Rozmán Lajos és Borbély László, a kísérletező gladiátorok

Rozmán Lajos, a sárvári gyökerű Liszt-díjas klarinétművész nálunk, szülővárosában is mindig friss, kísérletező szemmel látta meg a korlátok kitolásának lehetőségeit. Jó példa erre az a Sárvárfürdő 10. születésnapjára időzített, általa kigondolt exkluzív hangverseny, amelyet kitűnő zenészekkel, rendhagyó módon a medencetérben rendeztek. Ezúttal Budapesten, a Trafó nagytermében készül egyedülálló kísérletre: az általa

Exkluzív jubileumi hangverseny – 10 éves a Sárvárfürdő

Exkluzív jubileumi hangversennyel ünnepli a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő 10. születésnapját. A rendhagyó koncert 2012. november 30-án (pénteken) 20 órakor kezdődik, és világhírű zenészek lépnek fel majd a fürdő medencetermében. Műsoron: Johannes Brahms h-moll klarinétötöse (Op. 115.)  Közreműködnek Rozmán Lajos – Liszt Ferenc-díjas klarinétművész, a Zeneakadémia tanára, a Pannonhalmi Művészeti Fesztivál művészeti vezetője Kokas

Aki úgy tesz hozzá, hogy elvesz… – Farkas Ádám szobrászművész kiállítása

Farkas Ádám Munkácsy-díjas szobrászművészt a mai magyar szobrászat egyik vezető mestereként köszöntötte Kondor János, a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója. Farkas Ádám 1990-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára, 1992-től a szobrász tanszék vezetője, egyetemi tanár. 2002–2005 a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektoraként működött. Mitológiai utalással kezdte megnyitóbeszédét Fábián László író. A szirének

Németh Mihály – „Műhelymunkák” című kiállítása

A tárlatot megnyitja: Kondora István – Sárvár város polgármestere Közreműködik: Schuller Henrietta – énekművész és Rozmán Lajos – Liszt-díjas klarinétművész A kiállítás megtekinthető: 2011. augusztus 3-ig hétköznap 10–17 óráig, szombaton 9–13 óráig "Amíg egy ötlet szobrászéknál kőben, vagy bronzban, végleges formájában a helyére kerül, addig a mű anyaga, mérete többször változhat. Ebben a termékeny folyamatban az