„Bocs, Bach!” – teltház előtt a basszusgitárról

Koller László "80 éves az elektromos basszusgitár" című előadása idén aktuális, hiszen most "kerek számos" a jubileum, de hasonló témában már többször megosztotta ismereteit a hallgatósággal a kitűnő zenész, szobrász, pedagógus, akiről talán nem túlzó azt állítani, hogy személyiségére eredendően jellemző a maximalizmus és a szerénység (szerencsés együttállás), és ezek

Nyáréjfesztivál 2014 – Vadiúj honlap, nagyágyúk, zenebörze, kvízjáték

Szó szerint “felturbózott” arculattal jelentkezik idén július 11-én és 12-én az AZK-Nyáréjfesztivál! 2014 programfelhozatalának ütőkártyái között az igényes modern könnyűzene olyan nagyágyúi szerepelnek, mint a hazai és külföldi fronton is a minőségi rock élvonalában jegyzett TURBO, és Grand Mexican Warlock (mindkét zenekar vadonatúj lemezét mutatja be a fesztiválon), vagy a

Értékes vagy csak divatos – Ferge Béla előadása a zenéről

A Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola szeretettel vár minden érdeklődőt május 11-én 18 órakor a zeneiskola nagytermébe, Ferge Béla kreatív zenei előadására. Hogyan lehet a zene ajándékával teljesebb és boldogabb az életünk? Mi a muzsika üzenete a 21. században? A belépés díjtalan!

A sárga cilinder otthon maradt… – Csodás volt az AZK-Farsang

Vannak ragyogó dolgok az életben, amelyeket olykor elrontunk a túlgondolkodással és a túl sok hozzájuk kapcsolt szóval. Nem szeretnénk ebbe a hibába esni, így a kitűnően sikerült idei AZK-Farsang eseményeiről a “képes-pársoros” egyszerű módszerével adunk hangulati kóstolót. Úgy kezdődött, hogy Müllerék otthon felejtették a sárga cilindert, de ez nem szegte

Valami Jazz Sárváron – érkezik a The NU Band az USA-ból

A The Nu Band egyike a New York-i belváros legizgalmasabb, legmerészebb és legnépszerűbb együtteseinek, amelyek a legutóbbi évtizedek különösen kreatív periódusából emelkedtek ki. A The Nu Band egyike a New York-i belváros legizgalmasabb, legmerészebb és legnépszerűbb együtteseinek, amelyek a legutóbbi évtizedek különösen kreatív periódusából emelkedtek ki. Mark Whitecage, Joe Fonda, Lou

AZK-s riportfilmünket a Sárvári Televízió is műsorára tűzte

Nagy örömmel adjuk hírül, hogy nemrég elkészült "Itt itthon vagyunk…" című riportfilmünket műsorára tűzte a Sárvári Televízó is. Nagy szó ez nekünk, és a kortárs könnyűzene szekerét sem segít tolni ilyen módon minden városi televízió, még külföldön sem! Köszönjük, STV! A filmben szereplő zenekarok reakcióiért érdemes továbbolvasni.  Legyünk büszkék! A filmben szereplő

Itt itthon vagyunk… – elkészült újabb riportfilmünk

A Láthatatlan Sárvár idén május elsején készített először saját riportfilmet, most pedig elkészült a második. A félórás beszélgetés apropóját ezúttal az október közepén tartott nemzetközi rockzenei est adta, illetve az ezen fellépő együttesek. A filmből nem csak azt tudhatjuk meg, hogy látják Sárvárt svájci, osztrák, izraeli zenészek, de sokat mesélnek a

A zene volt a közös nyelv – magyar, svájci, izraeli és osztrák zenészek játszottak

Bár ma már szinte az egész európai könnyűzenei kultúrtérre ijesztő fátyolként borul rá az egyre növekvő érdektelenség és az élő produkcióktól való elfordulás, szerencsére itt-ott átviláglik még e fátyol szövésén a remény, hogy a hullámvölgy csak átmeneti… Ilyen reményteli volt az október 19-én zajlott nemzetközi rockzenei est is a Nádasdy-várban,

‘Szentgróton a deszkák… – 8 óra rock, a zalaiak AZK-fesztiválja

Forest kollégánk itt a Láthatatlan Sárvár oldalain olyan jóízű tálalással szokta kínálni szubjektív hangú, E/1. személyben megírt koncertélményeit, hogy – mitagadás – el is irigyeltem, így a múltheti – Zalaszentgróton, koncertkavalkádban eltöltött – szombatomat ezúttal én is eképpen rögzítem. A szubjektivitás persze nem mindig szerencsés megközelítési módszer egy eseménytudósításra, de hiszem,

440 Hz – avagy a megriadt orrszarvúbébi

Nézegettem az elefántcsontparti vérengzést, és közben elgondolkodtam, vajon az egyvonalas hang frekvenciája, miért éppen 440 Hz? Számos tudományos leírás született a kérdésben, de egyik sótlanabb volt, mint a másik, így szokásomhoz híven, kutakodni kezdtem a témában, mert ugye mégiscsak elfogadhatatlan az, hogy egy olyan érzelmekkel telt világot, mint amilyen a

Ragadd meg a napot – Összművészeti találkozó Sárváron

Idén második alkalommal került megrendezésre a sárvári Nádasdy-várban a Lehetőségek Napja rendezvény. Különféle művészeti ágak – képzőművészet, fotográfia, zene, színészet és videó – helyi képviselői kaptak lehetőséget a bemutatkozásra. Az összművészeti találka lényege, hogy a "Lehetőség" kifejezés valódi értelmében teret engedjen az ifjúság szellemi szárnyalásához. A művészeti ágakat, illetve idén

Lehetőségek Napja – 2013-ban is összművészeti találka

Tavaly a Láthatatlan Sárvár mai arculatának premierje volt az apropó arra, hogy a környék művészetekre fogékony, kreatív és aktív fiataljait összetalálkoztassuk egy időben, egy helyen. A mottó idén is ugyanaz: "Amit el tudsz képzelni, az nem lehetetlen" – a lehetőség nem csak elméletben adott… Az összművészeti találka lényege, hogy a kifejezés

Minden úgy volt jó, ahogy volt… – a Fülöp Kálmán-est margójára

Túlzás és különösebb elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy szinte osztatlan sikert aratott a sárvári zenészek összefogásából színpadra állított, “Lelkemet küldöm…” című Fülöp Kálmán-emlékest. A műsorról egy rövidebb tudósítás megjelent már a Vas Népe oldalain, és a Sárvári Televízió is készül egy nagyobb lélegzetű összefoglalóval. Engedje meg a kedves Olvasó, hogy mi

Ma este premier – Főpróbát tartott a Fülöp Kálmán-est

Főpróbát tartott a ma este 20:30-kor kezdődő "Lelkemet küldöm…" című Fülöp Kálmán-emlékest csapata. Képeinket nézegetve talán az olvasó is el tudja képzelni, mekkora munka lehetett a zenészválogatott számára a produkció összeállítása. A próba nagyon jó hangulatban telt, az arrafelé sétálók, akik szem- és fültanúi lehettek az előkészületeknek rögtön kedvet kaptak

Akik a lelküket küldik – finisben a Fülöp Kálmán-emlékest előkészületei

Véghajrához érkeztek a Fülöp Kálmán születésének 90. évfordulója alkalmából június 15-ére a várudvarra tervezett "Lelkemet küldöm…" című emlékest előkészületei. A zenei próbák már több mint egy hónapja zajlanak a Nádasdy-vár egyik pincetermében a kulisszák mögött, amelyek mögé most bepillanthatunk kicsit. A szombaton a nyilvánosság előtt is debütáló különleges zenekart kifejezetten az

Zeneileg is friss és izgalmas lesz az V. Nádasdy Történelmi Fesztivál

Nyilvános az V. Nádasdy Fesztivál programterve. A két fő zászlóshajó, a hagyományőrzés és a gasztronómia mellett idén sem lehet panasz majd a zenére sem. A fesztivál színpadi felhozatalában a helyi közreműködők mellett a hazai világzene friss és izgalmas hajtásait találjuk! Péntek - Július 19. 13:00 Ágyútűz – programok kezdete a várban 13:30 Gölbasi