Véradás lesz december 18-án a Nádasdy-várban

Adj vért, adj esélyt – ezzel a szlogennel szólít véradásra a Magyar Vöröskereszt. MIÉRT ADJUNK VÉRT? – Mert a vér semmivel sem pótolható. – Mert vérre bárkinek, bármikor szüksége lehet. Neked is! – Mert a véradás szűrővizsgálat is egyben: a mintacsövekbe levett vért minden alkalommal kivizsgálják, és ha esetleg valami rendellenességet találnak, értesítenek! KINEK VAN

Szakemberek a korai fejlesztésről – előadás a Nádasdy-várban

A korai fejlesztés a témája a 2015. december 8-án a Nádasdy-várban tartandó előadásnak. Ezúton adjuk közre a szervezők meghívóját: A Sárvári Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya szervezésében, a Vas Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Sárvári Tagintézménye szakembereinek közreműködésével indított előadássorozat keretében 2015. december 8-án (kedden) 17 órakor "A korai beavatkozás szerepe – 0–5 éves korúak

Kigyúlt az első fény Sárvár adventi koszorúján is

Az adventi rendezvények tavaly költöztek át a szökőkút mellől a Posta térre, a sárváriak pedig úgy tűnik, megkedvelték a helyszínt, ugyanis már a legelső gyertyagyújtásra rengetegen jöttek el, hogy láthassák a színpadi programokat, és forraltbor mellett a vásárban is szétnézhessenek. Az ünnepi események forgatókönyve hasonló a tavalyihoz. 17 órakor minden adventi vasárnapon egy-egy helyi

Az emlékezet forrásai – szerzői est a könyvtárban

A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2015. december 3-án (csütörtökön) 17 órára a könyvtárba Újvári Gyöngyi és Dr. Gál Sándor Az emlékezet forrásai című közös szerzői estjére. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Karnyújtásnyi beszélgetés versekről, jótékonyságról Simon Jakabbal

Simon Jakab idén érettségizett a Barabás György Műszaki Szakközépiskola falai között, jelenleg ugyanitt végzi a technikumot. Annak ellenére, hogy műszaki iskola diákja, nem mindennapi módon vonzza a művészet. 2012-ben az Ashoka projekt és a művelődési központ partnerségével a Nádasdy-vár különböző helyszínein megszervezte a Lehetőségek Napja összművészeti találkozót. Már ekkor verselgetett.

ELMARAD Vámos Miklós és Karácsony János közös zenés estje

A Danubius Health Spa Resort Sárvár szálloda sajnálattal értesít minden érdeklődőt, hogy Vámos Miklós – Karácsony János november 27-ére tervezett "Beatles és én" című közös, zenés estje technikai okok miatt elmarad. A már megváltott belépőjegyeket fel lehet használni Vámos Miklós következő, jövő évi előadására, vagy visszaválthatók a szállodai recepción. További információ: 95 888 400

Torjay Valter festőművész kiállítása a Galeria Arcisban

A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és barátait 2015. december 13-án (vasárnap) 11 órára a sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermébe Torjay Valter festőművész kiállításának megnyitójára. A tárlatot az alkotó nyitja meg. A kiállítás megtekinthető 2016. január 17-ig, hétköznap 10–17 óráig, szombaton 9–13 óráig A képen Torjay Valter festőművész Remete

Út az egészséghez – Dr. Kovács Tibor előadása

Szeretettel várnak minden az egészséges életmód iránt érdeklődőt 2015. november 27-én (pénteken) 17 órára a Sárvári Tinódi Gimnáziumba, dr. Kovács Tibor tüdőgyógyász, allergológus, főorvos és életmódtanácsadó "Út az egészséghez" című előadására. A belépés díjtalan.

„Szivárványos az ég alja…” – a Néptánckör tyukodi bálja

Tyukodi bált szervez a Néptánckör Kulturális Egyesület 2015. november 21-én szombaton 18 órai kezdettel Sárváron a Nádasdy-várban. Részletes program: – 18.00 Tánctanítás (Vastag Richárd a Népművészet Ifjú Mestere, Aranysarkantyús Táncos) – 20.00 Tyukodi bál (muzsika: Jurta zenekar) Szatmári parasztételek kóstolója. Beléptidíj: 500,- Ft • kóstolójegy: 500,- Ft

Dr. Bukovinszky Julianna színes világa – gyűjteményes kiállítás nyílt

Már ötödik alkalommal mutatkozott be Sárváron Dr. Bukovinszky Julianna, illusztrátor, írónő, mackógyűjtő. November 13-án pénteken nyílott gyűjteményes kiállítása "Az én világom" címet viseli. A tárlatot megnyitó Brodszky Péterné rövid áttekintést adott a fogorvosi pályától elinduló kreatív életútról, Bukovinszky Julianna főfoglalkozása mellett ugyanis elmélyedt a gyógynövények világában, majd saját alkotó közvetítésével, rajzok,

Az én világom – Dr. Bukovinszky Julianna gyűjteményes kiállítása

A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és családját 2015. november 13-án, pénteken 17 órára a Nádasdy-vár Folyosó Galéria kiállítótermébe Dr. Bukovinszky Julianna illusztrátor Az én világom című gyűjteményes kiállításának megnyitójára. Megnyitja Brodszky Péterné tanárnő A kiállítás megtekinthető: 2015. december 8-ig, naponta 10–18 óráig

Nagámi: 6van–IV – kiállításmegnyitó a Galeria Arcis-ban

Nagámi szobrászművész 6van–IV című kiállítása nyílt meg 2015. november 8-án délelőtt, a Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermében. A tárlat házigazdája, a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója, Kondor János, mint egyéni hangú, karakteres, mással össze nem téveszthető kortárs magyar alkotót köszöntötte a művészt, aki érezhető tisztelettel nyúl a felhasznált anyaghoz. A kiállítást megynitó

Nagámi szobrászművész– 6van–IV című kiállítása – Galeria Arcis

A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és barátait 2015. november 8-án (vasárnap) 11 órára a sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermébe Nagámi szobrászművész 6van – IV című kiállítására. A kiállítást megnyitja: Fábián László – író A kiállítás megtekinthető 2015. december 6-ig, hétköznap 10–17 óráig, szombaton 9–13 óráig Illusztráció: Nagámi szobrászművész – Átlátható

Ingyenes lakossági szűrővizsgálatok a Nádasdy-várban

A Sárvári Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya, a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya és a Vas Megye Népegészségügyéért Alapítvány 2015. november 6-án (pénteken) 14:00–18:00-ig INGYENES LAKOSSÁGI SZŰRŐVIZSGÁLATOKAT szervez Sárváron, a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár folyosón található klubtermeiben.