáradt locsolókat. A húsvét hétfői locsolás

Tinódi ifjú követői találkoztak Sárváron

Március utolsó napjaiban ismét ifjú irodalmárok randevúztak Sárváron. A város és az Írók Szakszervezete által 36. alkalommal megrendezett találkozóra idén ötven költő- és írópalánta kapott „behívót". Idén több mint háromszázan mérték össze tudásukat és tehetségüket vers, próza és tanulmány kategóriákban az írók Alapítványa és az írók Szakszervezete által meghirdetett 36. Kárpát-medencei

Tetkófesztivál koncertekkel Szombathelyen – interjú a szervezőkkel

Október 20-21-én rendezik meg az I. Queen Of The West Tattoo Fesztivált. Németh Ildikó főszervezővel és Nagy Zoltán tetoválóművésszel (Bloodline szalon, Szombathely) beszélgettünk Miért pont erre a hétvégére esett a választásotok? Németh Ildikó: Nagyon szerencsés, hogy október 20-21. idén pont egy négynapos hosszú hétvégére esik, így mindenkinek lesz ideje kipihenni magát, illetve a