Végső igazság – a 4. Sasvári-kötetről beszélgettünk a szerzővel

Lassan már három éve lesz, hogy utoljára beszélgetést közöltünk Sasvári Balázzsal, a sárvári költőjelenséggel, most jó okunk volt rá, hogy megismételjük. A szerző nem tagadja, néha lehet, hogy ittas állapotban enged az ihlet parancsának, és talán sokszor a kocsmák törzsvendégei is bolondnak nézik, de hisz benne, hogy a versek, amelyeket most

Végső igazság – a megjelenés előtt letölthető Sasvári Balázs 4. kötete

Sárvár legismertebb Sasvári Balázsával 2012-ben készítettünk egy kimerítő interjút, akkor megjelent harmadik verseskötete kapcsán. Bár a két évvel ezelőtti beszélgetés tanúsága szerint azzal az ominózus harmadikkal zárni is kívánta rímfaragói pályáját, műsorváltozás mindig előfordulhat. Mint ahogy ezesetben is előfordult: "Sasa" negyedik kötete heteken belül kijön a nyomdából, és a beszédes "Végső igazság – Egy

Egy ember, aki átélte az apokalipszist – Interjú Sasvári Balázzsal

A sárváriak szinte mind ismerik. Különcségén, választott életformáján sokan megütköznek, néhányan megbotránkoznak rajta. Egy igazi mém ő – valaki, aki a kutyájával alszik, valaki, aki a decemberi apokalipszis előtt még időben kiárulja a világvége miatt feleslegessé vált karácsonyfadíszeket. Sasvári Balázs a napokban jelentette meg harmadik verseskötetét “Utolsó idők hírnöke – Egy