Zenélő filmkockák Sárváron

Ismét fantasztikus estét tölthetett el a sárvári várban az, aki ellátogatott a Nyári Színházi esték programsorozat pénteki előadására. A Zenélő Filmkockák címet viselő est keretén belül kultuszfilmek betétdalai hangzottak el híres művészek előadásában. Az énekeseket élő zenekar kísérte, akiknek segítségével a film és a zene tökéletes egysége töltötte be az ódon vár

Nádasdy Történelmi Fesztivál részletes programja – 2011. július 22–23–24

Sárvár egyedülálló, történelmi korokat idéző rendezvénye harmadik alkalommal varázsolja egy hétvége erejéig a törökkori mezőváros lakóinak, vitézeinek életét a Nádasdy-várba, és az azt körülvevő várparkba, július 22-23-24-én. A Fesztivál idén is egy igazi ínyencséget jelentő felvezető rendezvénnyel, a Báthory-lakomával kezdődik. A Nádasdy-vár bástyája közel egy hétre tavernává változik, korabeli étkekkel és

Sajtóvisszhang – Woodstock a hangudvarban, Nyáréjfesztivál Sárváron

Idén is kitettek magukért az egyetlen szabadtéri AZK-fesztivál szervezői, hiszen ismét zenei kuriózumokkal várták a lelkes közönséget. Az első nap a a rockzene legendás alakjainak tribute-napja volt, míg a másodikon a magyar underground bandák fesztiváloztak a Nádasdy-vár hátsó udvarában. AC/BC, Clash City Rebels, B.A.D, Colombre Band, Blues Jam, Angry Buddha

AZK–Nyáréj – fesztiváli hangulat Sárváron

Kevés támogatás, sok közreműködő, bensőséges hangulat és kiváló zenekarok jellemezték a sárvári Alternatív Zenei Klub hagyományos nyári ünnepét, a Nyáréjfesztivált. A kétnapos találkozón összesen 11 zenekar lépett színpadra, régi visszatérők, debütálók vegyesen. Az első, pénteki nap tematikája tribute-zenekarokat fűzött csokorba, tisztelgésül a könnyűzene kultikus figurái előtt. A csaknem teltházas éjszakát a

Németh Mihály – „Műhelymunkák” című kiállítása

A tárlatot megnyitja: Kondora István – Sárvár város polgármestere Közreműködik: Schuller Henrietta – énekművész és Rozmán Lajos – Liszt-díjas klarinétművész A kiállítás megtekinthető: 2011. augusztus 3-ig hétköznap 10–17 óráig, szombaton 9–13 óráig "Amíg egy ötlet szobrászéknál kőben, vagy bronzban, végleges formájában a helyére kerül, addig a mű anyaga, mérete többször változhat. Ebben a termékeny folyamatban az

Sárváriak a nagyvilágban – Újabb cock and bull történetek – Markó Péter jegyzete

„A cock-and-bull story olyan történet, amely nyilvánvalóan nem igaz, különösen előszeretettel alkalmazzák mentegetőzésre.” (Cambridge International Dictionary of English) Az angol nyelvi finomságok iránt mélyebben érdeklődőknek egészen az angliai Buckingham megye északi részében található festői szépségű kisvárosig, Stony Stratfordig kell utaznia, hogy a fenti kifejezés értelmét, és keletkezésének történetét megértse. A Londontól

Folklórnapi előzetes a Tinódi étteremben

2011. július 17. (vasárnap) 20.00 Közreműködnek: A sárvári Regös együttes és a „The Pacific Rim” A „The Pacific Rim” együttes énekesei és táncosai Újzélandról, Szamoáról, a Cook Szigetekről és Ausztráliából, a Queensland-i Aranypartról érkeznek Európába, abból a célból, hogy különböző fesztiválokon vegyenek részt Franciaországban, Ausztriában és Olaszországban. Júliusi turnéjuk egyedüli magyar állomása a sárvári Tinódi

Sajtóvisszhang – A trombiták elkergették az esőt (sarvar.hu)

A trombiták elkergették az esőt a sárvári fúvóshétvége mindkét napján. A szabad téri fesztivál több helyszínen zajlott a Sárvárfürdőtől a főtéri nagy színpadig. A Sárvári Fúvószenekari Egyesület 2011. július 1-2-án harmadik alkalommal rendezte meg a fúvószenekari versenyt és XII. alkalommal a fúvószenei várfesztivált. A rendezvény péntek délután térzenékkel vette kezdetét, a

Jubileumra készül a Ma’ mint’ Ti

A méltán népszerű Ma’ mint’ Ti Színjátszó Csoport idén ünnepli alapításának 10. évfordulóját. Schimmer Roberta és tanítványai a jeles jubileum alkalmából több fellépést is terveznek erre a nyárra. Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, ez a nyár sem múlhat el emlékezetes Ma’ mint’ Ti-produkció nélkül. Sőt, idén nem egy, hanem

A svájci zenekar single-jének limitált sárvári kiadása

A svájci Angry Buddha zenekar 2010. októberében tette le először a névjegyét Sárváron. Már akkor szíven talált minden jelenlévőt a műfaj tekintetében sehová sem sorolható zenéjük és személyiségeik, de azt talán senki nem sejtette, hogy mennyire páratlan és mély kapcsolat kezdetét is jelentette a koncertjük. Mi sem bizonyítja jobban a fentieket,

A 27. Bartók Fesztivál sárvári koncertje

2011. július 13. (szerda), 20:00 – Sárvár, Nádasdy Múzeum díszterme • belépődíj: 1500,- Ft KAMARAZENEI EST Jacques Zoon – fuvola • Eckhardt Gábor • zongora Közreműködik: Borbély László MŰSOR: Jaap Geraedts: Sonatina Willem Pijper: Sonata Rudolph Escher: Sonata Aaron Copland: Duo Debussy: Prelűdök – részletek 1. A Delphoi-i táncosnők, 2. General Lavine – a különc, 3. Elsüllyedt katedrális, 4.

Sajtóvisszhang – Szent Iván-éjszaka Sárvár

Tűztáncos éjszaka Sárvár – Az elmúlt szombaton rendezték meg a sárvári Csónakázó-tó partján a már hagyományos Szent Iván-éj programjait. A halászléfőző fesztivál után színes program következett. Dátum: 2011. június. 29. (szerda) Szerző: Benkő Sándor (Vas Népe) Sárváron a Csónakázótó partján tartották szombaton a Szent Iván-éji rendezvényeket, amit a hagyományos – a hetedik –

Trójaiak vették be a sárvári vár bástyáit

2011. június 18-án este a sárvári vár bástyáit is bevették a trójai harcosok. No, nem egy pusztító csatában, csupán a Sziget Színház legújabb előadásának keretén belül. A szerelem, a harc, a büszkeség és a bátorság is megjelent a két felvonásos produkcióban. Azonban az élmény nem volt teljes. Az istenek nem

Szent Iván-éjszaka – 2011.

Szent Iván-éjszaka és 7. Sárvári Halászléfőző Fesztivál PROGRAMOK: 17:30 – Sárvár Város Mazsorett Együttes műsora 18:10 – Savaria TSE sárvári csoportjának táncműsora 18:30 – a Néptánckör táncműsora 19:00 – Mississippi Rockets rockabilly koncertje 20:00 – Latin Spirit Trio gitárműsora 21:00 – az FM Zer0 együttes dobkoncertje 22:00 – a víz megkoszorúzása, csónakos felvonulás, tűzijáték 23:00 – Tüzes íjászbemutató és