Egy este a barátság jegyében – az Angry Buddha újabb esete Sárvárral és az AZK-val

Kis nagyképűséggel azt mondhatnánk, az április 20-i AZK-t nemzetközi érdeklődés övezte, hiszen már hetekkel a koncert előtt izzott a Facebook az este egyik fellépője, a svájci Angry Buddha invitáló posztjaitól.   A várva-várt éjszaka végül beváltotta a hozzá fűzött nagy reményeket. Bár a közönség egy kicsivel lehetett volna népesebb, a kiváló, fűszeres

Kurtábban is nagyot szólt az AZK-Hazai Pálya #2

Bár úgy tűnik, nem szegődött túl korán a szerencse az AZK-Hazai Pályák minden résztvevője mellé, a kezdeményezés mégis kezdi megtalálni a helyét a sárvári könnyűzenei programok palettáján. Eddig kettőből kétszer kurtította meg a sors az utolsó pillanatban a tervezett felhozatalt: az első Hazai Pályán Nyul Laci, a Lost Dreams énekese gyengélkedett,

AZK – Lost Dreams, Atakám, Angry Buddha koncertek

Időpont: 2012. április 20. (pé), 21h • Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár Pinceklub • Belépő: 1000,- Ft Baselből, Svájcból jár vissza hozzánk az AZK-ba az Angry Buddha nevű zenekarjelenség. A srácok nem csak hogy rendkívül egyedi és kimunkált muzsikát csinálnak, ráadásul ízlésesen ütős arculatba csomagolva, hanem egyenesen imádják Sárvárt és a sárváriakat. Koncertjükön

Húsvéti alternatívák – Spóra, Nemjuci, A Gátnál az AZK-ban

Azt hihetnénk, a húsvéti időszak nem épp a legszerencsésebb a programok szervezése szempontjából. Az emberek rokonokat látogatnak, húsvétolnak, nagypéntekelnek, nagyszombatolnak, locsolnak, nem túl sok tehát az esély egy teltházas pincebulira mondjuk nagypénteken. Gondolhatná az egyszeri tudósító, aztán amikor megérkezvén azt látja, hogy az AZK már olyan jó háromnegyedig telt, pedig még

Alternatív igazságok a roma világnapon a Nádasdy-várban

Szépszámú érdeklődő előtt zajlott idén a sárvári Alternatív Zenei Klub és a sárvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat a roma világnap alkalmából közösen szervezett programja a Nádasdy-várban. Az AZK már több mint öt éve rendez tematikus estéket az 1971-es I. Roma Világkongresszus emlékére világnappá nyilvánított április 8-ához kapcsolódóan. Az előző években tüzes

Exkluzív interjút adott a Nemjuci a Láthatatlan Sárvárnak + a teljes új album meghallgatható változata

Két év után ismét az AZK-ban játszik a Nemjuci, akik az első sárvári koncertük óta nagy utat tettek meg, mára az egyik olyan zenekarrá váltak, akik kihagyhatatlanok egy valamire való fesztivál zenei összeállításából. A napokban készült el új albumuk, ennek anyagát mutatják be nálunk is. A srácok voltak annyira kedvesek,

AZK – Spóra, Nemjuci, A Gátnál koncertek a pincekluban

Időpont: 2012. április 6. (pé), 21h • Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár Pinceklub • Belépő: 1000,- Ft Két év kihagyás után újra Sárváron a Nemjuci! Vasi kísérőként csatlakozik az estéhez Szombathely régiúj kísérleti, rock/hip-hop-hibridje, a Spóra. Utánuk az A Gátnál következik…     Spóra (Szombathely) A Spóra egy szombathelyi banda, melynek zenei stílusa valahol az alternatív rock

Egy kérdés, három válasz az AZK Rock-edícióján

Három bandát, három teljesen különböző zenei megközelítést hallottunk március 23-án pénteken, az AZK sorkoncertjén. Elsőként a Felvidékről, Imélyről származó fiatal együttes, a Gilotin állt színpadra sajátosnak ígérkező, de még nem kiforrott stílussal, tiszta és őszinte rockzenével. A Gilotin 2007 óta létezik, de saját ösvényét a rockzenén belül érezhetően keresi még, kíváncsian

Tavaszi illatok az AZK-ban – Az Orr és a megújult Colombre Band muzsikált a klubban

A szombathelyi Az Orr zenekar már 8 éves, de valami érthetetlen okból eddig még sosem játszottak Sárváron. Pedig a banda műfaját tekintve nagyon is illeszkedik az AZK műsorstruktúrájába. Egyedi hangú, igényesen hangszerelt zene, méghozzá jó magyar szöveggel. Az Orr egyik emblémája volt Németh Tamás szaxofonos, tárogatós is, akit leginkább a régi

9. AZK-JAM – örömzene sok erénnyel és szépséghibával

A sárvári AZK sokszor hangoztatott ars poeticája szerint – kissé szembefordulva a zenei klubok, produkciók szokványos működési elveivel – a bejáratott, túljátszatott előadók pódiuma helyett az izgalmas amatőrzenei berkekben, az egyedi zenei kísérletekben kutatja leginkább a közvetítésért kiáltó értékeket. A jó zene egyrészt fontos helyi adottság lehet egy város és környéke

AZK – Hazai Pálya #2 – Rith, Stone Desert, B.A.D.

Időpont: 2012. április 14. (szo), 21h • Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár Pinceklub • Belépő: 500,- Ft A Hazai Pálya az Aternatív Zenei Klub új sorozata, a helyi és helykörnyéki zenészek, zenekarok "szakszervezeteként" terv szerint havonta jelentkezik majd a szokásos sor-AZK-k mellett, soronkívüli koncertekkel. A második mérkőzés fellépői a sárvári Rith, a szombathelyi

AZK – „Jó szimat” este – Az Orr és a Colombre Band koncertje

Időpont: 2012. március 16. (pé), 21h Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár Pinceklub Belépő: 800,- Ft A szombathelyi Az Orr és a Sárvárhoz időközönként hűséggel visszatérő Colombre Band ad koncertet a következő AZK-n. Kedves közönségünk! Higgyék el, van szimatunk hozzá, a minőségi zenei élményért kezeskedünk!     Az Orr (Szombathely) – http://azorr.hu/ A zenekar 2004. májusában alakult meg

A Human Jail és a Burning Full Throttle forrást fakasztott – Stoner éj az AZK-ban

2012-es, nagyszabású Európa-turnéján egyedül Sárvárt ejtette útba Magyarországon a franciák stoner metal úttörője, a Human Jail. A remekbe szabott stoner éjszakán a budapesti Burning Full Throttle mutatta meg vendégként, hogy a magyaroknak is van mire büszkének lenniük a műfajon belül. A stoner rockot, stoner metalt, mint a rockzene egyik alfaját nálunk

AZK-Rockest – Gilotin (SK), Rith (Sárvár), Obszidián (Nagysimonyi)

Időpont: 2012. március 23. (pé), 21h • Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár Pinceklub • Belépő: 800,- Ft Ismét egy hármas csokor, ezúttal a karcos rockzene jegyében. Fellép egy szlovákiai magyar zenekar, a Gilotin, a helyi színekben a Rith, Nagysimonyiról pedig az Obszidián érkezik. Rith (Sárvár) – Rith a Facebookon Gőcze Zsolt – ének, Németh Tamás – dob,

A harmadik évezred zenéi a lekvárfőző üstben – AZK-JAM

2007-ben pattant ki az imprós, örömzenés JAM-est ötlete egyhelyben ülni nem tudó helyi zenészek fejéből. Az első nagysikerű JAM-sessiont még egy sárvári pubban tartották, utána helyezték át a sorozat bázisát a Nádasdy-vár pinceklubjába. Mivel a soron következő est már a 9. lesz, volt idő arra, hogy a szervezés kapcsán tapasztalatokat

Wild Tigers Night – PsychoDay a Pinceklubban

2012. február 18. (szo), Nádasdy-vár, Pinceklub A Wild Tigers Rock and Roll Klub következő estjén a Psychobilly lesz a középpontban. Fellépnek: The Ködmöns, Psychorror, Seaside Bakery, Rouge Lips. The Ködmöns A népi motívumokkal díszített bőrkabátok társulata aljas indokkal szerveződött Budapesten, mégpedig azért, hogy groteszk humorú muzsikával tereljék közönségüket a káröröm sötét mezejére.

Kinopuskin koncert – a legendás élcsapat tánczenekar az AZK-Farsangon + A Gátnál is táncba hív

2012. február 10. (pé) 21:00 • Sárvár, Nádasdy-vár, Pinceklub, Be: 1000,- Ft A magyar underground zene legnagyobb nagyságai szinte egytől-egyig az 1980-as, '90-es években "gyökereznek". Bár közülük már kevesen aktívak színpadon, hatásuk máig tapintható, az életműveik pedig szép lassan szinte legendaszintre emelkedtek a szellemi értelemben is igényes zenéket hallgatók körében. A

Stoner-éjszaka – A Human Jail, a franciák stoner-úttörője az AZK-ban – vendég: Burning Full Throttle

Időpont: 2012. február 17. (pé), 21h Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár PinceklubBelépő: 1000,- Ft A stoner, southern műfaj nívós képviselőié a színpad a február 17-i AZK-n. Az új "The Soul Allegory" nagylemezét turnéztatja a francia Human Jail Európa-szerte, akik olyan világhírű nevekkel koncerteztek, mint a Karma To Burn, vagy a City of Ships.