Bärbel Dieckmann és Rosemarie Szalay kiállítása a Galeria Arcisban

A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és barátait 2015. július 5-én (vasárnap) 11 órára a sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermébe Bärbel Dieckmann szobrászművész és Rosemarie Szalay festő- és szobrászművész kiállításának megnyitójára. Köszöntőt mond Dr. Dénes Tibor nyugalmazott polgármester, a kiállítást megnyitja Kőrösiné Dr. Merkl Hilda irodalomtörténész. A

Országos elismerés egy sárvári karnagynak

A sárvári Pedagógus Női Kar rendszeres résztvevője a Pedagógus Kórusok Országos Találkozójának, melyet idén 2015. június 20-án, Ajkán rendeztek. A 22 kórus 700 énekese délután négy helyszínen adott hangversenyt. A sárváriak a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidőközpontban színvonalas műsorral szerepeltek, Händel, Bartók Béla, Bárdos Lajos és Kodály Zoltán egy-egy

Szemtől szemben a Nádasdy Történelmi Fesztivál fellépőivel: Salonski

2015. július 18. (szombat), 20:00 – Salonski – Örömmel vezetjük be hallójárataikba a Salonski együttes zenekari megszólalását. A Salonski koncepciója kezdektől az volt, hogy ne alakítson ki szoros kötődéseket egyik meghatározott zenei műfajjal sem. Fauna című debütáló albumuk után visszatértek boszorkánykonyhájukba, hogy a semmiből új lemezt alkossanak. Az eredmény az

Szemtől szemben a Nádasdy Történelmi Fesztivál fellépőivel: Grup Nazin

2015. július 18. (szombat), 19:00 – Grup Nazin – A Nazin zenekar (Hannah Berger: ének, def, zil, Juhász Endre: duduk, oboa, szaxofon, Juhász Györgyi: fagott, Gyarmati Gábor: gitár, Clemente Gábor: cajon, darbuka, def) az énekesnő egy főleg törökországi színpadokon előadott magyarországi projektje, amelyben a Balkántól egészen Anatóliáig szólalnak meg dalok

Szemtől szemben a Nádasdy Történelmi Fesztivál fellépőivel: Patrick Walker Trio

2015. július 17. (péntek), 19:00 – Patrick Walker Trio – A triót az ír Patrick Walker alapította, ír és horvát tagokkal, akiknek a közös érdeklődése az ír tradicionális zene. A zenekar repertoárjában a gyors táncos ír muzsikán kívül szerepel még skót és brit népzene is. Walker Írország és Zágráb között

Szemtől szemben a Nádasdy Történelmi Fesztivál fellépőivel: NeoFolk

2015. július 17. (péntek), 18:00 – NeoFolk – Lüktető és érzelemgazdag világzene, különleges hangulatú, néhol a Kárpát-medence, a Balkán, másutt a Közel-Kelet zenei hagyományait idéző saját szerzemények, versmegzenésítések és népdalfeldolgozások virtuóz megszólaltatója. A zenekar első lemeze 2006 -ban jelent meg Kezdet címmel. 2007 októberében a Merlin Színházban bemutatott Weöres és népidzsessz

A hetedik: idén is Nádasdy Történelmi Fesztivál sok újdonsággal

Sárvár hetedik alkalommal köszönti a török kor szerelmeseit, a hagyományőrzés és a korabeli gasztronómia rajongóit a Nádasdy Történelmi Fesztiválon. Vas megye legnagyobb török kori hagyományőrző rendezvénye a Nádasdy-vár helyszínein vitézi táborokkal, kézművesvásárral, színes gyerekprogramokkal, autentikus gasztronómiai kínálattal péntektől vasárnapig várja a fesztivállátogatókat július 17 és 19. között. Az idei rendezvényt színesíti

A Zenthe Ferenc Színház a Liliomfival debütál Sárváron

A Salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a Lilomfit hozza a Sárvári Nyári Színházi Esték sorozat következő állomásaként a Nádasdy-vár udvarára. A magyar színjátszás hőskorát idéző történetben a vándorszínész trupp éppen Balatonfüredre érkezik, ahol is Szilvay professzor gyámleánya és a nevelőnő nyaral. Mariska és Liliomfi, az ünnepelt színész (aki valójában Szilvay unokaöccse) minden előítélet ellenére egymásba

Sárvári Szent Iván-éjszaka és XI. Halászléfőző verseny

A sárvári Szent Iván-éjszaka zenei programjai idén a Csónakázó-tó új Találkozási pontjáról szólnak majd, hangulatukban pedig illeszkednek a nyári napéjegyenlőség spirituális töltöttségéhez. Itt lesz a Colombre Band, a Sámán Aura és a teljes Aura együttes, majd Ziskó Olivér dobos adja elő A Csodaszarvas című tűzszínház-produkcióját egy dobfelszereléssel. Colombre Band "A Colombre Band dalok

Letölthető a Sárvári Nyár 2015 – programok június–szeptemberig

Ahogy azt a sárvári közönség megszokhatta, 2007-től nem éves, hanem időszakos, könnyen kezelhető kiadványok segítségével tájékozódhatunk az aktuális programokról. Az évszaknak megfelelően készíti el a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár a januártól februárig tartó téli, a márciustól májusig érvényes tavaszi, az egész nyári időszakot felölelő nyári és a programokat októbertől

Begördül a Meseautó – Színházi esték a várban 2015

A Körúti Színház Meseautó című darabjával indul a 2015-ös Sárvári Nyári Színházi Esték sorozat a Nádasdy-vár udvarán. Az üzleti életben sikeres, de magánéletében boldogtalan bankvezér beleszeret az egyik alkalmazottjába. Titokban egy autót ajándékoz neki, és még sofőrnek is elszegődik mellé, csak, hogy kiderítse, a lány önmagáért szereti-e. Természetesen jelen van a

A Together – Együtt Képzőművészeti Társaság kiállítása

A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait 2015. június 5-én (pénteken) 17 órára a sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermébe a "Together – Együtt" Képzőművészeti Társaság kiállításának megnyitására. Kiállító művészek: Claudine Pots – képzőművész Angelo Minuti – szobrászművész Gerd Messmann – festőművész Josef Hasenöhrl – festőművész Balogh István Péter – festőművész A kiállítást

Gyermekjuniális – 2015. június 7., Nádasdy-vár

Gyermekjuniális várja a gyerekeket a Nádasdy-várban 2015. június 7-én (vasárnap), a programok kora délután indulnak. 2015. június 7. (vasárnap) 14:30 – Kézműves kuckó: műhelyfoglalkozások a vár udvarán 15:00 – Sárvár Város gyermek mazsorett csoportjainak műsora 15:30 – „Két ember között a legrövidebb út egy mosoly” – zenés gyermekműsor 16:00 – Lufibohóc 16:00 – Interaktív bűvész és

Kosztics László faszobrász kiállíátása a Folyosó Galériában

A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és barátait 2015. május 29-én, pénteken 17 órára a Nádasdy-vár Folyosó Galéria kiállítótermébe Kosztics László faszobrász kiállításának megnyitójára. Köszöntőt mond: Langerné Victor Katalin – társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkár Megnyitja: Szuhay Péter – néprajzkutató (Néprajzi Múzeum) A kiállítás megtekinthető: 2015. június 26-ig, naponta

A Lanner Kvartett zenés vendégsége a Nádasdy-várban

A Budapesti Fesztiválzenekar művészeiből álló LANNER KVARTETT – Sárváron első alkalommal – ZENÉS VENDÉGSÉGRE várja Önöket a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum dísztermébe 2015. június 5-én (pénteken) 19 órára. Az együttes Budapesten óriási sikert arató előadásai, követve a XIX. századi házi muzsikálás hagyományát, inkább hasonlí- tanak valamely zenével egybekötött vendégségre, mint hagyományos

Végső igazság – a megjelenés előtt letölthető Sasvári Balázs 4. kötete

Sárvár legismertebb Sasvári Balázsával 2012-ben készítettünk egy kimerítő interjút, akkor megjelent harmadik verseskötete kapcsán. Bár a két évvel ezelőtti beszélgetés tanúsága szerint azzal az ominózus harmadikkal zárni is kívánta rímfaragói pályáját, műsorváltozás mindig előfordulhat. Mint ahogy ezesetben is előfordult: "Sasa" negyedik kötete heteken belül kijön a nyomdából, és a beszédes "Végső igazság – Egy

Nyitnikék – majális és hosszúhétvége május elején

Péntektől vasárnapig, egész hétvégén lesznek lehetőség Sárváron színes tavaszi programokra való kimozdulásra. Pénteken 10:00-tól Májusfaliget, 11:00-tól a Nádasdy Iskola várölelése, 12:00–17:00 Piknik a parkban, 18 órától koncertek a Nádasdy-várban. Ami pedig szombaton és vasárnap vár ránk, kattintás után elolvasható. Program