Fut a Sárvár, gurul a Sárvár – adventi városi futás csütörtökön

Kedves Sportbarátok! A Fut a Sárvár, gurul a Sárvár programsorozat szervezőcsapata ismét közös futásra vár mindenkit. A novemberi megmozdulás alkalmával vetették fel a részvevők, hogy örülnének egy újabb közös, lépcsőzéssel kombinált esti városi futásnak. A szervezők tehát álltak a kihívás elé, és ezúton is szeretettel invitálnak minden csatlakozni szándékozót egy jó kis bulifutásra. Találkozó 2014. december 18-án

Közös futás 2014. november – Fut a Sárvár, gurul a Sárvár

Kedves Sportbarátok! A "Fut a Sárvár, gurul a Sárvár" sorozat szervezői közös futásra várnak mindenkit. Találkozó 2014. november 22-én, 9 órakor a Sárvárfürdő uszoda részlegének bejáratánál. Olyan közös futás a cél, ahol mindenki megtalálja a maga tempóját és az egyéniségének, edzettségének megfelelő távot. Fuss annyit, amennyi jól esik! Több kört tervezünk, és mindig

A LS szerkesztőségéből ketten is futottunk a Sárvárfürdő Félmaratonon

2014. november 8-án immár 17. alkalommal rendezte meg a Sárvárfürdő Félmaratont a Sárvári Kinizsi SE Atlétikai Szakosztálya. A versenynek (a Zsírzárlat után) ismét volt „hazai” vonatkoztatása, ugyanis a szerkesztőségből ketten is (Cooper és Forest) rajthoz álltunk egy közös barátunkkal kiegészülve, hogy váltóban hagyjuk a hátunk mögött a kiírt 21 km-es távot. A verseny napján kellemesen

Streetfighter bemutató és motoros felvonulás a XIII. Sárvári Vármeetingen

A motoros találkozó szombati napja a már hagyományosnak tekinthető streetfighter show-val és az azt követő felvonulással startolt el kora délután. Annak ellenére, hogy rekkenő hőség volt, viszonylag szép számú közönség foglalt helyet a kordonok mentén. Tavalyhoz hasonlóan ismét a székesfehérvári Junior Team három „őrültje” igyekezett lenyűgözni a publikumot. Néhány másodpercnyi akrobatikázás

Sárvári sportemberek sikere az Ironman versenyen

Július 26-án, szombaton lezajlott az Ironman távú magyar bajnokság sárvári résztvevőkkel. Két egyéni versenyző és egy váltó sikeresen teljesítette a 3,8 km úszás – 180 km kerékpár – 42 km futás távot! Görög Gyula élete első Ironman versenyét teljesítette, 60+ kategóriában harmadik helyezést ért el. Haraszti Zsolt a második Ironman versenyén van

Mozdulj Sárvár! – Családi sportnap a Csónakázó-tónál

2014. május 31. Mozdulj Sárvár! – Családi sportnap a Csónakázó-tónál. A Családi sportnap legaktívabb résztvevői között a Decathlon által felajánlott értékes ajándékokat sorsolnak ki. A fődíj egy Családi kötélpálya jegy a Sárvári Kalandparkba, a Sárvárfürdő jóvoltából. Helyszin: Csónakázó-tó Programok: 13:00 Máhr Tivadar Alpolgármester megnyitója15:00-16:00 Gyermekjóga (3-4 éves kortól Cordier Bálint jógaoktatóval)15:00-16:00 Cross training funkcionális edzés felnötteknek ( Németh Gábor személyi edzővel-kettlebell,

Kétnapos Sárvári Sportnap – kísérőprogram: a tánc világnapja

Április 26-ától 27-ig zajlik idén a Sárvári Sportnaphoz kapcsolódó programsorozat. Ha végignézzük a felhozatalt, azt láthatjuk, hogy meglehetősen színes és komplex műsor állt össze, a mozgás szinte valamennyi főbb megközelítése megjelenik, kísérő elemként pedig a tánc világnapja is erősíti a rendezvény vonzerejét. Részletes program:

Versenypályává alakul a belváros – Fut a Sárvár, gurul a Sárvár

Idén is futhatunk, gurulhatunk a belváros utcáin! A Fut a Sárvár, gurul a Sárvár részletes, a mostoha időjárás miatt módosított versenykiírása következik: Részletes versenykiírás A szervezők közleménye: Tisztelt Nevezők! Tisztelt Támogatóink! Sajnos a mai nap délutánján egy fájó, de felelősségteljes döntést kellett hoznunk! Mint előző hírünkben a honlapunkon, a facebook oldalunkon és a

Büszkeség! – A Sárvári (bajnok) Lányok ajándékát közvetítjük

Ha ezt a posztot megnyitotta, és olvassa, kedves Olvasó, minden bizonnyal Önnek is szól a Sárvári Lányok (Fendrik Zsóka és Haraszti Viktória futópárosának neve a 7. SPURI Balaton és FélBalaton Szupermaratonon) ajándéka. A lányok ugyanis néhány fényképpel és kedves sorral mondtak köszönetet mindenkinek, aki buzdította, támogatta őket, szorított értük. Íme az

Mozdulj Sárvár – III. Sárvári Terem-tájfutó Bajnokság

A Nádasdy DSE 2014. március 13-án csütörtökön harmadik alkalommal rendezi meg a Terem-tájfutó Bajnokságot a Nádasdy Tamás Általános Iskola tornacsarnokában. A rendezvény forgatókönyve: 13:40 – Gyülekező13:50 – A versenyt megnyitja, a résztvevőket köszönti Dr. Fekete Jenő György egyetemi tanár, a Magyar Tájfutó Válogatott volt edzője14:00–15:00 – II. korcsoport (2003–2004) versenye és eredményhirdetés15:00–16:00

Sárvár–Fürdő-Félmaraton idén már 16. alkalommal

A Bátor Táborért futó Sárvári Lányok vállalása mellé mégegy sporthír: 16. alkalommal köszönthetjük a tavaszt közös futással Sárváron. A programot a Fut6sz kupa részeként szervezi a Sárvári Kinizsi SE. Aki már indult korábban, annak ismerős lesz a forgatókönyv. Aki még nem, tegye próbára magát! A versennyel kapcsolatos fontosabb információk Rajt: 2014. március

Sportot jótékonyságból – a Bátor Táborért futnak a Sárvári Lányok

Az Élménykülönítmény, a Bátor Tábor Alapítvány jótékonysági sportközösségének színeiben vág neki 2014. március 20-23-án a 7. SPURI Balaton és FélBalaton Szupermaraton távjának a Sárvári Lányok nevű futócsapat. A csapat tagjai: Fendrik Zsóka és Haraszti Viktória – akik a duóval már kétszeres győztesnek számítanak ezen a versenyen – idén a súlyos beteg gyerekek élményterápiás

15. Sárvári Félmaraton és Pünkösthy Huba Emlékverseny

A Sárvári Kinizsi Sportegyesület az egészséges életmód, a sport, a futás népszerűsítésének szándékával szervez félmaraton-futást november 9-én, ahová amatőrök, profik egyaránt nevezhetnek. Idén a Tinódi Gimnázium is a Félmaraton betétversenyeként rendezi meg a Tinódi Atlétika Kupa – Pünkösthy Huba Emlékversenyt. Az útvonal: Sárvár – Ikervár – Sótony – Sárvár vagy Sárvár –

Sárváron is Itthon vagy! – Íjászversennyel csatlakoztunk az országos rendezvényhez

Sárvár is csatlakozott a Magyar Televízió Zrt. Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! című országos akciójához. A rendezvényhétvége keretében került sor a hetedik alkalommal megrendezett 7x7 Saslövő Íjászbajnokságra szep-tember 29-én.  A kezdeményezés célja, hogy a Tu-rizmus Világnapja és a Szent Mihály- nap alkalmából a közmédia csatornái szeptember 27–29. között tematikus műsorfolyam keretében megmutassák

VII. Saslövő 7×7 nyílt íjászbajnokság Sárváron

A Sárvári Hagyományőrző és Íjász Egyesület szervezésében megrendezésre kerül a VII. SASLÖVŐ 7x7 nyílt íjászbajnokság. A verseny célja:Az Íjászat népszerűsitésén túl,  Egy rangos megmérettetéssel tisztelegni őseink elit harcosai előtt.   A versenyen kvalifikációt lehet szerezni a 2015- ben megrendezendő Saslövő Bajnokok tornájára. Időpont:2013 Szeptember 29. VASÁRNAP  Helyszín:Sárvár központjában, a Nádasdy Vár, Várpark.térkép ITT Program:Szeptember 29. Vasárnap8:00-9:00 nevezés, bemelegítés ( belövőpálya nyitva