Sztereó álmok és optimizmus – Trottel S. E. és Q az AZK-ban

A Trottel Stereodream Experience másodízben varázsolta el a sárvári közönséget. Tavaly a "Betiltva!" koncertturné állomásaként a Pozvakowskival és a felejthetetlen német zenekarral, az Embryoval játszottak az AZK-ban, idén Q the Physicist aka Todd G. Williamsszel, a nem kevésbé izgalmas zenei jelenséggel és kalandorral érkeztek a pinceklubba. Nem is lenne Trottel a

Zombie Army és Girlpower – Évadot nyitott az AZK

Nem minden nap találkozhat a sárvári koncertrejáró hentesbárddal, baseballütővel és orvosi fecskendővel felszerelkezett, fekete forró öltözékben és dermedt zombisminkben feszítő vokalista lányokkal, akikből ráadásul patakokban folyik a művér. Az Alternatív Zenei Klub őszi évadnyitó rendezvényén márpedig találkozhatott. Az est vendége volt a Sárvárról nem is oly' rég székes fővárosunkba származott Börczy

Színek harmóniában egymással – 29. Nemzetközi Folklórnapok

Az, hogy erény, vagy hiba, hogy a Nemzetközi Folklórnapok évről-évre, szinte változtatás nélkül, megrendíthetetlenül ugyanazt a forgatókönyvet követi, megfontolás tárgya lehet. Az viszont nem vitatható, hogy a fesztivál ma is működik, arca van és varázsa van. Regressziós utazás következik a 29. sárvári folklór-rendezvénysorozat nulladik napjától indulva. 2009. augusztus 15. (nulladik nap)

Aki átúszik, ússzon bét is – A Csecsér esete pártucatnyi bulizóval, csapó IIII.

A Csecsér (Csörnöc-Herpenyő) a múlt század 60-as évéig Vas megye legszebb és őshonos élővilágát tekintve leggazdagabb vízfolyása volt. Az eróziós folyamatok, fokozatos folyószabályozások, mederátalakítások miatt azonban a patak vízkészlete jelentősen lecsökkent és élővilágának nagy része eltűnt. A vízfolyás, amely korábban a Vas és Zala megyeiek kedvelt kiránduló- és horgászhelye volt,

Illa-berek, nádak-erek, a motorosok jó emberek – VIII. Vármeeting /2. nap

A pénteki motoros őrület szombaton egészen kora délután folytatódott, Herczeg Tamás, alias Mókus nyolcadik alkalommal nyűgözte le az arra kíváncsiakat, a virtuóz showman egy perc nyugodalmat nem adott a vár köré gyűlt nézőseregnek. A lóerőket egy tűzpiros Honda, és egy leharcolt Pannónia biztosította, látványelem gyanánt gitár, és sok más egyéb,

Gitárok, bőgők, és bőgő masinák. VIII. Vármeeting Sárváron /1. nap

Péntek délután a sárvári Nádasdy várba egyre-másra érkeztek különféle vasparipák, hátukon egy, vagy két lovassal, az ő hátukon pedig hátitáskák, hálózsákok, sátrak. A várudvarról dob, gitár, és egyéb, kőkemény zúzásra alkalmas szerszámok hangjai szűrődtek a park friss levegőjén át. Igen, minden jel arra utalt, hogy ismét, így augusztus elején, gyűlnek

Kemény volt a csata, de a vár saját kézen, az a háremhölgy dögönyözzön, kérem szépen! – 2. rész

A szombat reggeli fesztivál köszöntőt követően délelőtt 11 órakor a város apraja-nagyja a vár köré gyűlt megnézni a fesztivál leglátványosabb részét, az ostromot. Jöttek is a törökök, és a hős várvédők a bástyáról mutogatva, azon táncolva adtak hangot annak, hogy ők bizony nem adják meg magukat. Hopp, ha már a hangoknál

Beköltözött a középkor, megbolydul Sárvár, elkezdődik a Nádasdy fesztivál – 1. rész

Rég bevált recept a sikerhez a következő: Fogj egy kisvárost, tégy hozzá egy végvárat, fűszerezd meg egy kis kreativitással, és gyúrd össze egy fesztivállá. Ez esetben azonban zenekarok helyett tölteléknek oldschool (mások szívesebben használják a történelmileg hű szót) ruhákba öltözött törököket, várvédőket, apródokat, íjászokat, és szemet gyönyörködtető háremhölgyeket használtak. Kis "mezővároskánk"

Változatosság és alkalmazkodás a Nyáréj Fesztiválon

 "Nem túl eklektikus a programösszeállítás?" - hangzott el beálláskor az aggódó kérdés a Voler Mouche egyik tagjától a Nádasdy-vár Pinceklubjában múlt pénteken, a negyedik alkalommal megrendezett Nyáréj Fesztivál kapcsán. A különböző kortárs (értéket hordozó és kevésbé populáris) könnyűzenei műfajok keverése, a műfajok között feszülő határok megbontásának szándéka eddig is erénye

AZK-Farsang – 2007. február 23.

Szerző: Twickkk A sárvári Kossuth Lajos Művelődési Központ Alternatív Zenei Klubjának (AZK), megszületése óta legigazibb erénye a nyitottság, a legkülönbözőbb élőzenei műfajok közötti szabad kalandozás. Nem szólt másról a múlt héten hagyományosan megrendezett AZK-Farsang sem: a zenei sokszínűség a régi, ahogy az a szavakkal nehezen körülírható hangulat is, amelyben páratlanul sajátos