A Mikulás idén sem hagyta ki globális útitervéből Sárvárt! Járt a bölcsiben, az óvodákban, iskolákban, majd délután a sárvári Posta térre érkezett az északi delegáció manókkal együtt. Fellépett a Koncz János Zeneiskola növendékei Paukovicsné Hegyi Gabriella vezetésével, a Crazy Legs Dance School Szabó Balázs vezetésével. Manók, Krampusz, Hótündér a Gárdonyi Géza Ált. Iskola,
Büszkeség! – A Sárvári (bajnok) Lányok ajándékát közvetítjük
Ha ezt a posztot megnyitotta, és olvassa, kedves Olvasó, minden bizonnyal Önnek is szól a Sárvári Lányok (Fendrik Zsóka és Haraszti Viktória futópárosának neve a 7. SPURI Balaton és FélBalaton Szupermaratonon) ajándéka. A lányok ugyanis néhány fényképpel és kedves sorral mondtak köszönetet mindenkinek, aki buzdította, támogatta őket, szorított értük. Íme az
Sportot jótékonyságból – a Bátor Táborért futnak a Sárvári Lányok
Az Élménykülönítmény, a Bátor Tábor Alapítvány jótékonysági sportközösségének színeiben vág neki 2014. március 20-23-án a 7. SPURI Balaton és FélBalaton Szupermaraton távjának a Sárvári Lányok nevű futócsapat. A csapat tagjai: Fendrik Zsóka és Haraszti Viktória – akik a duóval már kétszeres győztesnek számítanak ezen a versenyen – idén a súlyos beteg gyerekek élményterápiás
Északi delegáció manókkal, ajándékokkal – Mikulás járt Sárváron
A 2013-as ‘Szemle legjobbjai léptek fel a várban a Kulturális Gálán
Úgy tűnik, kegyeibe fogadta az időjárás a hétvégén zajló gálaprogramokat. A szombati néptáncgála után szikrázó napsütésben zajlott le a várudvaron a Városi Kulturális Szemle legjobbjainak műsora is. A Kulturális Szemle városi fordulóit május közepén tartották, a vár szinte minden termében versengtek a diákok. A megmérettetésen arany és kiemelt arany minősítést szerzett
Rengeteg ajándékot osztott a Mikulás a Kossuth téren
A Mikulás idén sem hagyta ki globális útitervéből Sárvárt! Délelőtt az óvodákban, iskolákban járt, délután pedig szerencsére sikeresen csábította ki a Kossuth térre a Koncz János Zene- és Művészeti Iskola diákjainak dala. Hatalmas puttonnyal érkezett egész kíséretével, Luca és Beni manókkal, Rudolffal, a rénszarvassal, Hópihével és Hótündérrel együtt, és egészen sötétedésig
Elindult az ISIS Rádió adománygyűjtő akciója
A sárvári ISIS Rádió a Csillaghíd Alapítvánnyal karöltve az idén is adománygyűjtést szervez. A Vas megyéből Erdélybe tartó ajándékokat az Önkéntesek a Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes által alapított gyermekotthonok lakóihoz és kis lakosságú magyar falvakban élő gyermekekhez juttatják el. Az FM 96,5 MHz hallgatói és a Rádió sárvári partnerei tartós élelmiszerekkel, tisztító- és tisztálkodó
Nyuszis hétvége a Nádasdy-várban – gyerekprogramok a húsvéthoz kapcsolódóan
Március utolsó hétvégéjén a könyvtár és a művelődési központ helyszínei is megteltek gyerekekkel, akik a húsvéthoz kapcsolódóan vehettek részt tematikus műhelyfoglalkozásokon – ahogy a program is hirdette – amolyan húsvétra hangolóként. A háromnapos programsorozat nagy részére ingyenes volt a belépés, csak a vasárnap volt fizetős, amikor koncert és bábszínház is
Mese vándorútra keltek a gyerekek a könyvtárban
Szeptember 21. és 26. között mesevárrá változott a könyvtár. Az intézmény munkatársai ugyanis a népmese napja és a nagy mesemondó, Benedek Elek születésnapja kapcsán mesés vándorútra hívták a gyerekeket. Egy (majdnem) teljes héten át mese, mese és mese várta a mesevárban a legőszintébb korosztály tagjait. Ez idő alatt mindennap magyar népmeséket