2014. július 19. (szombat), 17:00 – A PaprikaPaprika tagjai Kecskemétről és Budapestről származnak, a banda a Navrang és a Trottel zenekarok legénységéből alakult. Az avatatlan (vagy külföldi) fül számára sokszor ír népzenének tűnhet fel az az energiával teli, táncos-tüzes muzsika, amit művelnek, pedig az alapjai a magyar moldvai népzenében gyökereznek. Persze
Szabadtéri Színházi Esték a várudvaron: Társasjáték New York-ban
2014-ben is Szabadtéri Színházi Esték a várudvaron! 2014. július 25. (péntek) 20:30 – Társasjáték New York-ban – az Éless-Szín vígjátéka két részben. Andrew Bergman: Társasjáték New York-ban – vígjáték két részben Sophie – Esztergályos Cecília Maurice – Koncz Gábor Barbara – Ábel Anita David – Incze József Trudy – Valler Gabriella Martin – Éless Béla Fordította: Szász ImreDíszlet: Urbanek Attila Jelmez:
Szabadtéri Színházi Esték a várudvaron: A Kör (Sziget Színház)
2014-ben is Szabadtéri Színházi Esték a várudvaron! 2014. június 14. (szombat) 20:30 – A Kör – Edda musical, a ColonArt Kft. és a Szigetszentmiklósi Sziget Színház közös produkciója. A 2013. májusában színpadra állított musical az Edda Művek 26 slágerét szólaltatja meg elképesztően jó forgatókönyvvel megfűszerezve. "A Kör" alkotói igyekeztek szórakoztató, érdekfeszítő, humorral és
Hadházi László önálló estje Sárváron a Park Inn Hotelben
„A New York – Budapest metró” – Vámos Miklós előadása
2014. május 24-én 20 órakor Vámos Miklós látogat el a Spirit Hotelbe, hogy „A New York – Budapest metró” című könyve újbóli kiadása kapcsán meséljen egy keveset a műről, valamint hogy kötetlen beszélgetést folytasson vendégekkel. A már 35 kötetet megjelentetett író a hazai kortárs irodalom egyik jellegzetes alakja, aki műveiben elsősorban a
Szemtől szemben a Nádasdy Fesztivál fellépőivel: Szelindek
2014. július 18. (péntek), 21:30– Szelindek – "Ez a falakat mozdító hangerejű, ha kell, halk hangszereket fújó, pengető, ütő, vágó és tekerő banda korábbi felállásokból bontakozott ki, mint a Pirkan együttes, Török Vidor és barátai zenészeiből. Célunk várjátékok, hagyományörző, népi, történelmi rendezvények díszitése, zenébe fullasztása. Zenészeink alkalmasak szinpadra, csata, lakoma,
Szemtől szemben a Nádasdy Fesztivál fellépőivel: Trottel S. E.
2014. július 18. (péntek), 20:00 – Trottel Stereodream Experience koncertje – A Trottel zenekar 1989 óta rója Európa útjait folyamatosan változó, megújuló formációival. 11 stúdióalbummal a háta mögött, mindig okoz meglepetést a közönségnek, sosem fordulnak önismétlődésbe. A Trottel mostani formációjának az egzotikumát az adja, hogy 3 világzenét játszó együttes, a Trottel, a Navrang
Szemtől szemben a Nádasdy Fesztivál fellépőivel: Desenvoltura
2014. július 18. (péntek), 18:50 – Desenvoltura koncertje – A Desenvoltura (jelentése: könnyedség, kibontakozás) 2011-ben alakult, akusztikus zenekar. A szívükhöz legközelebb álló spanyol, flamencós zenét játszanak feldolgozásokkal és saját szerzeményekkel, melyekkel egyre nagyobb népszerüségnek örvendenek a klubok, pubok, kávézók közönségének köreiben. Időnként nyakukba veszik a gitárjaikat és utcazenélnek Európa városaiban. Első lemezük tavaly
Szemtől szemben a Nádasdy Fesztivál fellépőivel: Burns Katalin és a Hajna
2014. július 18. (péntek), 17:40 – Burns Katalin és a Hajna koncertje – "Hajna": gyermekek ringatása, altatása közben ismételgetett szó, melyet elsősorban a moldvai csángók használnak. Az együttes tagjait a magyar énekes és táncos hagyományokhoz való ragaszkodás, a népzene iránti szeretet hozta össze. Burns Katalin néhány hónapja pakisztáni zenészekkel közösen jelentetett meg egy
„Szék városi öreg templom harangja…” – Széki bál a várban
"Szék városi öreg templom harangja…" mottóval széki bált tart a Sárvári Néptánckör 2014. május 30-án a Nádasdy-vár néptánctermében. Részletes program: 17.00 – Gyermekjátszó 18.30 – Széki Soós János előadása 19.30 – Széki bál • Vendégeink: Filep Márton "Pali Marci", Sipos Márton, Széki Soós János, Soós András További részletek a Facebook-eseménynél »
Mátyás, az igazságos – a Sziget Színház új musicale a Nádasdy Fesztivál „nulladik” napján
Mátyás, az igazságos. Az új musicalt a 2014-es, hatodik sárvári Nádasdy Történelmi Fesztivál "nulladik" napján játssza a Nádasdy-vár udvarán a Sziget Színház. Pintér Tibor és Szűts István zeneszerző Mátyás királlyá koronázásának 555. évfordulójára írta meg a darabot, az ősbemutatóját 2013. június 21–22-én Szigetszentmiklóson tartották. A Sziget Színház ezalkalommal is a magyar
Rövid Norbert festménykiállítása látható a könyvtárban
A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és kedves Családját 2014. május 9-én, pénteken 17:15 órára a könyvtárba, Rövid Norbert kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Dabóczi Dénes művészettörténészMegtekinthető: 2014. május 31-ig, a könyvtár nyitvatartási rendjében Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A Kocka utcától Toscanáig – Nagy Bandó András estje
Szeretettel meghívjuk Önöket Nagy Bandó András „A Kocka utcától Toscanáig” című önálló estjére, május 28-án, 19:30 órakor a Danubius Health Spa Resort Sárvár szálloda Termál Halljába. Az előadás után dedikálással egybekötött könyvvásárra várjuk Vendégeinket. Belépőjegyek a szállodai recepción válthatók, áruk: 1200,- Ft. További információ: 95 888 400
Értékes vagy csak divatos – Ferge Béla előadása a zenéről
Koncert a díszteremben: Lukas Ligeti – Marimba Lumina
Lukas Ligeti Bécsben született egy neves művészcsaládba, akik közül a legismertebb az édesapa, a világhírű zeneszerző, Ligeti György. A Bécsi Zeneakadémián zeneszerzést és ütőhangszeres játékot tanult. Tanulmányai befejezése után két évig az USA-beli Stanford Universityn computer zenei kutatásokat folytatott, majd 1998-ban New Yorkban telepedett le. A műfaji határokat átugorva, a világjáró
A homloklebeny: az agy koronája – Egészségklub
A Tánc Világnapja: A világ táncosaival együtt ünnepel Sárvár
Sárvár városában is szép hagyományai vannak a tánc ünnepének, amely ebben az évben sem maradhat el - a kétnapos Sportnap kísérőrendezvényeként, április 26-án kerül megrendezésre a Kossuth téren. Kondora Bálintot, a rendezvény szervezőjét, koordinátorát kérdeztük az idei programról. A táncművészetek legnagyobb ünnepe, a Tánc Világnapja, amelyről több mint 30 éve minden
„Éneklő Ifjúság” – Kórustalálkozó a Szt. László templomban
A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja 2014. április 28-án 9:30-ra, a sárvári Szent László templomba az "Éneklő Ifjúság" kórustalálkozóra. Köszöntőt mond: Hevér Mihályné, a Sárvári Tinódi Gimnázium igazgatójaA Kórustalálkozó résztvevői a sárvári általános és középiskolák, valamint a városkörnyék iskoláinak kórusai.