Két fotósunk is dokumentálta a jelmezeket február 6-án a Posta téren. Óriásgaléria következik:
„A zene alapvető emberi tapasztalat” – Ezüstvasárnap a Posta téren
"A zene alapvető emberi tapasztalat. Minden ember magában hordozza a szívdobogás ritmusával. A zene megérinti a lelket és felemeli a szívet Istenhez, aki emberré lett és szíve értünk dobog." – írja Szvorák Katalin az Éneklő egyház című kötetének előszavában. Ezt tapasztalhatta meg a karácsony ünnepére készülődő sárvári közönség is advent
Örömhozó adventi vasárnap – fellobbant a harmadik gyertyaláng
Nemcsak nevében volt örömhozó advent harmadik vasárnapja, közel harminc család otthonába igazi karácsonyi hangulatot varázsolt a Sárvári Kerékpár Egylet. Ekkor adták át az adventi időszakban szervezett jótékonysági akciójuk keretében összegyűjtött kerékpárokat sárvári nagycsaládoknak. Az adventi koszorú harmadik gyertyájának meggyújtására Sárvár legfiatalabb civil szervezetének, a Sávári Kerékpár Egyletnek a tagjai sorakoztak fel a Posta
Szulák Andrea karácsonyi koncertje Sárváron a Posta téren
A Ghymes együttes karácsonyi koncertje a Posta téren
Kigyúlt az első fény Sárvár adventi koszorúján is
Az adventi rendezvények tavaly költöztek át a szökőkút mellől a Posta térre, a sárváriak pedig úgy tűnik, megkedvelték a helyszínt, ugyanis már a legelső gyertyagyújtásra rengetegen jöttek el, hogy láthassák a színpadi programokat, és forraltbor mellett a vásárban is szétnézhessenek. Az ünnepi események forgatókönyve hasonló a tavalyihoz. 17 órakor minden adventi vasárnapon egy-egy helyi
Jótékonysági cipősdoboz-akció a Posta téren – 2015
Legyen a karácsony minden gyermeknek igazi ünnep! Advent első három hétvégéjén (szombat / vasárnap) 17 és 19 óra között a Sárvári Adventi Vásáron mi is tehetünk érte! Hogy segíthetünk? Ha van otthon üres cipősdobozunk, töltsük meg ajándékokkal (játék, könyv, írószer, édesség, higiéniai eszközök), csomagoljuk be, a dobozra írjuk rá, milyen korú gyermeknek
Sárvári Advent a Posta téren – Vásár és ünnepi programok 2015
Idén is jönnek északról… – Mikulás ünnepség a Posta téren
Északi hírforrásaink szerint idén sem hagyja ki hagyományos világkörüli útjából Sárvárt a Mikulás! A vasárnapi Mikulásváró programja: 2015. december 6., 15 óra, Posta tér. Fellépnek a Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola szolfézscsoportjai (Paukovicsné Hegyi Gabriella vezetésével) és a Crazy Legs Dance tánciskola táncosai Hótündér, Hópihe, Rudolf, a rénszarvas és a Manók társaságában a térre érkezik mag a
A 35. Nemzetközi Folklórnapok programjai a Posta téren – fotók
Bár az időjárással kapcsolatban nem volt minden nap szerencséjük a szervezőknek, úgy tűnik, a sárváriak ráéreztek a fesztivál új köztéri helyszínére, a Posta térre. A nulladik napon, 15-én a Regös együttes, a Sárvári Senior Néptánc Egyesület és az angol Vivant Duo lépett fel, a nyitónapon pedig a baszk Aritz Berri. Sajnos
Kétnapos farsangi programot szerveznek a Posta térre
Február 13-án és 14-én szabadtéri farsangi találkozóra invitálja a Sárvári TDM az érdeklődőket. Aki pedig a "retrónál" jobban kedveli a kortárs, minőségi élőzenét, az is talál programot február 13-án a Nádasdy-vár Pinceklubjában, a Grand Mexican Warlock, az Apey and the Pea és a Slide Away koncertjén!
Radics Gigié és a Savaria Szimfonikusoké volt a sportcsarnok
Ahogy azt már korábbi, a Posta tér LED-falas kivetítőjének nézőseregét megörökítő kisvideós bejegyzésünkben említettük, nem lenne rossz a városban egy olyan rendezvényterem, ahová befér mindenki, aki meg akar nézni egy populáris koncertet, vagy egy színdarabot. Ilyen sajnos még nincs, mi viszont mutatunk most képeket! Radics Gigi és a Savaria Szimfonikus Zenekar
Így néztük LED-falról Radics Gigit a Posta téren (kisvideó)
Jójó, igaz, hogy jól jönne a városnak egy tisztességes méretű rendezvényterem, ahová befér egy olyan népszerű énekesnő népes közönsége is, mint Radics Gigi, de ismerjük be, közösségi élménynek sem volt utolsó a Posta térről, szép LED-falas kivetítőn közösen, forraltbort kortyolva nézni a koncertet. A Symphonic Live-ról, Radics Gigi és a Savaria
Ég a második gyertya – Bronzvasárnap a Posta téren (fotók + videó)
Bár az időjárás nem volt a legvidámabb december 7-én vasárnap, a Posta térre így is sokan kijöttek esernyőkkel, esőkabáttal, hogy megnézzék a második gyertya meggyújtását és a Kávészünet Kvartett műsorát. A Nádasdy Történelmi Hagyományőrző Egyesület tagjai szép jelmezekben, fáklyákkal vonultak a színpadra, Kóta Pál énekmondó zenés blokkja után Németh Szabolcs osztotta meg
A szombati esőben is megérkezett Sárvárra a Mikulás (videó és fotók)
Szombaton délután népes gyereksereg dacolt a Posta téren a szinte folyamatosan szemerkélő, időnként meg-megerősödő esővel, hogy találkozhasson a Mikulással. A gyerekek mindent bevetettek: közösen énekeltek, táncoltak a színpadi közreműködőkkel, a Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola szolfézscsoportjaival és a Crazy Legs táncosaival, sőt többször megpróbálkoztak hóvarázslattal is, hogy a kellemetlen esőt valami, az
Közös ünnep – Advent első vasárnapja a Posta téren (fotók, videó)
Nagyon sokan jöttek össze november 30-án délután, advent első vasárnapján a város közös gyertyagyújtására. A karácsonyi várakozás eseményei idén kerültek át a Kossuth térről Sárvár legújabb találkozópontjára, a Posta térre. A tér innentől kezdve egészen december 23-ig gyönyörű ünnepi díszítéssel, sziporkázó fényekkel, naponta nyitva tartó vásárral és zenés programokkal vár mindenkit,
Jótékonysági cipősdoboz akció a Posta téren
Legyen a karácsony minden gyermeknek igazi ünnep! Advent első három hétvégéjén (szombat / vasárnap) 17–19 óra között a Sárvári Adventi Vásáron mi is tehetünk érte! Hogy segíthetünk? Ha van otthon üres cipősdobozunk, töltsük meg ajándékokkal (játék, könyv, írószer, édesség, higiéniai eszközök), csomagoljuk be, a dobozra írjuk rá, milyen korú gyermeknek szánjuk az
Idén is jönnek északról… – Mikulás ünnepség a Posta téren
Északi hírforrásaink szerint idén sem hagyja ki hagyományos világkörüli útjából Sárvárt a Mikulás! Sőt, kíséretével együtt már december 5-én villámlátogatást tesz a környékbeli óvodákban, általános iskolákban, 6-án szombaton pedig a Posta téren találkozhatnak vele a sárvári gyerekek. A szombati Mikulásváró programja: 15:00 – Fellépnek a Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola szolfézscsoportjai (Paukovicsné Hegyi Gabriella vezetésével) 15:45 – Színpadon