460 évvel ezelőtt halt meg Sárváron a Krónikás – Tinódi-emléknap 2016

Kereken 460 év telt el azóta, hogy elhunyt Sárváron Tinódi Lantos Sebestyén, a magyar énekszerző, lantos, a 16. századi magyar epikus költészet jelentős képviselője. Sárvár szép hagyományai közé tartozik, hogy a január 30-i dátumhoz legközelebb eső hétköznapon közösen emlékezik a város a jeles személyiségről. Az emléknap eseményei koradélután, 13 órakor kezdődtek a Várparkban,

Megtelt a díszterem Dabóczi Dénes könyvbemutatóján

2016. január 20-án, szerdán délután 16 órától került sor Dabóczi Dénes művészettörténész, muzeológus „Az ezüsttáltól a kádig” című kiadványának bemutatójára a múzeum zsúfolásig megtelt dísztermében. A felújított Nádasdy-vár 1978-as átadása óta a város kulturális centrumában dolgozó muzeológus szakembert, egykori múzeumigazgatót régi és jelenlegi kollégák, barátok köszöntötték, így először Kondora István városunk

A Kockásfülű Nyúltól Spongyabobig – Gyerekrajzkiállítás a könyvtárban

A Nádasdy-vár Folyosó Galériájában még látogatható a karácsonyi gyerekrajzkiállítás, emellett január 11-étől a gyermekkönyvtár folyosóján is a kicsit alkotásaié a főszerep: Kedvenc mesém címmel nyílt tárlat. A rajzok a könyvtár Momó játéka című foglalkoztatóján készültek, és január végéig láthatók a könyvtár nyitvatartási idejében.  

Újévi koncertet adott a Sárvári Koncertfúvószenekar

Idén immár 43. alkalommal rendezte meg hagyományos Újévi Koncertjét a Sárvári Koncertfúvószenekar a Tinódi Gimnáziumban. A január 2-i zenei program felölelte a fúvósirodalom valamennyi műfaját: a koncertindulóktól, a koncert-fúvószenekari műveken keresztül, a könnyed, szórakoztató dallamokig. Már jóval a kezdés előtt megtelt a Sárvári Tinódi Gimnázium sportcsarnoka, ahol a hagyományokhoz híven az

Tribute-évzáró – Nem paródia, sokkal inkább színház

Aki még emlékszik rá, 2011-ben már próbálkozott az AZK tematikus tribute-esttel, igaz, hogy akkor a Nyáréjfesztivál első napján, és nem a Pinceklubban. Már ekkor látszott, hogy Sárváron is nagy érdeklődés mutatkozik erre a manapság felkapott műfajra. A 2015. évi AZK-évzárón három banda, a Creepingdeath, a Reckless Roses és a Good

Mendika – interjú Szarka Gyulával a Ghymes adventi koncertje kapcsán

A helyszínt és a technikai hátterét illetően igazán profivá érett idei Posta téri adventi kulturális rendezvények egyik legszínvonalasabb, érzelmileg talán leginkább feltöltő koncertjét a felvidéki Ghymes együttes adta december 19-én, szombat délután. A napjainkban is méltán népszerű együttes a Mendika címmel albumra válogatott karácsonyi dalait adta elő nívós zenei tálalásban. Az

Fotógaléria St. Martin sárvári adventi jótékonysági koncertjéről

Sárváron élő beteg és hátrányos helyzetű gyermekek családjai között osztják szét a szervezők a St. Martin december 12-én megtartott koncertjén összegyűlt adományokat. A remekül sikerült adventi koncerten a népszerű fúvós előadó szopránszaxofonon én pánsípon is játszott.

Így látják az ovisok, sulisok a karácsonyt – gyerekrajzkiállítás

Már hagyományosan írja ki minden évben karácsony környékén a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár gyermekrajzpályázatát ovisok, alsó és felső tagozatos iskolások, illetve pedagógusok, szülők munkáit várva. A beérkezett pályamunkákból rendezett kiállítás december 13-án nyílt meg a Nádasdy-vár Folyosó Galériájában, a díjazottak is ekkor vehették át a nekik kijáró elismeréseket. Az idei témák

Torjay Valter megnyitógondolatai saját kiállítása elé – Galeria Arcis

Sajnos betegsége miatt Torjay Valter festőművész nem tudott részt venni sárvári kiállításának december 13-i megnyitóján, de levélben eljuttatta megnyitó gondolatait, amelyeket Kondor János, a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója, egyben a tárlat házigazdája olvasott fel a vernisszázson megjelent érdeklődőknek. Kedves Közönség! Tisztelt Sárváriak! Hát nem így képzeltem ennek a kiállításnak a

„A zene alapvető emberi tapasztalat” – Ezüstvasárnap a Posta téren

"A zene alapvető emberi tapasztalat. Minden ember magában hordozza a szívdobogás ritmusával. A zene megérinti a lelket és felemeli a szívet Istenhez, aki emberré lett és szíve értünk dobog." – írja Szvorák Katalin az Éneklő egyház című kötetének előszavában. Ezt tapasztalhatta meg a karácsony ünnepére készülődő sárvári közönség is advent

A Sárvári Mazsorettek adtak gálát a Tinódi Gimnáziumban – 2015

A Sárvári Városi Mazsorett Együttes valamennyi korosztálya fellépett december 5-én a Tinódi Gimnázium sportcsarnokában a már hagyományos Mazsorettgálán. A művészeti vezető Csikós Györgyné, az oktatók Krajczár Zsanett, Csorba-Pálla Zsanett és Sebestyén Zsolt voltak. Fotógalériánkat Auer Gábor készítette.

Rengeteg ajándékot osztott a Mikulás a Posta téren

A Mikulás idén sem hagyta ki globális útitervéből Sárvárt! Járt a bölcsiben, az óvodákban, iskolákban, majd délután a sárvári Posta térre érkezett az északi delegáció manókkal együtt. Fellépett a Koncz János Zeneiskola növendékei Paukovicsné Hegyi Gabriella vezetésével, a Crazy Legs Dance School Szabó Balázs vezetésével. Manók, Krampusz, Hótündér a Gárdonyi Géza Ált. Iskola,

A Sárvári Vonósok adventje – két helyszínen is teltház előtt játszottak

Most éljük az évnek azt a szakaszát, amikor mindenfelől hallhatjuk, hogy az advent a készülődés, a belső elcsendesedés időszaka. Egyben pedig az ünnepi programoké, előadásoké, hangversenyeké is, hiszen – ha belegondolunk – a művészeti csoportok, a lélek hullámhosszán tevékenykedők, a művészetükkel tudnak a legigazibb módon felkészülni és egyben felkészíteni. A Sárvári

Kigyúlt az első fény Sárvár adventi koszorúján is

Az adventi rendezvények tavaly költöztek át a szökőkút mellől a Posta térre, a sárváriak pedig úgy tűnik, megkedvelték a helyszínt, ugyanis már a legelső gyertyagyújtásra rengetegen jöttek el, hogy láthassák a színpadi programokat, és forraltbor mellett a vásárban is szétnézhessenek. Az ünnepi események forgatókönyve hasonló a tavalyihoz. 17 órakor minden adventi vasárnapon egy-egy helyi

Szerencsés péntek13 – A Dal vonzásterében

Lehet-e kifejezetten szerencsés a péntek 13? Bizony hogy lehet, például azok számára, akik november 13-án pénteken ellátogattak a sárvári Nádasdy-vár pinceklubjába, ugyanis három nagyszerű banda töltötte be a teret sajátos kisugárzásaikkal és persze az általuk képviselt sajátos zenei világgal. A klub fellépői ezúttal a Room5, a the griffins és a

A SKE első pódiumbeszélgetése – Zárug Zita és Harkányi Árpád

Megtelt a múzeum díszterme a Sárvári Kerékpár Egylet első pódiumbeszélgetésére. Az SKE vendége volt Zárug Zitától és Harkányi Árpád, kik 4 év alatt körbetekerték a Földet. A pedagógus Zita és az informatikus végzettségű Árpád 2011-ben házasodtak össze és még ebben az évben el is indultak világkörüli nászútjukra. Eredetileg 1,5-2 éves időtartamra tervezték

Dr. Bukovinszky Julianna színes világa – gyűjteményes kiállítás nyílt

Már ötödik alkalommal mutatkozott be Sárváron Dr. Bukovinszky Julianna, illusztrátor, írónő, mackógyűjtő. November 13-án pénteken nyílott gyűjteményes kiállítása "Az én világom" címet viseli. A tárlatot megnyitó Brodszky Péterné rövid áttekintést adott a fogorvosi pályától elinduló kreatív életútról, Bukovinszky Julianna főfoglalkozása mellett ugyanis elmélyedt a gyógynövények világában, majd saját alkotó közvetítésével, rajzok,

19. Sárvárfürdő Félmaraton – Képes összefoglaló a rajtról

Örömteli, hogy Sárváron egyre nagyobb népszerűségnek örvend a futás, napról-napra több ember gondolja úgy, hogy ideje nekiállni mozogni. Ezt bizonyítja, hogy a 19. félmaratonra már az előnevezés befejezése előtt kitehették a "Megtelt!" táblát. Szerencsére az időjárás is kegyes volt az egybegyűltekhez, csodálatos őszi időben startolt el a mezőny. A végeredményeket