A III. Nádasdy Fesztivál apródszemszögből – (Szakács Eszter jegyzete)

Sárváron harmadízben rendezték meg a Nádasdy Történelmi Fesztivált. A szervező Nádasdy Történelmi Hagyományőrző Egyesület idén még több, még színesebb kínálattal várták az idelátogatókat – bevetve a régebbi sikerprogramokat, és éltek az újdonság erejével is. Habár az időjárás a rendezvény teljes időtartama alatt kritikus volt, az érdeklődő közönség a nagysátor alatt (leszűkített

Tűz- és vízkeresztség a 3. Nádasdy Fesztiválon (Szoboszlay Zoltán jegyzete)

Történelmében, kultúrájában, múltjában él tovább egy nemzet – hallani sokszor. A mi személyes sárvári történelmünk harmadízben került szeánszszerű megidézésre az elmúlt hétvégén. Harmadik alkalom ide vagy oda, számomra ez még csak tűzkeresztség, illetve az időjárást is egy „ernyő” alá hozva vízkeresztség volt, mivel első alkalommal sikerült átélnem a Nádasdy-ak által

Nádasdy Történelmi Fesztivál részletes programja – 2011. július 22–23–24

Sárvár egyedülálló, történelmi korokat idéző rendezvénye harmadik alkalommal varázsolja egy hétvége erejéig a törökkori mezőváros lakóinak, vitézeinek életét a Nádasdy-várba, és az azt körülvevő várparkba, július 22-23-24-én. A Fesztivál idén is egy igazi ínyencséget jelentő felvezető rendezvénnyel, a Báthory-lakomával kezdődik. A Nádasdy-vár bástyája közel egy hétre tavernává változik, korabeli étkekkel és

Wadnyugat a Nádasdy-wárban – Buffalo Bill Emlékfesztivál Sárváron (Vaskarika)

Nem mindennapi esemény készül Sárváron: a Nádasdy-fesztivál idén átadja helyét a Buffalo Bill Emlékfesztiválnak! A minden idők legnagyobb magyar származású bölényvadásza tiszteletére rendezett programsorozatra látogatók kipróbálhatják a szurikáta-vadászatot, musztáng-szelídítést, belekóstolhatnak az autentikus vadnyugati ételekbe, továbbá kocsmai verekedéseket is provokálhatnak! Riporterünk az életét kockáztatva beszélgetett a máris vadnyugati lázban élő szervezőkkel. Vaskarika.hu:

Esküvői ceremónia a Nádasdy-vár udvarán – július 23-án szombaton, korabeli installációval

Ahogy 2009-ben az első és 2010-ben a második Nádasdy-Fesztiválon, úgy idén is lesz alkalma korhű öltözékben, reneszánsz esküvőn részt venni az arra vállalkozó ifjú párnak. A tavalyi friss házasoknál a frigy nem tartott sokáig, hisz a menyasszonyt kisvártatva boszorkánynak kiállotta ki az istenadta nép, majd a sebtében felderített bizonyítékok alapján éjfélkor

Harmadszor is Nádasdy Történelmi Fesztivál – 2011. július 22–23–24

Sárvár egyedülálló, történelmi korokat idéző rendezvénye harmadik alkalommal varázsolja egy hétvége erejéig a török kori mezőváros lakóinak, vitézeinek életét a Nádasdy-várba, és az azt körülvevő várparkba, július 22-23-24-én. A Fesztivál idén is egy igazi ínyencséget jelentő felvezető rendezvénnyel, a Báthory-lakomával kezdődik. A Nádasdy-vár bástyája közel egy hétre tavernává változik, korabeli étkekkel

A Nádasdy Fesztivál utóélete a YouTube-on

Egy fesztivál népszerűségéről többek között az is sokat elmond, mennyire érzi a magáénak a közönsége, hány amatőr fénykép-, videópublikáció kap életet a világháló megosztófelületein. E tekintetben a Nádasdy Feszt jó úton jár! A helyi televízió munkatársának saját kisfilmje, a sárvári íjászok felvételei, és nem utolsó sorban rengeteg a fesztivállátogatók jóvoltából mobiltelefonnal,

És a múlt ismét feltámadt – 2. Nádasdy Történelmi Fesztivál 2/2. rész

  Még ki sem pihentük a 2. Nádasdy Történelmi Fesztivál első napjának fáradalmait, a reggeli felvonulást és megnyitót követően máris következett az előző évből már ismert ostromjáték. A jó húszperces műsort ezúttal egy kellemesebb és értőbb kommentár kísérte (Takács Zoltán Bálint – a Nádasdy Ferenc Múzeum igazgatója jóvoltából). A játék hasonló volt

És a múlt ismét feltámadt – 2. Nádasdy Történelmi Fesztivál 2/1. rész

Idén második alkalommal került megrendezésre a tavaly nagy sikert magáénak tudható Nádasdy Történelmi Fesztivál. A háromnapos programok idén is ugyanarra a bevált koncepcióra épültek: egy kis reneszánsz, némi szecesszió, törökök, huszárok, nomád népek, no és persze háremhölgyek. Tehát mindenféle díszbe öltözött emberek masíroztak ismét a vár kopott macskakövein és a

I. Mira Orient Orientális Táncfesztivál és keleti programok a Nádasdy Történelmi Fesztiválon

A Nádasdy Történelmi Fesztivál három napon keresztül keleti programokkal is csábítja látogatóit, amivel már már tavaly is nagy sikert aratott. Idén Szultánia titkos kertje minden nap látogatható lesz, benne szépséges háremhölgyekkel. Július 18-án pedig megmegrendezésre kerül az I. Mira Orient Orientális Táncfesztivál, ami a történelmi fesztivál kísérőrendezvényeként a nyugat-magyarországi régió orientális

Két hét múlva Nádasdy Történelmi Fesztivál

A Nádasdy Történelmi Fesztivál idén a még bővebb programkínálattal repíti vissza a látogatókat a XVI. századi hétköznapokba. A Fesztivál három mozgalmas és hangulatos napján megismerhetjük a Magyar Királyság, a Török Hódoltság és a végvári vitézek mindennapjait. A programok a Nádasdy-várban, a várudvaron, illetve a külső várban, valamint a várparkban zajlanak,

A Nádasdy Történelmi Fesztivál sajtótájékoztatója (vaskarika.hu)

A tavaly hatalmas sikerrel debütáló Nádasdy Történelmi Fesztivál idén július 16-18. között kerül megrendezésre. A fesztivál három napja a három részre szakadt törökkori Magyarországot tárja az érdeklődők elé. A látványos történelmi eseményeken kívül az idei programban is megtaláljuk a hazai alapokon nyugvó világzenét, ezenkívül ismét jelentős szerepet kap a hastánc

Teremtsünk közösen hagyományt! – A Nádasdy Történelmi Fesztivál sajtóközleménye

A Nádasdy Történelmi Fesztivál szervezői munkálatai gőzerővel folynak: a fő fellépők visszaigazolták és fellépéseik közé illesztették a Fesztivál időpontját, a 2010. július 16-17-18-ai hétvégét. Az idei fellépők között megtaláljuk a tavaly hatalmas közönségsikert kivívó Hollóének Hungaricát, Kátai Zoltánt és Róka Szabolcsot, a hazai alapokon nyugvó világzenét játszó Vágtázó Csodaszarvast, de például

Eldördült „Éjfél” – ágyút avatott a Nádasdy Ferenc Bandérium

„Nem a falak, a férfiak védik a várost” – ez a jelmondata a napokban megalakult Nádasdy Ferenc Bandériumnak, mely a III. Környezetvédelmi napon mutatta be és avatta fel „Éjfél” névre keresztelt, háromfontos kartácságyúját. A vitézi sátorban kupaszám fogyott az újházi fröccs, és a korhű recept szerint készült, kissé pikáns perkelt.

Toborzólevelet hozott a posta a Nádasdy Bandériumtól

Megalakult a Nádasdy Ferenc Bandérium. A nagy sikert elkönyvelő Nádasdy Történelmi Fesztivál szervezője, a Nádasdy Történelmi Hagyományőrző Egyesület ennek kapcsán tagfelvételt hirdet. Olyan tagokat várnak soraikba, akik érdeklődnek a történelem, ezen belül Sárvár történelme iránt, és tevékenyen részt tudnak vállalni az egyesület munkájában. A tagok segítenek az egyesület rendezvényeinek - mint

Kemény volt a csata, de a vár saját kézen, az a háremhölgy dögönyözzön, kérem szépen! – 2. rész

A szombat reggeli fesztivál köszöntőt követően délelőtt 11 órakor a város apraja-nagyja a vár köré gyűlt megnézni a fesztivál leglátványosabb részét, az ostromot. Jöttek is a törökök, és a hős várvédők a bástyáról mutogatva, azon táncolva adtak hangot annak, hogy ők bizony nem adják meg magukat. Hopp, ha már a hangoknál

Beköltözött a középkor, megbolydul Sárvár, elkezdődik a Nádasdy fesztivál – 1. rész

Rég bevált recept a sikerhez a következő: Fogj egy kisvárost, tégy hozzá egy végvárat, fűszerezd meg egy kis kreativitással, és gyúrd össze egy fesztivállá. Ez esetben azonban zenekarok helyett tölteléknek oldschool (mások szívesebben használják a történelmileg hű szót) ruhákba öltözött törököket, várvédőket, apródokat, íjászokat, és szemet gyönyörködtető háremhölgyeket használtak. Kis "mezővároskánk"