A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és barátait 2015. március 6-án (pénteken) 17 órára, a sárvári Nádasdy-vár Folyosó galéria kiállítótermébe Dr. MED. Nógrády LászLó Négy földrész vadállatai című fotókiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja Papp József. A kiállítás megtekinthető 2015. március 30-ig, naponta 10–18 óráig Dr. Nógrády László (1935–2014) Gimnázium után –
Az újév első kiállítása a Galeria Arcisban – Esztergomi Művészek Céhe
A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és barátait 2015. február 1-jén (vasárnap) 11 órára a sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermébe az Esztergomi Művészek Céhe kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja Szabó Ágnes művészettörténész. Esztergomi Művészek Céhe Az Esztergomi Művészek Céhe az Esztergomban élő, illetve a városhoz kötődő művészek, restaurátorok alkotóközössége. A csoport
Egy kapaszkodók nélküli monokróm világ – Makrai Tamás kiállítása
Rendhagyó helyszínen, a Nádasdy-vár Pinceklubjában nyílt meg a sárvári fiatal fotós, Makrai Tamás egyhétvégés, fényinstallációval egybekötött kiállítása. A Pinceklub elsősorban hangokkal való kísérletezések terepe volt ezidáig, de november 22-én este kitűnően működtek a vizuális eszközök is a falak félhomályos ölelésében. A kiállítás tematikáját így foglalta össze a fotós: 181 évvel ezelőtt halt meg
Bőrkollázsok – Katona Szabó Erzsébet kiállítása
A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és barátait 2014. december 14-én (vasárnap) 11 órára a sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermébe Katona Szabó Erzsébet Ferenczy Noémi-díjas textilművész "Bőrkollázsok" című kiállítására. A kiállítást megnyitja Cebula Anna művészettörténész, a Szombathelyi Képtár igazgatója A kiállítás megtekinthető: 2015. január 25-ig, hétköznap 10–17 óráig, szombaton
FEKETELYUK 181 – Makrai Tamás fényinstallációja és egynapos kiállítása
A Nádasdy- vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és barátait 2014. november 22-én (szombaton) 18 órára a sárvári Nádasdy-vár Pinceklubjába. Makrai Tamás FEKETELYUK 181 című fényinstallációjára és egynapos kiállítására. Köszöntőt mond Benkő Gábor művelődési menedzser A belépés díjtalan 181 évvel ezelőtt halt meg Joseph Nicéphore Niépce francia vegyész, a fotográfia egyik
Geometria – Tér – Struktúra – Serényi H. Zsigmond kiállítása
Geometria – Tér – Struktúra címmel nyílt meg Serényi H. Zsigmond festőművész, grafikus kiállítása a Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermében. A tárlatot Fábián László író ajánlotta a vernisszázs közönségének figyelmébe. Fábián László teljes megnyitóbeszéde: Serényi H. Zsigmond Mesterei: Luzsicza Lajos, Kling György Festészeti, grafikai tanulmányait 1965–75 között különböző stúdiókban folytatta, mesterei: Luzsicza Lajos, Kling György.
Kopár sziklák színpompás virágai a könyvtárban
Az Alpok virágai címmel nyílt meg Dr. Kulcsár László, a Sárvári Városszépítő Egyesület elnökének fotókiállítása a sárvári könyvtárban. Élőhelyükön talán gyökerestől is elférnének tenyerünkben ezek a színes növények. Ám elhozni nem lehet őket Európa legnagyobb hegységéből, az Alpokból. Kulcsár László azonban valami hasonlót tett mégis fényképezőgépével. A szélfútta kietlen szirtekről elhozta
Meghosszabítva: Kondor János: Időrétegek kiállítása december 21-ig
2014. szeptember 25-én csütörtökön, a Szombathelyi Képtárban nyílt meg Kondor János sárvári festőművész Időrétegek című kiállítása. A kiállítás november 16-ig tervezett nyitva tartását a szervezők december 21-re módosították, tehát még az adventi időszakban is lesz alkalmunk megtekinteni! Korábban itt írtunk a megnyitóról »
Fotókiállítás a könyvtárban: Dr. Kulcsár László – Az Alpok virágai
A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár és a Sárvári Városszépítő Egyesület szeretettel várja Önt és kedves családját 2014. november 7-én, pénteken 17 órára a könyvtárba, Dr. Kulcsár László – Az Alpok virágai című fotókiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Dr. Balogh Lajos botanikus, muzeológus Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
Galeria Arcis: Hartung Sándor kiállítása (fotógaléria)
Október 4-én nyílt meg a Galeria Arcisban Hartung Sándor festőművész kiállítása.Az egyik legelismertebb kortárs festőművészként számon tartott alkotó tárlatát dr. Sinóros Szabó Katalin művészettörténész méltatta. Felidézte a festő hitvallását, mely szerint: Az ember olyanná alakítsa a világot, amelyben jól és szabadnak érzi magát. Hartung Sándor a Képzőművészeti Főiskola grafikus szakára jelentkezett, ám átkérte
Állati napok Sárváron – HüllőZOO kiállítás és börze
Ausztriában nyílt kiállítása vasi képzőművészeknek
A Cicelle Aranyháromszög Művészeti Társaság hat tagjának nyílott kiállítása október 17-én, pénteken 19 órakor a festői szépségű Stift Reinben, a világ legrégebbi cisztercita apátságában. A kiállító művészek: Bakucz András, Kondor János, Polgár Csaba, Szilárdi Béla festőművészek és Gaál Tamás, Pálfi Gyöngyvér szobrászművészek. A 15. században borospincének épített Cellariumban napjainkban rendszeresen rendeznek
Vernisszázs: Hartung Sándor festőművész kiállítása (Galeria Arcis)
A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és barátait 2014. október 4-én (szombaton) 16 órára a sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermébe Hartung Sándor festőművész kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja Dr. Sinóros Szabó Katalin művészettörténész. Közreműködik Kóta Pál énekmondó. A kiállítás megtekinthető 2014. október 31-ig, hétköznap 10–17 óráig, szombaton 9–13 óráig. A meghívón szereplő képek: Himnusz (részlet) 2013,
Kondor János: Időrétegek – megnyílt a sárvári művész kiállítása
2014. szeptember 25-én csütörtökön, a Szombathelyi Képtárban nyílt meg Kondor János sárvári festőművész Időrétegek című kiállítása. A tárlatot Kondora István, Sárvár polgármestere köszöntötte, aki elmondta: szinte elérzékenyítették a kiállítás méretei, hatalmas, termékeny tere és a megidézett időrétegek, amelyek nem pusztán megjelennek a képeken, hanem a művész magára is ölti őket. A polgármesteri köszöntőt
Volker Schwarz, Lehel Endre és Mikó F. László kiállítása – Galeria Arcis
Kondor János sárvári festőművész kiállítása a Szombathelyi Képtárban
A Szombathelyi Képtár tisztelettel meghívja Önt 2014. szeptember 25-én, csütörtökön 17 órára Kondor János festőművész Időrétegek című retrospektív kiállításának megnyitójára. Köszöntőt mond: Cebula Anna igazgató, Kondora István, Sárvár Város polgármestere A kiállítást megnyitja: Dabóczi Dénes művészettörténész A kiállítás megtekinthető: 2014. december 21-ig (meghosszabbított nyitva tartás). A kiállítást támogatta: Rumi Rajki Műpártoló Kör, Sárvár Önkormányzata,
Sárvár – Kristálytiszta élmény 2014 fotópályázat kiállítás megnyitója
Témafüggetlen kiállításon mutatkoznak be a fotóklub tagjai
Augusztus 8-án nyílt meg a Sárvári Fotóklub témafüggetlen kiállítása a Nádasdy-vár Folyosó Galériájában. A szeptember 6-ig látható tárlatot Ambrus Lajos, József Attila-díjas író ajánlotta a közönség figyelmébe. Zsúfolásig telt a Nádasdy-vár Folyosó Galériája a Sárvári Fotóklub témafüggetlen kiállításának megnyitójára. A megjelenteket a művelődési központ munkatársa, Benkő Gábor köszöntötte, majd Máhr Tivadar alpolgármester