Mi a zenére szavaztunk! – az artical session 6. születésnapja

Hat év és negyvenegynéhány buli elteltével ez az Artical is hozott egy újdonságot a születésnapon túl: a filmvetítést. Este 7 órakor még vakargattam a fejem az üres pinceklub láttán, aztán 15 perc elteltével szerencsére megjelentek az első érdeklődők is. Nem túl nagy létszámban, de annál jobb hangulatban vágtunk neki –

Kap kenyeret, aki éhes…! – Lelki „kenyérosztás” a Fláre beás koncertjén

"… kap kenyeret, aki éhes, legyen boldog, egészséges!" – így szól a Fláre beás repertoárján szereplő egyik cigány népdal utolsó sora. A Láthatatlan Sárvár stábja jól is lakott azzal a lelkeknek szánt "kenyéradaggal", amit a devecseri fiúk osztottak bőkezűen az AZK-ban a roma világnap alkalmából rendezett koncerten. Az AZK negyedszer próbálta

Voler Mouche: Violet Rainbow – A zene, amely világít a sötétben…

Ma már több, mint egy hete készülök rá, hogy a küszöbön álló koncertjük apropóján szavakba öntöm, milyennek érzem az új Voler Mouche lemezt, a Violet Rainbow-t. A zenekar annak idején úgy nőtt ki a (látszólag) semmiből, mint a magok a földből eső után: sorsszerűen és hihetetlenül gyorsan. Aki látta őket

Ma van a roma világnap – az AZK holnap tüzes koncerttel ünnepli

Az ENSZ az 1971-es első Roma Világkongresszus emlékére nyilvánította április 8-át a roma kultúra világnapjává. A Londonban megrendezett első kongresszus szervezői India kormánya, és egyes pünkösdi-karizmatikus cigány közösségek kezdeményezésére az Egyházak Világtanácsa voltak. 23 országból érkeztek küldöttek. A találkozó lényege az volt, hogy valamelyest összefogja a világ különböző pontjain élő cigány

Fraknó várában debütál a Nádasdy Ferenc Bandérium (vaskarika.hu)

A tavaly megalakult Nádasdy Ferenc Bandérium április 17-18-án Fraknó vadregényes várában, a Puskaporos Történelmi Fesztiválon fog átesni a tűzkeresztségen. Takács Viktort, a Nádasdy Történelmi Fesztivál főszervezőjét, a Nádasdy Ferenc Bandérium egyik alapítóját kérdeztük a debütáló bevetésről. Vaskarika.hu: Gombamód szaporodnak a történelmi fesztiválok, a Fraknóban megrendezésre kerülő Puskaporos Történelmi Fesztivál is új

Hindi Fatima dalestje Celldömölkön (vaskarika.hu)

A lírai pop egyedi, személyes hangvételű megközelítésével, a szerelem, a fájdalom és a hit érzésvilágától átszőtt, és a közvetített hangulattal harmonizáló látványelemekkel hangsúlyossá tett produkcióval lépett március 26-án színpadra Hindi Fatima, a sárvári születésű, egzotikus szépségű, csodálatos hangú énekesnő. Szinte teltház fogadta és vastaps övezte a kétórás estet, melynek legemlékezetesebb

„…Ez itt a helyi nirvána…” – idén is Kurt Cobainre emlékezett a B.A.D.

Talán sokak emlékeznek még a legendás A. E. Bizottság dalszövegének fenti soraira. Valószínűleg akkor, a kultikus '80-as évek derekán még senki nem gondolta, hogy az avantgárd értelmezés mellett Sárvár amatőrzenei életére érvényes lesz egy szószoros is a B.A.D. vonatkozásában. De ahogy az már évek óta lenni szokott, az idei tavasz

„A gyermek az örök tavasz” – Schuller Henriette és barátai jótékonysági hangversenyén járt a LS

A „gyermeki ügyet” a szívén viselő Schuller Henriette 2003 óta szervez jótékonysági hangversenyeket. Az első négy koncertjén befolyó összeggel a sárvári kórházat kívánta segíteni. Négyszer a lovagterembe, most március 20-án, ötödik alkalommal pedig a sárvári Tinódi Gimnázium dísztermébe invitálta a sárvári gyerekeket, és felnőtt gyerekeket/gyerek felnőtteket, hogy jótékonysági koncerttel támogassa

Interjú Hindi Fatimával a vaskarika.hu-n

Aki eddig nem ismerte őt, most megismerheti: verset ír, ha szomorú, musical énekesnőnek készül, hamarosan kijön a klipje, és finisben van debütáló albuma. Bemutatjuk Hindi Fatimát, az egzotikus szépségű, csodálatos hangú sárvári énekesnőt, akinek "Angyali töredék" című koncertturnéja március 26-án Celldömölkre érkezik. Hindi Fatima 'Angyali töredék' koncertturnéjának következő előadására március

Pécsről visszatérni testben, szellemben – A Gátnál élményei a PEN2010 tehetségkutatójáról (+ 2 video)

Múlt csütörtökön zajlott a PEN2010 tehetségkutatójának első koncertnapja. Ezzel egyidőben elkezdtük írni A Gátnál zenekar történelmének új fejezetét. Hiába a koncepciózus elgondolások, hiába az a néhány közös próba, amelyeket az idővel való – már-már heroikus – küzdelmeink árán összehoztunk az elmúlt egy hónapban, az első igazi beavatódás mindig a színpadon

Rokkant Roll II. – „Bolondokháza!” a pinceklubban

Várakozásomat felülmúlta az a kisebb tömeg, amely érkezéskor fogadott. Az első zenekar – egy rumi street punk formáció – már játszott, a nevük Fé7 és épp a hangulatot igyekeztek felizzítani. Jópáran meg is mozdultak, de sajnos még nem annyian, hogy egy vérbeli pogó kialakulhasson. De ennek hiányában is mindenki nagyon

Itt a tavasz, a dob meg a Bass

Szombaton este – ahogy az havonta lenni szokott –, ismét Artical Session zajlott a pinceklubban. Az underground elektronikus zenei műfajoknak teret adó rendezvény most a 41-es számot húzta. Beharangozója szerint a várva-várt tavaszt próbálta elhozni, kikelet-indító megmozdulásnak tervezték. Aztán ahogy a hóvirág a tavaszi nap első sugarainak ébreszgetésére kikel, úgy a

Phlenex – Új szelektor debütál az AZK-ban

Március 26-án nem csak a Nirvana és a Tais Toi! miatt érdemes majd eljönni az AZK-ba. A zenekarok előtt, közben és után ugyanis debütál az AZK-csapat új szelektora, Phlenex. A következőkben ideollózott pársoros bemutatkozásából is kiderül, hogy helye van az AZK-ban, nyitott gondolkodású és jó ízléssel megáldott fiatal. Reméljük, hogy

Kedves naplóm! Szombaton az Átjáró hármon voltam…

Nagyon kellemes kis napom volt a szombat. Viszonylag nyugis, de eseménydús. Egy kedves ismerősöm fáradt át hozzám zenélgetni. Nosztalgiaérzésem volt, hisz rég zenéltem már csapatmunkában. De nem veszett el a féltve őrzött ritmus- és zenei érzékem. Közvetlen utána hívott egy jó barátom a várba hogy menjek el vele a tehetségkutatóra.

A színesceruzáktól a fegyverekig – gyűjtők kincsei a múzeumban

Igazán fantasztikus élménynek lehettek részesei azok, akik ellátogattak a Nádasdy Ferenc Múzeumba március 13-án, szombaton. A sárvári magángyűjtők ezen a napon először – s remélem, nem utoljára – egy napra közkinccsé tették kollekciójuk legkedvesebb, legkülönlegesebb darabjait. A rendezvény sikerét jelzi, hogy e napon a borús idő ellenére félezer látogató érkezett

Három zenekarnak másfél a fele – a basszusgitárosok fekete pénteke

  A cím alapján akár egy neves magyar alternatív zenekarra is lehetne gondolni, itt azonban csupán egy minden mögöttes szándékot nélkülöző matematikai levezetésre utalunk. 2010 márciusának idusa előtt három nappal ez a pofonegyszerű alsótagozatos tananyag az AZK szervezőinek is borsot tört az orra alá. Egy könnyed rockos koncertnek indult a helyi

Kiderült, ki lett a 2010. Legjobb AZK-Farsang-Jelmeze cím birtokosa

Lezárult a majdnem egy hónapig tartó "rejtett" szavazás 2010. AZK-Farsangjának legjobb jelmezét illetően. Voksolni a buliról készült tudósítás utáni kommentezéssel lehetett az összegyűjtött és belinkelt 4 különböző fotógaléria alapján. A leadott szavazataitokat ezúton is köszönjük a jelmezesek nevében! És akkor lássuk! A 2010. Legjobb AZK-Farsang-Jelmeze cím birtokosa az összesített szavazataitok alapján:

Pampers – Már nem véresen komolyan (interjú)

Az Alkotmány úti garázssor közelében lakóknak valószínűleg már nem kell bemutatnunk Sárvár utcai punkéletének úttörőit, hiszen állandó próbahelyük, székhelyük is egyben az ominózus "garázs". A Pampers zenekar – Stieber Gábor, a Wild Tigers Rock and Roll klub alapítójának távollétében – átvette a klub szervezését és március 19-én már a második alkalommal