A helyszínt és a technikai hátterét illetően igazán profivá érett idei Posta téri adventi kulturális rendezvények egyik legszínvonalasabb, érzelmileg talán leginkább feltöltő koncertjét a felvidéki Ghymes együttes adta december 19-én, szombat délután. A napjainkban is méltán népszerű együttes a Mendika címmel albumra válogatott karácsonyi dalait adta elő nívós zenei tálalásban. Az
Karnyújtásnyi beszélgetés versekről, jótékonyságról Simon Jakabbal
Simon Jakab idén érettségizett a Barabás György Műszaki Szakközépiskola falai között, jelenleg ugyanitt végzi a technikumot. Annak ellenére, hogy műszaki iskola diákja, nem mindennapi módon vonzza a művészet. 2012-ben az Ashoka projekt és a művelődési központ partnerségével a Nádasdy-vár különböző helyszínein megszervezte a Lehetőségek Napja összművészeti találkozót. Már ekkor verselgetett.
Végső igazság – a 4. Sasvári-kötetről beszélgettünk a szerzővel
Lassan már három éve lesz, hogy utoljára beszélgetést közöltünk Sasvári Balázzsal, a sárvári költőjelenséggel, most jó okunk volt rá, hogy megismételjük. A szerző nem tagadja, néha lehet, hogy ittas állapotban enged az ihlet parancsának, és talán sokszor a kocsmák törzsvendégei is bolondnak nézik, de hisz benne, hogy a versek, amelyeket most
Fény felé törekvés progresszív lépésekkel – Atakám-interjú
Nemrégiben doboltuk ki, hogy A Gátnál zenekar Félmágiójának megjelenése után nem sokkal, szeptember végén mégegy sárvári lemezpremiernek is örülhetnek a lokálpatrióta zenebarátok, nevesen az Atakám progresszív ízű első saját anyagáról, a The Gate of Light-ról van szó. Akkor bővebb ismertetőt ígértünk, most pedig szállítunk is egy frissen rögzített bandainterjút. Az együttes
Triatlon Ironman – sárvári versenyzőkkel a rajtnál és a célban!
A 25. jubileumi Országos Bajnokságra, 617 egyéni versenyző, és 219 váltó adta le nevezését, 553 egyéni versenyző és 212 váltó sikeresen célba is érkezett, a hagyományosan Nagyatádon rendezett versenyen. Izgatottan várta a startot jelző ágyú eldördülését a Sárvári Fürdő váltója (Kasparik Edit – úszás, Kopácsi Zsuzsanna – kerékpár, Sulyok Réka
A Tánc Világnapja: A világ táncosaival együtt ünnepel Sárvár
Sárvár városában is szép hagyományai vannak a tánc ünnepének, amely ebben az évben sem maradhat el - a kétnapos Sportnap kísérőrendezvényeként, április 26-án kerül megrendezésre a Kossuth téren. Kondora Bálintot, a rendezvény szervezőjét, koordinátorát kérdeztük az idei programról. A táncművészetek legnagyobb ünnepe, a Tánc Világnapja, amelyről több mint 30 éve minden
„Lehet, hogy tíz év múlva állatorvos leszek…”– a Láthatatlan Sárvár interjúja Kovács András Péter humoristával
A Sárvári Dumaszínház már rendszeresen jelentkezik programokkal. Lehetőségünk nyílt faggatni kicsit Kovács András Pétert, a standup műfaj egyik kulcsszereplőjét. A Láthatatlan Sárvár kisinterjúja következik. – Kémeink azt jelentették, hogy 16 éves korodig pap akartál lenni. Elképzelhető, hogy a vasárnapi szentmisék hangulati megújítójától fosztottad meg az egyházat azzal, hogy végül másként alakult?
„A rock and rollt mi találtuk fel” – videóinterjúnk Petruska Andrással
Nem minden nap találkozhat a sárvári közönség olyan szuggesztív előadóművésszel, mint amilyen Petruska András (jelenleg) egyszemélyes "zenekar", aki nem csak a Veszprémi Utcazenefesztivált nyerte meg, nem csak a Quimbyvel turnézta végig az országot, de a sárvári közönségnek is zenélt a sárvári majálison. Lélekből… Koncertje eleinte meditatív érzékenységgel próbálgatta a vár visszhangját,
“Én a közönség nevetéséből dolgozom…”– a Láthatatlan Sárvár interjúja Kőhalmi Zoltán humoristával
Az újrainduló sárvári Dumaszínház első előadásán 2013. március 9-én Dombóvári Istvánt és Kőhalmi Zoltánt hallhatta a nagyérdemű. A mintegy másfél órás stand-up comedy után Kőhalmit faggattuk a humorista élet rejtelmeiről. A 36 éves építész (akivel tanárai megígértették, hogy sosem fog elhelyezkedni a szakmájában, amikor 10 év után végzett a BME-n)
Zsírharang XI. – A finis előtt a szó az edzőké
Ahogy ígértük, a célegyenes előtt megszólaltatjuk a Zsírzárlat egy-egy edzőjét a projekt mindkét fő helyszínéből, a Sárvárfürdőből és az Oxygen Fitnessből is. Kiss Julianna, a Fürdő fitneszrészlegének vezetője, és Bátorfi Csaba, az Oxygen Fitness munkatársa ugyanazt az öt kérdést kapta tőlünk. Kiss Julianna válaszol – Sárvári Gyógy és Wellnessfürdő 1) Mik voltak
„Igyekszem tudatosan létezni…” – interjú Nagy Jácinttal fotókiállítása ürügyén
Bár nem is olyan régóta fényképez, de képeinek érzékenysége, a talán ösztönös arányérzék és a kísérletező kíváncsiság, ami sugárzik belőlük, magával ragadó. Az interneten megosztott sorozatait nézegetve, hosszú időre belefeledkezhetünk abba az egyensúlyba és harmóniába, amelyet bárki képes lenne meglátni a világban, mégsem sokaknak sikerül. Nagy Jácint, sárvári fiatalember, újdonsült
Tetkófesztivál koncertekkel Szombathelyen – interjú a szervezőkkel
Október 20-21-én rendezik meg az I. Queen Of The West Tattoo Fesztivált. Németh Ildikó főszervezővel és Nagy Zoltán tetoválóművésszel (Bloodline szalon, Szombathely) beszélgettünk Miért pont erre a hétvégére esett a választásotok? Németh Ildikó: Nagyon szerencsés, hogy október 20-21. idén pont egy négynapos hosszú hétvégére esik, így mindenkinek lesz ideje kipihenni magát, illetve a
2012 a kulturális kínálat tükrében – A STV interjúja Kondor Jánossal
A sárvári nyári programokról indult a beszélgetés a Sárvári Televízió Mozaik című műsorában 2012. szeptember 14-én, de sok más érdekes irányba is elkanyarította a fonalat Kondor János, a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója. Szó esett többek között az egészéves programok színvonaláról és gazdagságáról, a művelődési központ műsorszerkesztési elveiről, a közönségszám
Ha Simon, Júdás vásár, akkor AZK-JAM – interjú az ötletgazdával
A sárvári fiatalok, főképp az élő zenét preferálók, netán művelők körében a Simon, Júdás-napi vásár azt is jelenti egyben, hogy a Nádasdy-vár Pinceklubjában az örömzenéé és az improvizálásé a főszerep. Annak néztünk kicsit mélyebben utána, mik is a gyökerei, kik is a mozgatói az AZK-Jam estjeinek. Molnár Sándor "Saci" ötletgazdával, az
Adott egy ritmika, a többi improvizáció – interjú Riba Márióval
Az “Élmény és tradíció” fotópályázatról két díjat, egy megosztott elsőt és egy különdíjat is hazavitt Riba Márió, akiről nem nagyon hallottunk még a sárvári közéletben. Az interneten utánaszimatolva egy sokoldalú kreatív alkotószemélyiség képe körvonalazódik, aki videoklipeket készít, hangszerel, ráérő idejében pedig gyönyörű minőségű kisfilmsorozatot készít Sárvárról. Itt az ideje közelebbről is
Egy ember, aki átélte az apokalipszist – Interjú Sasvári Balázzsal
A sárváriak szinte mind ismerik. Különcségén, választott életformáján sokan megütköznek, néhányan megbotránkoznak rajta. Egy igazi mém ő – valaki, aki a kutyájával alszik, valaki, aki a decemberi apokalipszis előtt még időben kiárulja a világvége miatt feleslegessé vált karácsonyfadíszeket. Sasvári Balázs a napokban jelentette meg harmadik verseskötetét “Utolsó idők hírnöke – Egy
„A Limitált Széria Nálam Koncepció” – interjú a sárvári Popella Dórával (hotstyle.hu)
Lenyűgöznek a kreatív emberek. Mindig is csodáltam azokat, akik több dologhoz is értenek, több mindenben is tehetségesek. Popella Dóra is azon ritka tehetségek közé sorolható, aki amellett, hogy egyedi, fura figurával ellátott pólókat tervez, barátai felkeresésére Örkény születésének 100. évfordulójára kisfilmet is készít. Még ő sem tudja pontosan melyik területen fog igazán
„Úgy gondolom, hogy nekem ezt kell csinálnom…” – a Láthatatlan Sárvár interjúja Bödőcs Tibor humoristával
Bár a Gyógy-és Wellnessfürdő éjszakai fürdőzés sorozatának már többször volt különleges vendége, önálló esttel először tette tiszteletét Sárváron a hazai humoristák újabb generációjának egyik jeles képviselője, Bödőcs Tibor. A Tinódi Gimnázium dísztermében került sor az előadásra, a helyszín gyakorlatilag meg is telt érdeklődővel. Hat óra után pár perccel sétált fel a