Phlenex – Új szelektor debütál az AZK-ban

Március 26-án nem csak a Nirvana és a Tais Toi! miatt érdemes majd eljönni az AZK-ba. A zenekarok előtt, közben és után ugyanis debütál az AZK-csapat új szelektora, Phlenex. A következőkben ideollózott pársoros bemutatkozásából is kiderül, hogy helye van az AZK-ban, nyitott gondolkodású és jó ízléssel megáldott fiatal. Reméljük, hogy szívesen fogadjátok majd az ő műsorát is és a nevével többször találkozunk majd az AZK-koncertek plakátain.

Phlenex

„Egész fiatal korom óta érdeklődöm a zene iránt. Gyerekkoromban zongorázni, gitározni tanultam, sajnos ezeknek mára már nem vagyok gyakorlott művelője. A 90-es évek elején stagnáló Depeche Mode őrületben ismerkedtem meg az alternatív zenével. Később az underground zene szinte minden válfaja érdekelni kezdett a jazzen át az indrustialon keresztül az elektronikáig. Kisebb-nagyobb bulikban már bemutatkoztam szelektorként, remélem most is minden rendben lesz és nem okozok csalódást.”

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára