Az adventi rendezvények tavaly költöztek át a szökőkút mellől a Posta térre, a sárváriak pedig úgy tűnik, megkedvelték a helyszínt, ugyanis már a legelső gyertyagyújtásra rengetegen jöttek el, hogy láthassák a színpadi programokat, és forraltbor mellett a vásárban is szétnézhessenek. Az ünnepi események forgatókönyve hasonló a tavalyihoz. 17 órakor minden adventi vasárnapon egy-egy helyi
Karnyújtásnyi beszélgetés versekről, jótékonyságról Simon Jakabbal
Simon Jakab idén érettségizett a Barabás György Műszaki Szakközépiskola falai között, jelenleg ugyanitt végzi a technikumot. Annak ellenére, hogy műszaki iskola diákja, nem mindennapi módon vonzza a művészet. 2012-ben az Ashoka projekt és a művelődési központ partnerségével a Nádasdy-vár különböző helyszínein megszervezte a Lehetőségek Napja összművészeti találkozót. Már ekkor verselgetett.
Játék az idővel – ismét timelapse videó készült Sárvárról
Tavaly ősszel került fel a YouTube-ra Németh Richárd Sárváron készített timelapse videója. Közel egy év telt el, azóta elkészült a folytatás is. A timelapse videók lényege, hogy egy állványon elhelyezett fényképezőgép előre beállított időközönként felvételeket rögzít, akár többezret is. Ezeket a fotókat aztán gyors egymásutánban játszva videóvá alakítják, az eredmény így
A Nádasdy Történelmi Fesztivál fotópályázatának idei díjazottjai
A Nádasdy Történelmi Fesztivált idén hetedik alkalommal rendezték meg a Nádasdy-várban, illetve annak környékén. A fesztivál számos látványos programokat és pillanatot kínált a történelmi hagyományok iránt érdeklődő látogatóknak és azoknak is, akik mindezt optikán keresztül nézték. Részükre második alkalommal hirdettek meg fotópályázatot, melyre "Történelmi pillanat" és "Fesztiválarcok" kategóriákban vártak pályaműveket. Díjazottak: Jene
Adományozzunk gyermekbicajt karácsonyra!
Van Önnek otthon használaton kívüli „kinőtt”, BIZTONSÁGOS, JÓ ÁLLAPOTÚ, esetleg ÚJ: • gyermekkerékpárja, • három– kétkerekű kisbicaja, • rollerje? Igen, akkor közösen ajándékozzuk meg azokat, akik nehéz helyzetük miatt csak Öntől kaphatják a meg az áhított karácsonyi kisbringát! Kérjük, felajánlásukat juttassák el sárvári Városháza portájára, ahol 2015. december 11-ig a nap 24 órájában
Szerencsés péntek13 – A Dal vonzásterében
Lehet-e kifejezetten szerencsés a péntek 13? Bizony hogy lehet, például azok számára, akik november 13-án pénteken ellátogattak a sárvári Nádasdy-vár pinceklubjába, ugyanis három nagyszerű banda töltötte be a teret sajátos kisugárzásaikkal és persze az általuk képviselt sajátos zenei világgal. A klub fellépői ezúttal a Room5, a the griffins és a
A SKE első pódiumbeszélgetése – Zárug Zita és Harkányi Árpád
Megtelt a múzeum díszterme a Sárvári Kerékpár Egylet első pódiumbeszélgetésére. Az SKE vendége volt Zárug Zitától és Harkányi Árpád, kik 4 év alatt körbetekerték a Földet. A pedagógus Zita és az informatikus végzettségű Árpád 2011-ben házasodtak össze és még ebben az évben el is indultak világkörüli nászútjukra. Eredetileg 1,5-2 éves időtartamra tervezték
Dr. Bukovinszky Julianna színes világa – gyűjteményes kiállítás nyílt
Már ötödik alkalommal mutatkozott be Sárváron Dr. Bukovinszky Julianna, illusztrátor, írónő, mackógyűjtő. November 13-án pénteken nyílott gyűjteményes kiállítása "Az én világom" címet viseli. A tárlatot megnyitó Brodszky Péterné rövid áttekintést adott a fogorvosi pályától elinduló kreatív életútról, Bukovinszky Julianna főfoglalkozása mellett ugyanis elmélyedt a gyógynövények világában, majd saját alkotó közvetítésével, rajzok,
19. Sárvárfürdő Félmaraton – Képes összefoglaló a rajtról
Örömteli, hogy Sárváron egyre nagyobb népszerűségnek örvend a futás, napról-napra több ember gondolja úgy, hogy ideje nekiállni mozogni. Ezt bizonyítja, hogy a 19. félmaratonra már az előnevezés befejezése előtt kitehették a "Megtelt!" táblát. Szerencsére az időjárás is kegyes volt az egybegyűltekhez, csodálatos őszi időben startolt el a mezőny. A végeredményeket
A sárvári Nádasdy-vár a jeruzsálemi Arallu vadiúj klipjében
Több vágóképen feltűnik a Nádasdy-vár Izrael egyik legismertebb extrém metal csapata, az Arallu nemrég elkészült klipjében. A jeruzsálemi banda még 2012-ben, aztán egy év múlva 2013-ban kétszer is útba ejtette a sárvári AZK-t európai turnéik állomásaként. A srácok emlékezetes napokat töltöttek el nálunk, a vár és környezte pedig annyira elbűvölte
Sárváriak is részt vettek a második Országfutáson
2015 október 24-én rendezték meg a II. Országfutást, amelyhez több sárvári futó is csatlakozott. Az Országfutás lényege, hogy bárki, aki ingyenesen regisztrál, egy adott napon bármikor lefusson / legyalogoljon minimum 5 km-t, tetszőleges helyszínen, ott ahol éppen tartózkodik. Szerkesztőségünk két sárvári csoportról is értesült, akik csatlakoztak a Monspart Sarolta védnöksége alatt megrendezett, futást népszerűsítő programhoz. Ördög
Avantgard jazz és Dorffmaister-freskók – Generations Quartet
Az előadók: amerikai jazz-zenészekből verbuválódott Generations Quartet, élén a keleti part egyik bohókás művészével, a költészetben és a festészetben is járatos jazzerével, Oliver Lake zeneszerző szaxofonossal. A 73 esztendős fekete művész most altszaxiján keresztül mutatott be ízelítőt művészetéből, ami csak villanásnyi volt, hiszen 1971-es pályakezdése óta önállóan 30, a free-jazz
600 éves sátoros ünnep – Simon, Júdás napi országos vásár 2015
Október 24-én zajlott a város 600 éves múltra visszatekintő országos kirakodóvására, melynek több mint 40 ezer látogatója volt. A vásár hivatalos kezdetén kellemes őszi idő és napsütés fogadta a több mint hatszáz árust és a sok ezer érdeklődőt. Húsz éve még élő malacokat is árultak a vásáron, mára belőlük csak a
Kúttalan utakon járt a Sárvári Kerékpár Egylet – szezonzáró túra
A Sárvári Kerékpár Egylet 2015 október 3-án szervezte meg a szezon utolsó 32 km-es túráját, amely a “Kúttalan utakon” nevet kapta. Az első állomás a sitkei Kalapos kút volt, amelyet példaértékű összefogással idén újítottak fel. Hosszabb pihenőt és ebédszünetet a Mesteri Fürdő éttermében tartott a csapat, majd a túrát folytatva a Mária-úton, a Mesteri Vulkánt érintve tért
Szellemvárosban járt a Sárvári Fotóklub Szentkirályszabadján
Fotóstúrát szerveztek a Sárvári Fotóklub tagjai 2015. június 13-án Kis-Moszkvába, a Szentkirályszabadja melletti – a volt szovjet hadsereg által negyedszázada elhagyott – szellemvárosba. A laktanyát az 1940-es évek végén kezdték el kiépíteni az itt állomásozó szovjet csapatok. A repteret már a második világháború alatt is használták a magyar és német gépek.
A Sárvári Kerékpár Egylet alakuló sajtótájékoztatót tartott
A Sárvári Kerékpár Egylet tartott alakuló sajtótájékoztatót 2015. szeptember 11-én a Nádasdy-vár házasságkötő termében. Wawrzsák Zsolt, az egyesület elnöke röviden bemutatta Sárvár egyik legújabb civilszervezetét, az újjászervezett Sárvári Kerékpár Egyletet és célkitűzéseit, amelyek a következők: – közös kerékpáros túrák szervezése és színvonalas lebonyolítása, – a kerékpáros turizmushoz kapcsolódó kulturális-, vallási-, történelmi- és természetvédelmi
Sikeres orosz megközelítés – The Second Approach trió Sárváron
Egy alapos jazz-történeti áttekintés után, melyet a Nádasdy-vár "Valami jazz Sárváron" sorozatának házigazdája, Markó Péter állított össze a nehéz vajúdással megszülető szovjet jazzről, a nálunk ritkaságszámba menő orosz jazzerek egyik kiváló moszkvai reprezentánsa, a Second Approach lépett a színpadra, nem akármilyen módon. Tatjana Komova énekesnő és a zongorista, Andrej Razin éles,
Pincebéli Víg-napjaim – Balaton koncert a sárvári AZK-ban
A Balaton egyike a saját tudat erejére való rácsodálkozás és a szellemi önállóság zenekarainak 80-as évekbeli csokrából. Szeptember 18-án Sárváron, a Nádasdy-vár Pinceklubjában léptek fel lázadásukat már elnövő "negyvenötvenesek" és a korszak szűrt levegőjét csak hírből ismerő, ám a zenére, mondanivalóra fogékony fiatalabb közönség előtt. Melankolikus rakkenroll, zenei barkácsfíling, vodkaszünetek