Október 24-én zajlott a város 600 éves múltra visszatekintő országos kirakodóvására, melynek több mint 40 ezer látogatója volt. A vásár hivatalos kezdetén kellemes őszi idő és napsütés fogadta a több mint hatszáz árust és a sok ezer érdeklődőt. Húsz éve még élő malacokat is árultak a vásáron, mára belőlük csak a
Simon, Júdás napi országos vásár 2015-ben is Sárváron
A több mint 600 esztendős múltra visszatekintő országos vásárban mindenki találhat magának vásári portékát. A finom ételek és italok mellett a kultúra kedvelőinek is számos programot kínál. A Simon-Júdás vásár legrégibb hagyománya Sárvárnak, az iránta való érdeklődés az évszázadok múltával, az életmód változásával sem hagyott alább. A hat évszázados történelmi múltra
„Parcelláznak már?” – fotós vásárfia a „Simon, Júdás” forgatagából
"Parcelláznak már?" – szokott érdeklődni tőlem E-mailben a Sárvárról lassan már egy évtizede kirepült kedves barátom, utalva az október közepe táján a Batthyány utca padkáin megjelenő számozott árusítóhelyek felfestett jelöléseire. Ugyanis külföldi munka ide, távolság oda, ő, ha csak teheti, esztendőről esztendőre engedelmeskedik a Simon, Júdás-vásár (és a hozzá attribútumként
Simon, Júdás napi országos vásár 2014-ben is Sárváron
A több mint 600 esztendős múltra visszatekintő országos vásárban mindenki találhat magának vásári portékát. A finom ételek és italok mellett a kultúra kedvelőinek is számos programot kínál. A Simon-Júdás vásár legrégibb hagyománya Sárvárnak, az iránta való érdeklődés az évszázadok múltával, az életmód változásával sem hagyott alább. A hat évszázados történelmi múltra
Egész este rögtönöztünk… – AZK-JAM 2013 a vásár előestéjén
Már nem kell sok hozzá, hogy leírhassuk: egy évtizednyi tapasztalat áll az AZK-JAM sorozata mögött, jópáradik zenész-szeánsz volt már az idei. A koncepciót a sorozatot életbentartó zenészközösség idén visszakanyarította a tematika nélküli improvizációhoz, ami szerintünk jó öltet volt. Az előző években az élőzene egy-egy kultikus évtizedének slágerdalai voltak a kiindulóalapok, nagyon
Ahogy máskor is kellene… – Simon, Júdás-napi vásár – 2013
Forraltbor-, kolbászillat, óraállítás, az utcákon az októbervégi reggel ködjében hömpölygő embertömeg… Ezek a képek a sárváriak számára egyet jelentenek a Simon, Júdás-napi kirakodóvásárral. A vásár mára többszázéves hagyomány. Azon kevés hagyományok egyike, amelyek még élőnek tűnnek, s változatlanul képesek a mai "megbolondult" bioritmusunk fixpontjaként működni. Kicsit megáll az idő: találkozunk, beszélgetünk,
Simon, Júdás napi országos vásár 2013-ban is
A Simon, Júdás napi országos vásárra idén október 25-én és 26-án kerül sor Sárvár utcáin. Már pénteken este forralt bor és sült kolbász illata tölti be a tereket, ilyenkor elsősorban a sárváriak látogatnak ki a már rendezkedő árusokhoz és lacikonyhákba. Szombaton aztán többezres tömeg hömpölyög az utcákon portékák után kutatva vagy
Riba Márió újabb dokumentumértékű kisfilmje
Gondoljunk csak bele, mennyire jó érzés levenni a polcról egy régesrégi fotóalbumot, és a képeket nézegetve elmerengeni rajta, minden mennyivel jobb volt régen? Megmutatni egy-egy régi fényképbe dermedt pillanatot a családunk, a szűkebb-tágabb élőhelyünk akkori arcából olyanoknak, akik akkor, úgy nem láthatták. Riba Márió kisfilmjeivel ugyanilyen pillanatfelvételeket készít esztétikusan, elegánsan,
Újabb Riba-féle kisvideó – Sárvár szavak nélkül 3.
Két hónappal ezelőtt beszélgettünk Riba Márióval, aki "Sárvár szavak nélkül" címmel indított kisfilmsorozatot a városról, hogy friss sárváriként, friss látásmóddal hívja fel a figyelmet arra, mennyire szép és szerethető helyen élünk. A sorozat folyamatosan bővül, nemrég egy különkiadás futott ki Márió műhelyéből a Simon, Júdás napi vásárról, a legújabb pedig Sárvár
Riba Márió kisfilmsorozatának különkiadása a vásárról
Egy hónappal ezelőtt beszélgettünk Riba Márióval, aki "Sárvár szavak nélkül" címmel indított kisfilmsorozatot a városról, hogy friss sárváriként, friss látásmóddal hívja fel a figyelmet arra, mennyire szép és szerethető helyen élünk. A sorozat következő darabja nemrég készült el egy különkiadás formájában, és a Simon, Júdás napi országos kirakodóvásárról készült. Az interjú
Falak dőltek, poharak ürültek – Zenés örömködés a vásár napján
A hagyományostól eltérően (a másnapi munkanap miatt), ezúttal nem a Simon, Júdás napi vásár előestéjén, hanem a napján, szombaton tartották a környék zenészei évi szokásos örömzenés estjüket. Bár a koncepció változott némiképp, most is volt tematika: a '70-es évek nagy zenéi. Falak dőltek, poharak ürültek – áll a címben. És így
Szomorkás időben indult a vásár – Simon, Júdás
Kicsit szomorkás idővel kezdődött a szombat, de szerencsére az előrejelzések komolyabb esői délután még nem érkeztek meg, és nem rontották el a vásári hangulat fő "műsorsávját". Az idei Simon, Júdás napi vásár volt az első, amelyet már magánvállalkozó szervezett. Ahogy a vállalkozó ígérte, a változásból nem sokat lehetett észlelni, minden ment
Ha Simon, Júdás vásár, akkor AZK-JAM – interjú az ötletgazdával
A sárvári fiatalok, főképp az élő zenét preferálók, netán művelők körében a Simon, Júdás-napi vásár azt is jelenti egyben, hogy a Nádasdy-vár Pinceklubjában az örömzenéé és az improvizálásé a főszerep. Annak néztünk kicsit mélyebben utána, mik is a gyökerei, kik is a mozgatói az AZK-Jam estjeinek. Molnár Sándor "Saci" ötletgazdával, az
Véradás lesz a Simon, Júdás-napi vásár ideje alatt
Adj vért, adj esélyt – ezzel a szlogennel szólít ismét véradásra a Magyar Vöröskereszt, a Simon, Júdás-napi vásár ideje alatt is. A véradás időpontja: 2012. október 26. 17.00 – 20.00 óráig és 2012. október 27. 10.00 – 16.00 óráigA véradás helyszíne: Sárvár, Batthyány u. 29. (Vöröskereszt-sátor) MIÉRT ADJUNK VÉRT? – Mert a vér semmivel sem pótolható.–
Simon, Júdás napi vásár – 2012-ben már nem a tűzoltóság szervezi
Már több mint 600 éves a híres Simon, Júdás napi országos vásár, amelyet Sárvár főutcáján rendeznek meg október 27-én. Sárvár belvárosa október végén vásártérré alakul. Vásárosok, árusok, kürtőskalácsosok, gesztenyesütők kínálják a portékáikat az országos kirakodóvásáron. Simon-Júdás napja jeles időjárási és gazdasági határnap, Simon, a zelóta és Júdás Tádé apostolok kettős ünnepe.
Nézőcsúcs az AZK-Jamen – a vásárhoz tartozik, mint a forraltbor…
A 8. AZK-JAM zajlott a Nádasdy-várban pénteken a Simon, Júdás napi vásár előestjén – alternatívát kínálva a vásári programként a sörsátorban tüccögő elmaradhatatlan mulatós mellé. A csordultig telt Pinceklubban idén a '90-es évek kultzenéiből válogattak a legkülönbözőbb karakterű zenészek, hogy aztán saját arcukra formálva őket együtt örömködhessenek kicsit. A jamestek egyik
A csavarkrumpli, a leszokó cigi és az öncsavaró felmosó volt az idei sláger
Bár a Simom, Júdás napi vásár jól bevált forgatókönyve vajmi keveset változott az elmúlt évek alatt, szép lassan kitöri saját utait a rendezvény belső rendje. Az egyre népszerűbb előesti forraltborozás például ma már kihagyhatatlan a sárváriak számára, a fiatalok közül viszont kevesen tudják, hogy a vásárnak ez az eleme teljesen