AZK-s riportfilmünket a Sárvári Televízió is műsorára tűzte

Nagy örömmel adjuk hírül, hogy nemrég elkészült "Itt itthon vagyunk…" című riportfilmünket műsorára tűzte a Sárvári Televízó is. Nagy szó ez nekünk, és a kortárs könnyűzene szekerét sem segít tolni ilyen módon minden városi televízió, még külföldön sem! Köszönjük, STV! A filmben szereplő zenekarok reakcióiért érdemes továbbolvasni.  Legyünk büszkék! A filmben szereplő

Itt itthon vagyunk… – elkészült újabb riportfilmünk

A Láthatatlan Sárvár idén május elsején készített először saját riportfilmet, most pedig elkészült a második. A félórás beszélgetés apropóját ezúttal az október közepén tartott nemzetközi rockzenei est adta, illetve az ezen fellépő együttesek. A filmből nem csak azt tudhatjuk meg, hogy látják Sárvárt svájci, osztrák, izraeli zenészek, de sokat mesélnek a

A zene volt a közös nyelv – magyar, svájci, izraeli és osztrák zenészek játszottak

Bár ma már szinte az egész európai könnyűzenei kultúrtérre ijesztő fátyolként borul rá az egyre növekvő érdektelenség és az élő produkcióktól való elfordulás, szerencsére itt-ott átviláglik még e fátyol szövésén a remény, hogy a hullámvölgy csak átmeneti… Ilyen reményteli volt az október 19-én zajlott nemzetközi rockzenei est is a Nádasdy-várban,

Négy zenekar négy külön országból – internacionális AZK

Négy országból négy különleges ízt, négy kitűnő és egyedi zenekart hallhatunk játszani az október 19-i AZK-n. Izrael, Svájc, Ausztria és Sárvár küldöttei muzsikálnak együtt. Dátum: 2013. október 29. (szo), 20:00Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár, PinceklubBelépődíj: 800,- Ft  Nézzük részletesen, kikről is van szó! Arallu (Izrael, Jeruzsálem) Az Arallu egy izraeli extrem metal banda, amely zenéjében meglehetősen

Élőzenekarok házibulikultúrája – koncertszerviz nemzetközi vizeken

A legtöbb olvasó számára talán ismerős a ‘60-as, ‘70-es években virágot bontó házibulikorszak szenvedélyes éjszakáinak hangulata, amikor a kiterjedt (és folyamatosan duzzadó) baráti társaság tagjai hétvégenként mindig másikuk lakásában ütötték össze világmegváltó találkozóikat. Fiatalságról, szerelemről, szabadságról szóltak ezek a bulik, de nem kevésbé arról a spontán kialakuló közösségformáló erőről is,

Kapcsolj ki, és élvezd a zenét! – Winter Metal Night az AZK-ban

Idén nem lehet okunk panaszra. Igaz, hogy csak havonta vannak koncertek az AZK-ban, de a 2012 évi őszi-téli felhozatal eddig minden várakozást felülmúlt. A harmadik körre is sikerült összerántani egy nagyon erős csomagot, annak ellenére is, hogy az egyik (a bécsi Phi) zenekar  a legutolsó pillanatban, betegség miatt visszamondta fellépést. A talpon

Winter Metal Night az AZK-ban – Két svájci, egy bécsi, egy magyar

Ahogy októberben, úgy novemberben is internacionális felhozatallal áll elő az AZK. Ezúttal régi, hűséges visszatérőnk, a svájci Angry Buddha csapata, a szintén svájci D-Pro, az osztrák Phi és a sárvári Atakám lép színpadra. Időpont: 2012. november 16. (péntek), 20:30 (pontos kezdés!)Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár, PinceklubBelépődíj: 800,- Ft  A felhozatal: d-pro instrumentális/classic metal (Luzern, Svájc)   PHI poszt progresszív

Egy este a barátság jegyében – az Angry Buddha újabb esete Sárvárral és az AZK-val

Kis nagyképűséggel azt mondhatnánk, az április 20-i AZK-t nemzetközi érdeklődés övezte, hiszen már hetekkel a koncert előtt izzott a Facebook az este egyik fellépője, a svájci Angry Buddha invitáló posztjaitól.   A várva-várt éjszaka végül beváltotta a hozzá fűzött nagy reményeket. Bár a közönség egy kicsivel lehetett volna népesebb, a kiváló, fűszeres

AZK – Lost Dreams, Atakám, Angry Buddha koncertek

Időpont: 2012. április 20. (pé), 21h • Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár Pinceklub • Belépő: 1000,- Ft Baselből, Svájcból jár vissza hozzánk az AZK-ba az Angry Buddha nevű zenekarjelenség. A srácok nem csak hogy rendkívül egyedi és kimunkált muzsikát csinálnak, ráadásul ízlésesen ütős arculatba csomagolva, hanem egyenesen imádják Sárvárt és a sárváriakat. Koncertjükön

A svájci zenekar single-jének limitált sárvári kiadása

A svájci Angry Buddha zenekar 2010. októberében tette le először a névjegyét Sárváron. Már akkor szíven talált minden jelenlévőt a műfaj tekintetében sehová sem sorolható zenéjük és személyiségeik, de azt talán senki nem sejtette, hogy mennyire páratlan és mély kapcsolat kezdetét is jelentette a koncertjük. Mi sem bizonyítja jobban a fentieket,

AZK-Nyáréjfesztivál Sárváron – 2011

Időpont: 2011. július 8–9. •Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár Kamaraudvara •Esőhelyszín: PinceklubBelépő: napijegy 1000,- Ft, kétnapos bérlet 1500,- Ft Az AZK-Nyáréjfesztivál első napja idén a rockzene legendás alakjainak tribute-napja lesz, 5 tribute-zenekarral! Az est végén fellép a svájci Angry Buddha is, akik páratlan, karizmatikus előadásukkal már komoly nyomot hagytak a sárvári koncertrejárók szívében. A

Vér és pacsuli – a kísérletezők éjszakája

Mécsesek, rengeteg füstölő, a lábdob előtt faragott Sziddhárta-szobor köszöntötték a Pinceklubba látogatókat pénteken. Régen várt koncert napja jött el, a svájci Angry Buddha és a Trottel-istálló egyik formációja, a Rupasoff lépett fel az AZK és az Artical Session közös estjén. Ahogy már a beharangozóban is borítékoltuk, az este valóban az év

Progresszív elektro-dobbaszus, mantra-jazz-metal az AZK és Artical közös klubéjén

Időpont: 2010. október 22. (pé), 21h • Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár Pinceklub • Belépő: 800,- Ft Az évad egyik legizgalmasabbnak ígérkező AZK+Artical estéjére számíthatunk október 22-én a Pinceklubban. A kísérleti, progresszív műfajok Don Quijotéje, a Trottelből ismert Rupaszov Tamás hozza Rupasoff nevű duóformációjában a Trottel múltjának elektro-dob-basszusra hangszerelt változatát, ami önmagában is páratlan