"A puskaporszag mindig meghozza az étvágyam a versírásra!" - mondja mintegy önvallomásként Hamadi Omar Péter. A kijelentés azonban a fiatal sárvári poétánál csak viszonylagos. A félarab költő verseit nem lehet egyöntetűen bekategorizálni. Míg költészete egyik fele nem riad vissza az élet sötétebb árnyoldalát is szókimondóan rímekbe festeni, a másik fele
„Mintha hazajött volna” – Újabb időszaki kiállítás nyílt Sárváron a Nádasdyak életéről (vaskarika.hu)
A Magyar Királyság és Sárvár történetében meghatározó szerepet játszó Nádasdyak 1671-ben a családfő, gróf Nádasdy III. Ferenc országbíró kivégzésével történetük talán legnagyobb tragédiáját élték át. A következő századokban azonban sikerült újra felemelkedniük. Ennek történetét mutatja be a Nádasdy Ferenc Múzeum újabb időszaki kiállítása, amelynek megnyitójára gróf Nádasdy Borbála is eljött. A
AZK-t látni, és megszeretni – Évet zárt a sárvári AZK (vaskarika.hu)
Már gyermekkoromban is tudtam, hogy ha el akarok menekülni a világ minden gondja elől, akkor erre a legjobb hely a pince. A pince, ami egy fajta olyan csöndes bunker, ahol a magába tekintés által megvilágosodhat az emberi elme. A Nádasdy-vár pincéje viszont még a házi „lélekterápiánál" is százszor hatásosabbnak bizonyult.
Ha táncukat nézed, szívük szavait hallod – Mazsorett Gála Sárváron (vaskarika.hu)
December 11-én, szombaton 17 órakor rendezték meg a Sárvári Mazsorett Együttes évzáró gáláját, ahol a csoportok visszatekintettek az eltelt évek sikert aratott koreográfiáira, amelyekre több fesztiválon kaptak kiemelt arany oklevelet. Az Ifjúsági Csoport bottal, zászlóval, a felnőttek magyar dallamokra, míg a Kristály Csoport lendületes indulóra pörgette mazsorettzászlóját és botját. "Ha táncunkat
Adventi Jazz Sárváron – a Trio Generations koncertezett a díszteremben
A Trio Generations együttes meghívásával igyekezett adventi hangulatot teremteni a Nádasy-vár Művelődési Központ és Könyvtár a történelmi hangulatot sugárzó díszteremben. Az angol, német és osztrák zenészekből álló együttesnek ez volt az első közös turnéja. Programjukkal megfordultak Klagenfurtban, Grácban, Mariborban. Sárvárra Bécsből érkeztek, ahol a híres Porgy and Bess klubban adtak
A sárváriak segítsége Devecserben
Müller Ilona zongoraművész és Magyar Szilvia énekművész november 20-i sárvári jótékonysági koncertje adta az ötletet ahhoz, hogy a Nádasdy-vár dolgozói és a vár kulturális értelemben vett agglomerációja kiegészítse a hangversenyen összejött majd' 100 ezer forintnyi adományt egy szervezett közös önkéntes-munkanappal is. Az akcióban részt vettek a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár
A csángók tánckultúrája (Vas Népe)
Különleges estének lehetnek részesei azok, akik szombaton este ellátogatnak a sárvári Nádasdy-vár néptán-próbatermébe. November 27-én ugyanis folytatódik a sárvári Néptánckör táncházsorozata. Ennek következő részében a gyimesi csángóság – a nagyközönség körében viszonylag ismeretlen – tánckultúrájával ismerkedhet meg az érdeklődő közönség. A program szombaton 15 órakor kezdődik. A részletes program és a
Siker volt az 5. Lidércfény is – éjszaka látogatták a Nádasdy Múzeumot
Az ötödik alkalommal megrendezett múzeumi éjszakán számos program várta az érdeklődőket. A Nádasdy Bandérium bemutatóján a 16-17. század magyar és török csapatok örök harcait elevenítették fel, amikor egymástól raboltak, és néha ártatlanok is áldozatul estek összecsapásaiknak. A tárlatvezetések során hangsúlyozták a Nádasdyak sárvári szerepét, hiszen az idei évben két, különösen értékes
Rockabilly Day – LS, Vaskarika tudósítás (+ videó és galériák)
„Helló! Ne nézz ilyen furcsán rám, én egy rockabilly-srác vagyok, és 1960-ban élek. Látom, most meglepődtél, hát itt jön a különbség kettőnk között: amíg te nem, addig én valóban elhiszem, hogy vissza lehet menni az időben. Sőt, nyugodt szívvel elmondhatom, hogy megrögzöttje, és fanatikus őrültje vagyok ennek a stílusnak. Így
A mi fiaink az X-Faktor élőshow-jában
Papp Tímea koreográfus felkérésének köszönhetően az Urban Dance West csapatának két tagja, Kondora Bálint és Pados Péter (Pubi) is táncolt az Urban Dance Team budapesti táncosait kiegészítve a tehetségkutató élőshow-jában a Back II Black zenekar színpadi műsorának locking koreográfiájában. A srácok a honlapjukon (érthető módon) azt írják, nagyon jól érezték
Teltház várta a The Idorut és a The Grenmát
Rengeteg fiatal jött el a The Idoru és a The Grenma közös sárvári koncertjére. Vagy az est felhozatala önmagában, vagy az időbenérkezőkre váró 10 ajándék CD volt az oka, de szerencsére már a 21 órás kapunyitáskor folglalt volt minden ülőhely, mire pedig a két csapat kikő-papír-ollózta, melyikük kezd, hamarosan teltház
Pótszékek kellettek Jandó Jenő zongoraestjére
Hétfőn koraeste volt vendége a Nádasdy-várnak Jandó Jenő, Kossuth-díjas, Liszt-díjas, Bartók-díjas Érdemes művész. A zongorakoncerten Liszt-művek szerepeltek, a Vándorévek Itália darabja, a Két legenda és a Velence és Nápoly opuszok hangzottak el. Az esten teljesen megtelt a Nádasdy Múzeum díszterme érdeklődővel, jónéhány külföldi is kíváncsi volt a hangversenyre. A szervezőknek szerencsére
Hol volt…, hol nem volt… – gondolatok a Soltis Színház Fehérlófiájának premierjéről
A Soltis Lajos Színház történéseinek követői régóta várták a legújabb Somogyi-féle darab, a Fehérlófia bemutatóját. A premierre november 6-án, szombaton került sor Celldömölkön. Akik részesei voltak korábban a két talán leghatásosabb Somogyi István-rendezte előadás, a Csongor és Tünde, vagy a Magyar Elektra csodás atmoszférájának, könnyen kiismerhették a rendezői eszköztár néhány rendszeresen
Decemberig már látogatható a Konok-kiállítás – CD és album a művelődési központban
Vasárnap nyitotta meg szépszámú érdeklődő előtt Fábián László író Konok Tamás sárvári kiállítását a Galeria Arcisban. A Kossuth-díjas festő- és szobrászművész a festészetben és relief épületszobrokban a geometrikus absztrakció markáns képviselője, aki gyakran megküzd a művészet értelmének témájával, ugyanekkor színezett, vékony vonalakból építkező alkotásai lírai oldottságot jeleznek. A kiállítás december 1-jéig
Hattyúdalféle, nem búcsúkoncert! – 25 éves a Fergettyű!
A hétvégén ünnepelte a Fergettű együttes 25 éves születésnapját a vár házasságkötő termében. A Hattyúdalféle című koncertest neve talán megtévesztő, szerencsére nem búcsúelőadásról volt szó. A csordultig telt teremben Kóta Pál, a zenekar “édesapja” beszélt a Fergettyű korszakairól, eredményeiről. Felemlegette a szép sikereket, a nagymarosi első helyezést, hogy a tatabányai József
Nincs tökéletes helyzet, helyzetek vannak… – emlékképek az 5. Color Arts Fesztiválról
A zalagerszegi Color Arts Fesztiválnak valójában már régóta a Láthatatlanon lett volna a helye. Nem csak azért, mert hozzánk közel zajlik, hanem mert hozzá hasonlóan működőképes és eredeti összművészeti akció ritkán ér el vidéki városba Magyarországon. Ezért bárki számára, aki fogékony az ilyesmire, kikerülhetetlen – legyen akár szervező, akár látogató,
„Hej, az ózdi Klánáris…” (Sárvári Hírlap)
A sárvári Néptánckör táncházsorozatának legutóbbi részét a Simon, Júdás vásár napjának estéjén tartották. Ezalkalommal a Küküllő-mente paraszti tánckultúrájával ismerkedhettek az érdeklődők. Molnár Péter bevezető-előadásában e vegyes lakosságú terület hagyományos kultúrájáról, az egymás mellett élő magyar, román, cigány emberek táncainak kapcsolatáról is beszélt. Nem csoda, ha a tánctanítás alatt a vidék magyar
Zenével és kiállítással emlékeztek a reformációra (Sárvári Hírlap)
Október a Reformáció hónapja. Az országban számos kulturális program, megemlékezés, istentisztelet zajlott a protestáns rendezvénysorozat keretében. A sárvári evangélikus gyülekezet október 24-én istentisztelettel, ünnepi hangversennyel és 13. alkalommal bélyegkiállítással várta az érdeklődőket. A rendezvénysorozat alcíme az idén „Ébredj, bizonyságtévő lélek!”. Október 31-én világszerte arról emlékeznek meg, hogy Luther Márton német Ágoston-rendi


