Magyarock – Gróf István új adássorozata a soproni Nap Rádión

Gróf István neve nem lehet ismeretlen a Láthatatlan Sárvár olvasói számára, hiszen sok hangulatos írását olvashattuk már blues, jazz, rock koncertekről. István a zenéhez kapcsolódó ismeretterjesztés elkötelezettje is, több rádióműsort vezetett, legutóbb tavaly előtt adtuk hírül, hogy Beat Story címmel rovata indul a soproni Nap Rádióban. Január 19-étől ugyanitt a

Újra látható a Rumi Rajki-féle Tinódi-emléktábla a várban

Január 13-ától a Nádasdy-vár udvarának belső falán újra látható a nyilvánosság számára is az az 1933-ban, Rumi Rajki István által készített Tinódi-emléktábla, amely korábban a Várparkban, majd később a jelenlegi várparkoló területén állt. Az emléktábla akkor egy emlékoszlop része volt, amelynek lebontása után a Nádasdy Ferenc Múzeum őrizte egészen mostanáig. A

Az Év Sárvári Embere díj nyertesei 2013-ban

A Sárvári Média Nonprofit Kft. idén is megszervezte az Év embere 2013 szavazást, melynek eredményhirdetésére a Sárvári Televízió óévbúcsúztató műsorában került sor. Az Év Sárvári Embere 2013 díj nyertese: Dr. Drácz Lajos, az Önkormányzati Kórház Sárvár osztályvezető főorvosa, a Szegedi Kőrös Gáspár Érdemérem kitüntetettje Az Év Sárvári Közössége 2013 díj nyertese: Sárvár és Vidéke

Megszámoltuk, miből mennyit készítettünk 2013-ban

Az utóbbi néhány napban szinte minden irányból a "számvetés időszaka", a "tekintsünk vissza, értékeljünk" és az ehhez hasonló szólamokat visszhangozták az írott és elektronikus médiumok. Megjelentek a magazinok különböző tematikájú "best of 2013" válogatásai, és valljuk be, kicsit mi is elirigyeltük ezeket a szummázatokat, ezért számolni kezdtünk.  Najó, persze minket is

Zsírzárlat demo módban – január 15-én ingyen betekinthet

Talán érdekelné az életmódváltó lehetőség, talán nem? Már majdnem döntést hozott, de még tájékozódna? Ezért találták ki a szervezők a 2014. január 15-én szerdán, 17:30-kor a VitalMed konferenciatermében tartandó "nyíltnapot", amelyen mindenféle részlettel kapcsolatban személyesen, a légkört megszimatolva tájékozódhat, de lesz már szakmaiság is, dietetikusi előadást is hallhat! Ez a lehetőség,

Újra közlekedhetünk a várhídon – Ráadásul szép lett!

Szeptember 2-án vette kezdetét a munka, s bár a tervezett határidőhöz képest csúszott az átadás egy hónapot, az eredmény végül nagyon szép lett. Főleg az új éjszakai kivilágítással! A nehezen járható, "magassarkúgyilkos" fakockás hídburkolatnak ezennel vége, az új kövezet egyenes, szép, az aláfagyott csapadék sem púposítja fel, mint ahogy elődje esetében

Gimis diák fotója az Élet és Tudomány oldalain

A fényképezés mára – hála az olcsó technikának, a kamerás mobiloknak – elképesztően népszerű, a mindennapjaink része lett. Szinte minden tizenéves diák naponta posztolja fényképeit a közösségi oldalakon, de nem minden diák fotója jelenik meg az Élet és Tudomány oldalain. Talabér Csaba, tinódis diáké igen. Megkértük Csabát, mesélje el a kép

„Felhasználóbarát Honlap” minősítést nyert el a Láthatatlan Sárvár

2012-től az Informatika a Társadalomért (Infotér) Egyesület élteti és működteti tovább a Magyar Tartalomipari Szövetség által létrehozott és sikerre vitt Felhasználóbarát Honlap Minősítést, amelyet idén nagy örömünkre elnyert honlapunk, a Láthatatlan Sárvár is. Felhasználóbarát Honlap minősítést az a weblap kap, amely a minősítés során a fontossági területek által súlyozott összpontszám 75%-át eléri.

Műsorváltozás az AZK-Évzárón – RIP Shanti SKA Tones!

Ritkán hoz a sors olyan fordulatot, mint jelen esetben: sajnos feloszlása miatt hiúsul meg sárvári lekötött koncertje a Shanti SKA Tones zenekarnak. Az AZK-Évzárón az Obszidian tömi be a hirtelen támadt űrt. Bár benne volt már a levegőben, hogy Shantiék befejezik a közös zenélést, a sárvári koncertet még szándékukban állt lejátszani.

Verbunk – toboroz az új Zsírzárlat, érdemes jelentkezni!

Az összefogás létrejött, a honlap elindult, s vele az egyedülálló lehetőséget kínáló hirdetések, népszerűsítő anyagok is elstartoltak… Ha változtatni szeretne, ne habozzon! A Zsírzárlatnál kedvezőbb ajánlatot aligha kap… A figyelmes olvasók észrevehették már a hirdetéseket a Sárvári Hírlap oldalain, plakátokkal találkozhattak a városban, az orvosi rendelőkben, de az ISIS Rádióban is

Fellobbant az első gyertyaláng – Advent 2013

A sárvári Barabás György Műszaki Szakközép és Szakiskola diákjai és Erdélyi Csilla énekes adott műsort a Sárvári Advent a Kossuth téren rendezvénysorozat első állomásán, advent első vasárnapján. Az első gyertyát Lakatné Mester Éva, a Barabás György Műszaki Szakközép és Szakiskola igazgatója gyújtotta meg. A sok érdeklődő a hideg ellenére is kitartott, a kisebbek

Elindult az ISIS Rádió hagyományos, év végi adománygyűjtő akciója

Az adventi készülődés időszakában a sárvári FM 96,5 ismét tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodó szereket, írószereket, valamint otthon már feleslegessé vált játékokat vár hallgatóitól. Az adományokat a Nyugat Médiacsoport és a Csillaghíd Alapítvány önkéntesei erdélyi gyermekotthonokban lakó magyar kicsikhez és kis lakosságú magyar falvakban élő gyermekekhez juttatják el, de az

Gála a megújulásért – a Soltis Lajos Színház estje

A Soltis Lajos Színház idén tavasszal engedélyt kapott Kamaraszínházának épület-felújítására, melynek nagy lendülettel neki is vágtak. Pályázatot írtak ki a homlokzat új arculatának megalkotására, és kivitelezőkkel tárgyaltak a felújítás folyamatának megtervezéséhez. A megújulás első szakaszaként a színház épületén lecserélték a cseréptetőt, felújították a lapos tetőt, új ajtókat, vízelvezetőket építettek be.

Ha jazzrajongó, most válthat koncertbérletet 2014-re

Ha érdekli a jazz és a komolyzene, most vásárolhat koncertbérletet a 2014-es évadra. A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár jövőre is negyedéves rendszerességgel tervezi jazz, illetve kortárs komolyzenei koncertek szervezését a szokott helyszínen, a Nádasdy Ferenc Múzeum dísztermében. A négy alkalomra szóló bérlet ára 5000,- Ft, az esztétikus kártyák kitűnően

A Fülöp Kálmán-est stábja is „Az Év Sárvári Közössége”-jelölt

A Sárvári Média Nonprofit Kft. idén is megrendezi az "Év Sárvári Embere 2013" szavazást, ahol az olvasók három kategóriában adhatják le voksaikat. A legtöbb szavazatot kapott jelölt díjazásban részesül, és bemutatják a Sárvári Televízió óévbúcsúztató műsorában. A jelöltek között idén "Az Év Sárvári Közössége 2013" kategóriában a Fülöp Kálmán-est szervezői és

Elindult a zsirzarlat.hu – önálló honlap a közös projekthez

Nemrég adtuk hírül, hogy a Zsírzárlat projekt első változatának lezárása óta eltelt esztendő után, a folytatás mellett döntött a “életmódváltás testközelből” program két fő partnere, az Oxygen Fitness és a Sárvárfürdő. Mostanra elindult a http://zsirzarlat.hu honlap is, amelyen minden lényeges információ megtalálható az új koncepcióról, a részvétel feltételeiről, egyáltalán az életmódváltásról… A

AZK-s riportfilmünket a Sárvári Televízió is műsorára tűzte

Nagy örömmel adjuk hírül, hogy nemrég elkészült "Itt itthon vagyunk…" című riportfilmünket műsorára tűzte a Sárvári Televízó is. Nagy szó ez nekünk, és a kortárs könnyűzene szekerét sem segít tolni ilyen módon minden városi televízió, még külföldön sem! Köszönjük, STV! A filmben szereplő zenekarok reakcióiért érdemes továbbolvasni.  Legyünk büszkék! A filmben szereplő

Küszöbön a folytatás: az Oxygen és a Sárvárfürdő újra Zsírzárlatol

Már egészen biztosan az év híre a Zsírzárlat házatájáról: a projekt első változatának lezárása óta eltelt esztendő után, a folytatás mellett döntött a "életmódváltás testközelből" program két fő partnere, az Oxygen Fitness és a Sárvárfürdő! Ráadásul a folytatás nyilvános, bárki számára hozzáférhető lesz! Magazinunk számára is jóleső büszkeséget jelent, hogy a