Világgá kerekedő békebeli városok – Krepsz István kiállítása

Mintha két tárlat futna egymás mellett Krepsz István festőművész szeptemberben nyílt kiállításán a Galeria Arcisban. A képek belső terében hangulatos városrészletek, csendéletek és tájképek, más képközéppontokon egy-egy sakktábla figurái játsszák játszmáikat. Aztán, amíg a képkeret engedi, a széleken meggörbülő térben egybeolvad a látvány, a békebeli hangulatok mai formákká torzulnak, transzformálódnak át.

Krepsz István festőművész kiállítása a Galeria Arcisban

A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és barátait 2013. szeptember 8-án (vasárnap) 11 órára, a sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermébe Krepsz István festőművész kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Dabóczi Dénes művészettörténész.Gitáron közreműködik: Veiger Csaba  A kiállítás megtekinthető 2013. október 1-jéig hétköznap: 10–17 óráig • szombaton: 9–13 óráig  

Újra Oliver Twist a Ma’mint’Ti színjátszó csoport előadásában

A Ma'mint'Ti színjátszó csoport bemutatja a Charles Dickens azonos című regénye alapján, Lionel Bart zenéjének felhasználásával készült Oliver Twist című előadását, melyre sok szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt. Helyszín: Nádasdy-vár udvara Időpont: 2013. augusztus 27–28–29. 20 órai kezdettel. A belépés díjtalan, adományaikat köszönettel fogadjuk. Szereposztás: Oliver Twist – Góczán LucaFagin – Tóth

Felhős égbolt, felhőtlen hangulat – Parádés gála zárta a fesztivált

Bár baljós előjelekkel indult a 2013-as folklórfesztivál gálanapja – hiszen az eső miatt elmaradt a felvonulás –, a hangulat szerencsére mégis felhőtlen volt, és végül idén is óriási össznépi nemzetek közti buliba cseppenhetett mindenki, aki az államalapítás évfordulóját a várban ünnepelte. A fesztivál öt napján a különböző városi és vidéki helyszíneken

Két kultúra között a legrövidebb út néha a Lasciatemi cantare

Bár természetesen a Nemzetközi Folklórnapok a hagyományokről, a népművészet általános és egyetemes nyelvéről szól első sorban, azért az együttesek, fellépéseik közötti szünetekben megengedik maguknak, hogy olykor-olykor tágabban értelmezzék a folklórt. Így adódott a szicíliai Herbessus és az izraeli Mate Yehuda tagjai között is, akiknek egymástól távoli kultúrája között a legrövidebb

Ostromnap, gyöngyszemek a színpadon – V. Nádasdy Fesztivál 2. nap

Elkészült vizuális összefoglalónk az V. Nádasdy Fesztivál második napjáról is. A színpadon zajlott nagyszerű koncertek nagy részéből ízelítőt adnak a kisvideók, a vitézek tábori életéről, az ostromról, a vásárról pedig beszéljenek a fotók! A második nap délelőttjén ismét zászlót forgatott a belga Aglaja, a Hazai Mustra bemutatkozói között a Fergettyű, a

V. Nádasdy Történelmi Fesztivál – az első nap képekben

Kiváló idő, kiváló zenék, vásári forgatag, fesztiválhangulat… Az V. Nádasdy Történelmi Fesztivál első napja nagyszerűen sikerült… Fotó- és videóösszefoglaló következik… Alant kronológiát követve a videók Sziránszki "Regös" Józseftől a belga zászlóforgatókig, legalul pedig Auer Gábor fotógalériája:

Bringóhintó – a városnézők, turisták és a kulturális hírek új szolgálói Sárváron

Néhány hete már – az első igazi nyári jóidők beköszöntével egyidőben – feltűntek a város utcáin a pompás kivitelű, új, piros és kék bringóhintók, amelyeken – Sárváron újdonságként –négykeréken, kényelmesen tekerhetik körbe a várost a szabad levegőn turisták, városnézők, akár az egész családot beleértve.  Ennél viszont jóval többet tesznek, ugyanis a

Fényképes összefoglalónk a június 8-i Városi Néptáncgáláról

Jóidőben, a Nádasdy-vár szabadtéri színpadán tarthatták meg a szerzvezők június 8-án szombaton délután a Városi Néptáncgálát. A délutáni gálán megmutatták tánctudásukat a Várkerületi Óvoda és a Koncz János Zene- és Művészeti Iskola néptánc tagozatának növendékei és fellépett a Sárvári Néptánckör felnőtt együttese is. A gálát az Ákovita zenekar kísérte muzsikával, dudán közreműködött

Elindult az idei Kossuth téri nyári programsorozat

A héten elindult a Kossuth téri Nyár programsorozat. Mostantól augusztus közepéig minden csütörtökön, pénteken, és szombaton este 20 órakor műsor várja a sárváriakat és az itt vendégeskedőket. – A Kossuth téri Nyár júniusi programja »– A Kossuth téri Nyár júliusi programja »– A Kossuth téri Nyár augusztusi programja »  Június 8-án szombaton

Sárvár is „Hazahúzó” lett – városunk az ATV műsorában

A Hazahúzó, az ATV tévécsatorna turisztikai magazinja – amely már frissen szellemes főcímanimációjával és igényes főcímdalával is felhívja magára a figyelmet – május 4-i adásában Celldömölk és Csönge mellett Sárvárral foglalkozott. Az ilyenkor szokásos arborétum- és várlátogatás mellett egy kis méhészkedés is került a Sárváron forgatott anyagba. Érdemes megnézni a szerkesztői

Mike Parker’s Unified Theory – szemérmetlenül virították színeiket

A szerencsére már hagyományosnak és rendszeresnek mondható sárvári jazz-rendezvénysorozat idei legfrissebb és talán legintenzívebb hatású koncertjét játszotta június 5-én a Nádasdy Múzeum dísztermében Mike Parker New York-i zeneszerző-bőgős Unified Theory nevű csapatával. A zenekar első változata még New York-ban jelentette meg bemutatkozó lemezét 2011-ben, később a zenei motor, Mike Európába költözött, így

“Bor és kenyér” – megújult installáció a Nádasdy Fesztiválon

Az idei fesztiválra kilátogatók a hadi készülődés mellett a konyhacselédek szorgos előkészületeinek is tanúi lehetnek – borban és pecsenyében nem lesz hiány, hisz’ a hadra szólítottakat etetni is kell. Kézműves termékek, enni és innivalók marasztalják a mezőváros népét: lepények, kenyerek, sültek és pecsenyék várnak minden kilátogatót. A Nádasdy Történelmi Fesztiválon mindig

Sárvári ünnepek Pajor András képein – könyvbemutató a díszteremben

Kisvárosi ünnepek című fotókönyvét május 31-én mutatta be Pajor András fotóriporter a Nádasdy Múzeum dísztermében. Az alkotót a cím inspirálta a kötet elkészítésekor, hiszen azt vallja, hogy egy kisvárosban is meg lehet találni azokat az izgalmas témákat, ünnepélyes pillanatokat, amelyek megörökítésre érdemesek. Pajor András 1978-ban készítette első fotósorozatát osztálytársairól. Járt a

Országos Nádasdy Ételmustra a 2013-as Nádasdy Fesztiválon

A Nádasdy Történelmi Fesztivál második napján, július 20-án rendezik idén az újabb Nádasdy Ételmustrát. A főzőversenyre legfeljebb hatfős csapatok jelentkezését várják a szervezők XVI–XVII. századi szabadtűzön készített török vagy magyar étel elkészítésére. A versenyt szakmai zsűri értékeli az alábbi szempontok szerint: I. Amatőr kategória: Ízvilág | Ötletesség | Tálalásmód, díszítés | Főételhez ajánlott desszertek,

Sárvár megduplázta az adománymilliókat a Richter Egészségvárosaként

 Sárvár volt a Richter Egészségváros május 25-én. Az egésznapos programok során a gyógyszergyár által a sárvári kórház tüdőgyógyászatának áthelyezésére adományozott kétmillió forintot gyarapíthatták a résztvevők. Azzal, hogy minden szűrés, tanácsadás, meghallgatott előadás után – amelyen ott voltak – 300 forinttal emelte a Richter az adomány összegét. Az esősnek indult, ám napsütéssel folytatódó

Mike Parker’s Unified Theory – amerikai–lengyel jazz-szeánsz

Június 5-én lesz a következő jó alkalom egy jazz-szeánszra. Ahogy a múlt alkalommal, ezúttal is különleges internacionális összetételű formációt láthatunk – a Mike Parker's Unfied Theory-t amerikai és krakkói zenészek alkotják. A Mike Parker’s Unified Theory egy nemzetközi dzsesszprojekt, amelyet a New York-i zeneszerző-bőgős, Mike Parker alapított. Ötvözik a dzsessz, a