Az előadók: amerikai jazz-zenészekből verbuválódott Generations Quartet, élén a keleti part egyik bohókás művészével, a költészetben és a festészetben is járatos jazzerével, Oliver Lake zeneszerző szaxofonossal. A 73 esztendős fekete művész most altszaxiján keresztül mutatott be ízelítőt művészetéből, ami csak villanásnyi volt, hiszen 1971-es pályakezdése óta önállóan 30, a free-jazz
Valami jazz Sárváron – Generations Quartet (USA/Ausztria)
Valami jazz Sárváron – A Generations Quartet (USA/Ausztria) koncertje – Oliver Lake szaxofon / Michael Jefry Stevens zongora / Joe Fonda bőgő / Emil Gross dob – Sárvár, 2015. október 22. (csütörtök) 19.00 Nádasdy Ferenc Múzeum, díszterem Belépődíj: 1500 Ft Oliver Lake egyaránt kiváló zenész, költő és festőművész. Life Dance címmel verseskötete jelent meg,
A Michael Musillami’s Pulse Enseble koncertje fotókon és videókon
Harmadszor volt vendég Sárváron Michael Musillami jazzgitáros április 29-én. Először 2010-ben játszott a Nádasdy Múzeum dísztermében szextett formációjával, Pulse Enseble nevű újabb együttese pedig két évvel ezelőtt tette le a névjegyét. Idén is ez a csapat delejezte a befogadó közönség hangulatát. A koncertet két részben adták elő Musillamiék, pontos felállásuk szerint: Michael
Musillamiék jazze újra Sárváron – Michael Musillami’s Pulse Ensemble
A veterán amerikai gitáros és zeneszerző Michael Musillami kvartettje, a Musillami’s Pulse Ensemble nagy sikerrel adott koncertet két éve a Nádasdy-várban. Többek kívánsága teljesül most azzal, hogy április 29-én 19:00 órától ismételten fellépnek a vár dísztermében. A koncertre egy európai turné keretében kerül sor. Az együttes Bécsből érkezik, és Sárvárról
New York-i jazzerek ismét Sárváron – A The NU Band volt a vendég
Az utóbbi 4–5 évben sokszor vendégeskedtek nálunk jazz muzsikusok Amerikából, de most, úgy tűnik, még a free jazzért nem rajongó hallgatók sem fanyaloghattak: a vendégek lába néhányszor belelendült, elkapták a ritmust, hozták a nyolcadokat, és ez bizony a jó öreg swingnek volt köszönhető. A viszonylag stabil New York-i NU Band tagsága
Eastern Boundary – jazz-est New York-iakkal és szentendreiekkel
Ha telt ház nem is, de lelkes jazz-rajongó csapat várta hétfőn este a Nádasdy Múzeum dísztermében az Eastern Boundary Quartet koncertjét. Érdekes módon a kombó amerikai tagjait már ismertük: Michael Jefry Stevens zongorista az utóbbi években már többször volt Sárvár vendége, Joe Fonda bőgős pedig már szinte „hazajár” Sárvárra, jobb
Eastern Boundary – amerikai-magyar jazzprojekt koncertezik Sárváron
A Váczi Dániel kvartet kiváló fellépése után április végén ismét unikális jazzprogram örvendezteti meg a műfaj híveit. Egy amerikai-magyar koprodukció, az Eastern Boundary projekt teszi tiszteletét a sárvári jazz-programok szokott helyszínén, a Nádasdy Múzeum dísztermében. Az Eastern Boundary Quartet tagjai 2007 májusában Budapesten a Nyitott Műhelyben játszottak először együtt. Még abban
Egy kortárs „pulzus” – Michael Musillami és kompániája utaztatott
Az év végéhez közeledve – bár még messze a karácsony –, értékes ajándékot kaptak a sárvári zenerajongók az idei utolsó dzsessz seregszemlén, ahol a Michael Musillami’s Pulse Ensemble (USA) prezentálta saját elképzeléseit a kortárs zene világából/ról. A pontosan két hónappal ezelőtt zajlott őszi találkozó és a tegnapi koncert közötti kapocs ezúttal
Adventi Jazz Sárváron – Michael Musillami’s Pulse Ensemble (USA)
A veterán amerikai gitáros és zeneszerző Michael Musillami új kvartettje, a Musillami’s Pulse Ensemble ad koncertet november 27-én 19.00 órától a Nádasdy vár dísztermében. A koncertre egy négy országból álló turné első állomásaként kerül sor. Michael Musillami korábbi együttesével nagysikerű koncertet adott már Sárváron 2010 júniusában, és a lelkes közönség
Úti élmények jazzföldről – A Trio Generations adott koncertet a várban
Az esti koncertre tartva e sorok írója fejében épp az a gondolat „mondta” a magáét, melyszerint Sárvár az utóbbi évtizedekben – többek között – jazz-nagyhatalommá is vált, hiszen e jeles műfaj világszinten elismert, brillírozó kortárs tehetségei, szinte negyedévente fordulnak meg itt, ahogy épp szeptember 27-én, csütörtökön is tették. E gondolat
A Trio Generations jazzgroup újra Sárvár vendége
Trio Generations – jazzkoncert Sárváron, a Nádasdy Múzeum, díszterében 2012. szeptember 27-én (csütörtökön) 19 órás kezdettel. Belépődíj: 1500,- Ft. • A bejegyzés végén meghallgatható zene a triótól! A Trio Generations egy klasszikus ritmusszekcióra alapozott, generációk közötti párbeszédet megvalósító, multikulturális akusztikus trió. A funktól a fúziós zenéig, a rocktól a dzsesszig, a reggae-től a
Adventi jazz Sárváron a szervező szemével – a Conference Call játszott a vár dísztermében
A koncert reggelén nyugtalanul ébredtem. Amikor átgondoltam a napi teendőimet, szorongás vett erőt rajtam. Ahogy közeledett az esti koncert ideje, szorongásom csak fokozódott. Mint oly' gyakran, most is feltettem magamnak a kérdést, minek is vágok bele ilyen rendezvények szervezésébe? A szerződést böngészve azon morfondíroztam, melyik pontjai a legnehezebben teljesíthetőek? Már azért
A Conference Call amerikai jazzkvartet adventi koncertje Sárváron
Az idei adventi koncertet az Egyesült Államokból származó Conference Call nevű jazzkvartet adja november 30-án, a Nádasdy Múzeum dísztermében. "A Conference Call együttes éppolyan szép és kiegyensúlyozott, és éppannyira tomboló szenvedéllyel játszik, amennyire csak egy bonyolult élő szervezet képes. A quartet mindhárom dimenzióban folyamatosan szövi a saját és a zenetörténetet szálait.
Egy igazi hús-vér blues-lady Amerikából – Debbie Davies sárvári koncertje
Sárváron játszik a Debbie Davies Trio (USA)
Dátum: 2011. november 11., kezdés: 19:00Helyszín: Sárvár, Tinódi Gimnázium dísztermeBelépődíj: 1500,- HUF DEBBIE DAVIES – gitár, ének Debbie Davies Los Angelesben nőtt fel a múlt évszázad 60-as éveiben. 1984-től szólógitáros a Maggie Mayall and the Cadillacs női együttesben. 1988-tól három évig Albert Collins Icebreakers együttesének vezető gitárosa. Közreműködött John Mayall 1990-es „A
Debbie Davies Trio (USA) Live in Sárvár
Date: 11th november 2011., start: 19:00 Location: Sárvár, Tinódi High School, Ceremonial Hall Entrance Fee: 1500,- HUF DEBBIE DAVIES – guitar, vocal Debbie Davies returning to Los Angeles in 1984, where she landed the lead guitar spot in Maggie Mayall and the Cadillacs, an all-female band led by wife of British blues pioneer,
Michael Musillami Sextet (USA) koncertje – Sárvár az Európai turné egyetlen magyar helyszíne
Sárvár Nádasdy-vár, Kamaraudvar, 2010. június 4. (péntek), 20:00, „Michael Musillami kiemelkedik a jazzgitárosok túlzsúfolt mezőnyéből azzal a képességével, hogy különböző hagyományokat tud szintetizálni személyes stílussá.” – (Ed Hazell, Boston Phoonix) Musillami nagyfokú figyelmet keltett, mint all-star együttesek vezetője a duó formációtól az oktettig, de a „zászlóshajó” együttese mégis a triója Joe