A Kerékpár egylet és a Mozdulj Sárvár közös rendezvényén 2015. szeptember 11-én dr. Zacher Gábor toxikológus tartott dupla előadást a Nádasdy-vár házasságkötő termében "Droghelyzet van" címmel. A főorvos elmondása szerint abban a szituációban, amikor fiatalok droghoz juthatnak hozzá, a döntés, hogy élnek vele vagy sem, a saját kezükben van. A szülők és tanárok szerepe
A „Sárvár Kristálytiszta Élmény 2015” fotópályázat eredményhirdetése
A Sárvár Kristálytiszta Élmény 2015 fotópályázat eredményhirdetésére és a díjazott képekből összeállított kiállítás megnyitójára 2015. szeptember 13-án a Nádasdy-vár Folyosó Galériájában került sor. A Sárvári Média Nonprofit Kft. által kiírt „Sárvár-Kristálytiszta Élmény 2015” fotópályázatra 30 alkotó 124 képe érkezett. A Máhr Tivadar, Sárvár alpolgármestere, Benkő Sándor, Magyar Sajtó Nagydíjas fotóriporter, a Sárvári Fotóklub
Szertelenül kerekezett a város dr. Zacher Gábor vezetésével
2015. szeptember 11-én a Mozdulj Sárvár és a Sárvári Kerékpár Egylet 5 kilométeres kerékpáros felvonulás követte a drogmentes élet védelmében. Több mint 120-an kerekeztek együtt dr. Zacher Gábor toxikológus vezetésével. A felvonulás után minden résztvevő aláírta a “Kerekezzünk szertelenül” zászlót. A program dr. Zacher Gábor “Droghelyzet van II.” előadásával fejeződött be.
Szárnyas ember, hova futsz? – itt lesz a Balaton az AZK-ban…
Ma a weben lehet már találni a Balatonról mindenféle dokumentumértékű, a zenekar érdemeit elemző leírást, biográfiát, a tagok munkásságát részletező forrásanyagot. A legtöbb ilyen, mint a '80-as évek underground kultuszzenekarát említi a Balatont, és általában kitérnek a Trabantra is, mint párhuzamos mellékágra, vagy Vig Mihály alkotói személyiségének a föld alatt
A 35. Nemzetközi Folklórnapok programjai a Posta téren – fotók
Bár az időjárással kapcsolatban nem volt minden nap szerencséjük a szervezőknek, úgy tűnik, a sárváriak ráéreztek a fesztivál új köztéri helyszínére, a Posta térre. A nulladik napon, 15-én a Regös együttes, a Sárvári Senior Néptánc Egyesület és az angol Vivant Duo lépett fel, a nyitónapon pedig a baszk Aritz Berri. Sajnos
Ők vannak velünk az idei folklórfesztiválon – vizuális aperitíf
Szerencsénkre még megvárta az "augusztusi özönvíz" a 35. Nemzetközi Folklórnapok hivatalos megnyitóját, majd még aznap éjjel megindult az égi áldás, amiért egyrészt hálásak vagyunk a földek és termények nevében, másrészt viszont a fesztivál egyes programelemeit is felülírta. De nézzük sorjában, kik vannak velünk idén! Talán jó kedvcsináló a 20-i gálához, ha
Sárvári közönség – Osztrák-magyar blues-támadás Óbuda falainál
Ripoff Raskolnikov 60 éves születésnapi bulija a Kobuci-kertben – A linzi születésű Ludwig Knoglinger a Nagy Generáció hamisítatlan képviselője: kocsmazenészként otthon Ausztriában, utcazenészként – főleg folkot játszva – Amerikában, majd Európa nagyvárosaiban csavargott, míg, majd' 30 éve, hogy „felfedezte” Magyarországot, és tiszteletbeli polgártársunk lett. Itt, amerikai tapasztalatai révén, kezdetben a ’90-es
„Ő még csak most tizennégy” – A XIV. Vármeeting krónikája
Bevallom, néha úgy érzem, gondban vagyok ennek a beszámolónak a megírásakor. Lássuk be, nehéz már újdonságot mondani az éves motoros találkozóról. Ahogy a sárváriak megszokhatták, augusztus első hétvégéje a Vármeeting jegyében zajlik. A hagyományt folytatva idén is motorok hangjától és koncertektől volt hangos a város és a vár. Lássuk, mi
Streetfighter bemutató és motoros felvonulás a XIV. Sárvári Vármeetingen
A szombati nap a már hagyományosnak tekinthető streetfighter show-val és az azt követő felvonulással startolt el kora délután. Ahogy lenni szokott, ismét rekkenő hőség volt, ennek ellenére viszonylag szép számú közönség foglalt helyet a kordonok mentén. Tavalyhoz képest újítás történt, ezúttal ugyanis a számomra ismeretlen Szöllősi Pepe Betyár és a sárváriak
Végső igazság – a 4. Sasvári-kötetről beszélgettünk a szerzővel
Lassan már három éve lesz, hogy utoljára beszélgetést közöltünk Sasvári Balázzsal, a sárvári költőjelenséggel, most jó okunk volt rá, hogy megismételjük. A szerző nem tagadja, néha lehet, hogy ittas állapotban enged az ihlet parancsának, és talán sokszor a kocsmák törzsvendégei is bolondnak nézik, de hisz benne, hogy a versek, amelyeket most
Az Anima Sound System koncertezett a Nádasdy-várban
Sok-sok év után újra Sárváron koncertezett az Anima Sound System. Szombat esti előadásuk a nemrég megjelent új lemez, a “Gravity and grave” bemutatása jegyében telt el. A maroknyi, ám annál lelkesebb közönség az egész este folyamán jól szórakozott, s láthatólag a zenekart sem zavarta a nagyobb tömeg hiánya. Korszerű, látványos előadásuk
Elfoglalták a törökök a várat – VII. Nádasdy Történelmi fesztivál
Sárvár hetedik alkalommal köszöntötte a török kor szerelmeseit, a hagyományőrzés és a korabeli gasztronómia rajongóit a Nádasdy Történelmi Fesztiválon július 17-e és 19-e között. Vas megye legnagyobb török kori hagyományőrző rendezvénye a Nádasdy-vár helyszínein vitézi táborokkal, kézműves vásárral, színes gyerekprogramokkal, autentikus gasztronómiai kínálattal péntektől vasárnapig várta a fesztivállátogatókat. Július 16-án a Pannon
Új kiállítótérrel bővült a Nádasdy-vár – Németh Mihály letéti kiállítása
Új kiállítótérrel bővült a Nádasdy-vár, a most átadott Darabontok Házában Németh Mihály szobrászművész letéti kiállítása látható. Pfeiffer Milán trombitajátéka fogadta július 15-én délután a vár aulájába érkezőket. A népes számú közönség a vár új kiállító terének és az ott megnyílt kiállítás megnyitójára gyűlt össze. Kondor János, a művelődési központ igazgatója úgy
Fúvós zenétől volt hangos Sárvár – VI. Nemzetközi Fúvószenekari Verseny
Július 10-én este megtelt a Kossuth tér, amely lelkes fiatalok virtuóz játékától, ütemes, vidám hangulatot teremtő zenéjétől volt hangos. Kezdetét vette a VI. Nemzetközi Fúvószenekari Verseny és XVI. Fúvószenei Várfesztivál. A megnyitót a Fourtissimo együttes egész estés koncertje követte. A találkozóra idén 7 zenekar nevezett, köztük egy többszörösen díjnyertes csapat Hong
„Zenei hungarikumok” – Sárvári Oratórikus Kórus koncertje
A Sárvári Oratórikus Kórus 2015. június 28-án a Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskola tornacsarnokában tartotta MAGYAR SZÍVVEL című koncertjét. A kórus előadásában „zenei hungarikumok” szólaltak meg ezen az estén. Híres és kevésbé ismert művek hangzottak fel Erkel Ferenctől, Kodály Zoltántól, Bartók Bélától, Johannes Brahmstól, Kálmán Imrétől. Számos népdalcsokor
IV. Nemzetközi Bogártalálkozó Sárvár a vadkert kempingben
A negyedik alkalommal megrendezett Nemzetközi Bogártalálkozóra 152 résztvevő regisztrált, de sokan bejegyzés nélkül vettek részt az eseményen. Azért is volt érdemes regsiztrálni, mivel ily módon kedvezményeket kaptak a látogatók. Nagyobbrészt a Dunántúlról érkeztek a bogarasok, azonban volt, aki egy nagyobb távot is bevállalt a találkozó miatt. A legmesszebbről jött résztvevő címet
Meseautóval elindult a Nyári Színházi Esték a Várudvaron sorozat
Az idei év Nyári Színházi Esték a Várudvaron sorozatát a Körúti Színház Meseautó darabja nyitotta meg június 13-én szombaton. A nyári színházi esték következő időpontjai 2015. június 27. (szo) 20:30 / esőnap: június 28. (va) – Liliomfi – Zenthe Ferenc Színház 2015. július 4–5 és július 7–8., 20:30 – Karminca bál – Ma’mint’Ti Színjátszó csoport 2015. július
A mazsorettekkel indult a fesztiválszezon
Június első hétvégjén kilencedik alkalommal rendezték meg a Sárvári Országos Mazsorett Fesztivált városunkban. A színvonalas program a rengeteg fellépő mellett sok érdeklődőt is vonzott. Míg az elmúlt években a hűvös, szeles, csapadékos idő, addig ezen a júniusi hétvégén a rekkenő hőség hozhatta volna zavarba a Dunántúlon egyedülálló fesztivál szervezőit és résztvevőit,