Tavaszbúcsúztató AZK, zsíros zenékkel, sovány közönséggel
Péntek este AZK szezonzáró történt, a pinceklub utolsó tavaszi eseményén két csapat állt a színpadra. A zenekarokat jól összeütötték, a könnyed, pop-rock zenét játszó The PFL és az őket követő Nils szintén könnyed, alternatív rockzenéje jól kiegészítette egymást. A remekbeszabott buli igéretét azonban beárnyékolta prognózisunk, miszerint a létszám a várttól valamelyest
Pünkösdi íjászverseny és kézművesvásár a várban – 2010
Sárvár, Nádasdy-vár udvara, 2010. május 22. (szombat), 08:00-tól • A belépés ingyenes A Sárvári Hagyományőrző- és Íjászegyesület látványos és izgalmas pünkösdi versenyével szeretné népszerűsíteni az íjászatot és a hagyománytiszteletet, emellett értékes tárgyjutalmakkal díjazza a győzteseket! A programok 2010. május 22-én, szombaton kezdődnek és és vasárnap délelőtt folytatódnak a Nádasdy-várban. A verseny mellett egyéb programokkal
Küszöbön az új album – interjú a B.A.D. zenekarral
A B.A.D. zenekar a tavaly augusztusi sitkei koncertjük óta nem igen hallatott magáról. Március 26-án aztán a Nirvana emlékest házigazdáiként tértek vissza az őszi-téli koncertpihenőből, most pedig arra készülnek, hogy mihamarább bemutathassák a közönségnek a sorrendben immáron a második lemezüket. Össze is ültünk Punkyval (dobok) és Öcsivel (szólógitár) egy kis dumálgatásra,
Teremtsünk közösen hagyományt! – A Nádasdy Történelmi Fesztivál sajtóközleménye
A Nádasdy Történelmi Fesztivál szervezői munkálatai gőzerővel folynak: a fő fellépők visszaigazolták és fellépéseik közé illesztették a Fesztivál időpontját, a 2010. július 16-17-18-ai hétvégét. Az idei fellépők között megtaláljuk a tavaly hatalmas közönségsikert kivívó Hollóének Hungaricát, Kátai Zoltánt és Róka Szabolcsot, a hazai alapokon nyugvó világzenét játszó Vágtázó Csodaszarvast, de például
AZK – Nils és The PFL a vendégek!
Sárvár, Nádasdy-vár pinceklubja, 2010. május 14. (péntek), 21:00-tól • belépődíj: 600,- Ft A május 14-ei, 15-ei klubéjszakákkal az AZK-lezárja 2010-es évadjának első félidejét és legközelebb csak szeptemberben tér vissza koncertprogrammal a pinceklubba. A nyári időszakban Sárváron a Nyáréjfesztivált és a Vas Megyei Bluestalálkozót ajánljuk majd a könnyűzenére szomjazó AZK-arcoknak, illetve jótanácsként,
A Nádasdy-várban koncertezett a Lord és a Kormorán (vaskarika.hu)
Május 8-án, szombaton este faltól-falig megtelt a sárvári Nádasdy-vár udvara. Ekkora tömeget legutóbb talán a Vármeeting Erotic-Live Showján láthattunk, pedig ezen az estén senki nem szabadult meg a feleslegesnek ítélt ruhadarabjaitól. A Lord, a Kormorán, és a Rith evezett - némi politikai hullámveréstől kísérve - a rockzene magyar tengerén. Az esemény
Heinz Gohlke (Ausztria) – festőművész kiállítása
A kiállítás 2010. május 9. 11:00-kor nyílik Sárváron, a Nádasdy-vár, Galeria Arcis kiállítótermében, megnyitja: Heinz Gohlke és Markó Péter a kiállítás címe: Négy évtized festményeiből – optikai hozzájárulás a 21. századi festészet felgyorsításához Heinz Gohlke Heinz Gohlke 1953-ban született Bécsben. Festészeti tanulmányai befejezése (1974-1979) után mint szabadfoglalkozású művész tevékenykedik Dél-Burgenlandban. 1971 óta
Michael Musillami Sextet (USA) koncertje – Sárvár az Európai turné egyetlen magyar helyszíne
Sárvár Nádasdy-vár, Kamaraudvar, 2010. június 4. (péntek), 20:00, „Michael Musillami kiemelkedik a jazzgitárosok túlzsúfolt mezőnyéből azzal a képességével, hogy különböző hagyományokat tud szintetizálni személyes stílussá.” – (Ed Hazell, Boston Phoonix) Musillami nagyfokú figyelmet keltett, mint all-star együttesek vezetője a duó formációtól az oktettig, de a „zászlóshajó” együttese mégis a triója Joe
AZK – Új vizekre experimentális csónakban…
Sárvár, Nádasdy-vár Pinceklubja, 2010. május 15. (szombat), 21:00-tól • belépődíj: 500,- Ft A május 15-i Experimentális éjszakával az AZK új vízekre evez. Tematikusan az utaztatós zenékre fókuszáló éjszakánk még nem volt a pinceklubban. Két kiváló zenész lesz majd a kormányos a hajónkon, egyikük Amygdala projects, másikuk Rare néven áll majd színpadra
Pálfy Margit – Annak, aki szeret című előadói estje
A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és családját 2010. május 19-én, szerdán 17 órára a sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermébe Pálfy Margit – színművész „ANNAK, AKI SZERET” című előadói estjére. Elhangzanak: Ady Endre, Bella István, Buda Ferenc, Csoóri Sándor, József Attila, Kormos István, Kosztolányi Dezső, Nagy László, Radnóti MIklós, Szervác József,
Holdfényes májusok, biztató adatok … – a Láthatatlan-stand mögül jelentjük
Ahogy többször is hírt adtunk róla, idén először valósult meg a sárvári legaktívabb civil szervezetek tevékeny közreműködésével a városi majális. Az ötletgazda a Sárvári Környezetvédő és Természetbarát Egyesület volt, akik a civilek között szétkürtölték a kezdeményezés hírét és koordinálták a jelentkezéseket. A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár a rendezvény kulturális,
Az Álomevők három díjat hozott Vasvárról
Örömmel értesítjük a Láthatatlan Sárvár olvasóit, hogy a Soltis Lajos Színház Álomevők című előadása – rendezte Deák Varga Rita – nagy közönségsiker mellett a következő eredményeket érte el a Vasváron megrendezett IX. Színjátszó Fesztiválon: • a Legjobb Együttesnek járó különdíj • a Fesztivál Legjobb Előadásának járó Vándordíj • a Magyar Szín-Játékos
Képgaléria – Sárvári Majális, Európa és a Civil Szervezetek Napja
A Sárvári Környezetvédő és Természetbarát Egyesület, valamint a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár 2010-ben közösen szervezte meg Sárváron a városi majális rendezvényt a Nádasdy-vár udvarán, amelyet idén először a város civil szervezeteinek közreműködésével valósított meg. A rendezvényen az LS stábja külön standon vett részt ahol személyesen adott információt a honlapról. Kérdőív
Vakondok Szombathelyen az A-klubban
2010. május nyolcadikán a sárvári csapat ismét megindul a vakondok csapat két tagjával karöltve, ezúttal a szombathelyi A-klub irányába, hogy egy nagy igazságfeltáró bulit csapjanak. A vakondok óta tudjuk, „az igazság odalent van”. Ismét lesz filmvetítés, majd hajnalhasadtáig tartó földalatti zene „megfejtősdi” az alábbi fellépők közreműködésével: NoName aka Rocky (l.u.f.),
Zsánerbandák a várban a Győzelem Ünnepén
Sárvár, Nádasdy-vár udvara, 2010. május 8. (szombat), 18:00-tól • A belépés ingyenes Az Átjáró 3-ból ismert Rith, a Kormorán, a Lord és Varga Miklós lesznek a fellépői annak a koncertnek, amelyet a győzelem napja tiszteletére szervez a Barankovics Alapítvány. A program május 8-án 18 órakor kezdődik a Nádasdy-vár udvarán és ingyenes.
25 éves a Zenei Klub – Jubileumi találkozó
Fennállásának 25 éves jubileumára szervez programot a sárvári Nádasdy-vár zenei könyvtár részlegében működő Zenei Klub. Az eseményen előadást tart a klubvezető, de több vendéget is hívtak. 2010. május 5. (szerda), 17:00, Nádasdy-vár, könyvtár 25 éves a Zenei Klub – Jubileumi találkozó előadó: Paukovics László klubvezető, tanár vendégeink: Földes Imre nyugalmazott egyetemi tanár, Olsvay
Fehérvári Vasiak Baráti Köre amatőr festőinek „Évszakok és tájak” című kiállítása
Sárvár Nádasdy-vár, könyvtár, nyílik: 2010. május 5. 17:00,megnyitja: Nagy Géza, a Fehérvári Vasiak Baráti Körének elnökea kiállítás címe: Évszakok és tájakVASIAK BARÁTI KÖRE – Székesfehérvár Első találkozójuk a Helyőrségi Klubban 1998. október 25-én volt. A szervezője: Lórántfy János, jelenleg "tiszteletbeli örökös elnök". 1998. március 7-én egyesületté alakultak. Elnök: Lórántfy János, Alelnökök: Szecskóné Hasap Mária,