Fény felé törekvés progresszív lépésekkel – Atakám-interjú

Nemrégiben doboltuk ki, hogy A Gátnál zenekar Félmágiójának megjelenése után nem sokkal, szeptember végén mégegy sárvári lemezpremiernek is örülhetnek a lokálpatrióta zenebarátok, nevesen az Atakám progresszív ízű első saját anyagáról, a The Gate of Light-ról van szó. Akkor bővebb ismertetőt ígértünk, most pedig szállítunk is egy frissen rögzített bandainterjút. Az együttes

Meghallgattuk, az LS lemezajánlója: Mexacito – Most

A répcelaki illetőségű Mexacito zenekar idén készítette el új lemezét „Most” címmel. A kipróbált tagokból álló együttes eddig megjelent két demójához képest ez a lemez mindenképp jelentős előrelépést jelent, megszólalása csaknem visszaadja a koncertjeiken dolgozó óriási energiákat. Idén végre sikerült élőben is farkasszemet néznem velük, márciusban játszottak Sárváron az AZK-Hazai