Évet zár a Kanona Band is – 2010

2010. december 4-én (szombaton), 17 órától tartja a Kanona Band mára hagyományossá vált évzáró koncertjét a Tinódi Gimnázium sportcsarnokában. A srácok a koncertre 9 új számot tartogatnak fúvós átiratban, emellet persze előkerül néhány régebbi is felturbózott változatban. Az esten nyerni is lehet! Aki a Kanona Band hivatalos honlapján kitölti a 2010-es

Esték a Galériában – Salamon Nándor Rumi Rajki-könyvének bemutatója

Az Esték a Galériában közéleti, művészeti előadássorozat keretein belül mutatják be Sárváron Salamon Nándor Rumi Rajki István szobrászművész élete és alkotásai című könyvét. A könyvbemutató december 14-én kedden 17 órakor lesz a Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermében, ahol Galambos Tamás Munkácsy-díjas festőművész alkotásai lesznek éppen a falakon. Rumi Rajki István (1881–1941) a

Siker volt az 5. Lidércfény is – éjszaka látogatták a Nádasdy Múzeumot

Az ötödik alkalommal megrendezett múzeumi éjszakán számos program várta az érdeklődőket. A Nádasdy Bandérium bemutatóján a 16-17. század magyar és török csapatok örök harcait elevenítették fel, amikor egymástól raboltak, és néha ártatlanok is áldozatul estek összecsapásaiknak. A tárlatvezetések során hangsúlyozták a Nádasdyak sárvári szerepét, hiszen az idei évben két, különösen értékes

Az AZK „Nagy Voksa” – a kortárs könnyűzenére szavaz, aki AZK-t ikszel

A Sárvári Média Nonprofit Kft. – most már hagyományosan – idén is megrendezi az Év Embere 2010. szavazást, amelyen idén az AZK-t is jelölték az Év Csapata kategóriában. Ezutón buzdítunk szavazásra minden könnyűzene-szimpatizánst! Az Alternatív Zenei Klub jelölése mindenképp szimbolikus gesztus a rendezők részéről. Azzal, ha valaki áldoz a klubra

Rockabilly Day – LS, Vaskarika tudósítás (+ videó és galériák)

„Helló! Ne nézz ilyen furcsán rám, én egy rockabilly-srác vagyok, és 1960-ban élek. Látom, most meglepődtél, hát itt jön a különbség kettőnk között: amíg te nem, addig én valóban elhiszem, hogy vissza lehet menni az időben. Sőt, nyugodt szívvel elmondhatom, hogy megrögzöttje, és fanatikus őrültje vagyok ennek a stílusnak. Így

Lidércfény 5. – 2010.

A sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum immáron ötödik alkalommal várja vendégeit éjszakai programjaival, idén Erzsébet napján, november 19-én, pénteken este 6 órától. A részletes beharangozó és a programok a kattintás után olvasható. A sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum immáron ötödik alkalommal várja vendégeit éjszakai programjaival. Az idén Erzsébet napján, november 19-én, pénteken este 6

Szélesiné Mezőfi Ágnes kiállítása a könyvtárban

A Nádasdy-vár Művelődési Közont és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2010. november 5-én, pénteken 17 órára a könyvtárba, SZÉLESINÉ MEZŐFI ÁGNES festményeinek kiállításmegnyitójára. A kiállítást megnyitotta Vörös Ferenc művésztanár A kiállítás megtekinthető 2010. december 3-ig a könyvtár nyitvatartási rendjében.

Karácsonyváró „A Te Napod” a Nádasdy-várban – 2010

A Nádasdy-vár Művelődséi Központ és Könyvtár és a Mavi-Tech Kft. idei karácsonyi rajzpályázatára december 14-ig várunk munkákat óvodásoktól, iskolásoktól, pedagógusoktól és szülőktől. A nevezés feltételei részletesen megtalálhatók a kattintás után. A műhelyfoglalkozások és gyermekprogramokat követően a rajzpályázat eredményhirdetése és a pályaművekből összeállított kiállítás megnyitója zárja a karácsonyvárót. Közreműködnek: a Mesebolt

Galambos Tamás Munkácsy-díjas festőművész kiállítása

A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és barátait 2010. december 5-én (vasárnap) 11 órára  a sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermébe GALAMBOS TAMÁS  Munkácsy-díjas festőművész kiállításának megnyitójára. A tárlatot megnyitja Szepesi Attila – Weöres Sándor-díjas költő GALAMBOS TAMÁS 1939-ben született Budapesten. Mesterei: Kéreg Istvánné rajztanár, a Képzőművészeti Gimnáziumban Sebestyén Ferenc, a Képzőművészeti Főiskolán Hincz Gyula és Barcsay Jenő. Első kiállítását 1960-ban

A mi fiaink az X-Faktor élőshow-jában

Papp Tímea koreográfus felkérésének köszönhetően az Urban Dance West csapatának két tagja, Kondora Bálint és Pados Péter (Pubi) is táncolt az Urban Dance Team budapesti táncosait kiegészítve a tehetségkutató élőshow-jában a Back II Black zenekar színpadi műsorának locking koreográfiájában. A srácok a honlapjukon (érthető módon) azt írják, nagyon jól érezték

Teltház várta a The Idorut és a The Grenmát

Rengeteg fiatal jött el a The Idoru és a The Grenma közös sárvári koncertjére. Vagy az est felhozatala önmagában, vagy az időbenérkezőkre váró 10 ajándék CD volt az oka, de szerencsére már a 21 órás kapunyitáskor folglalt volt minden ülőhely, mire pedig a két csapat kikő-papír-ollózta, melyikük kezd, hamarosan teltház

Ki korán kel… – CD-t kapnak ajándékba az AZK koránérkezői

Az AZK egy önzetlen felajánlásnak köszönhetően szépadag rockzenei CD-hez jutott. A klub úgy döntött, hogy a rengeteg lemezt szétosztja az AZK leghűségesebb látogatói között. A 2010. november 12-i The Idoru, The Grenma AZK-koncerttől kezdődően a 22 óra előtt a Pinceklubba érkező első 10 AZK-arc CD-t kap ajándékba. A lemezek természetesen eredetiek,

Pótszékek kellettek Jandó Jenő zongoraestjére

Hétfőn koraeste volt vendége a Nádasdy-várnak Jandó Jenő, Kossuth-díjas, Liszt-díjas, Bartók-díjas Érdemes művész. A zongorakoncerten Liszt-művek szerepeltek, a Vándorévek Itália darabja, a Két legenda és a Velence és Nápoly opuszok hangzottak el. Az esten teljesen megtelt a Nádasdy Múzeum díszterme érdeklődővel, jónéhány külföldi is kíváncsi volt a hangversenyre. A szervezőknek szerencsére

Hol volt…, hol nem volt… – gondolatok a Soltis Színház Fehérlófiájának premierjéről

A Soltis Lajos Színház történéseinek követői régóta várták a legújabb Somogyi-féle darab, a Fehérlófia bemutatóját. A premierre november 6-án, szombaton került sor Celldömölkön. Akik részesei voltak korábban a két talán leghatásosabb Somogyi István-rendezte előadás, a Csongor és Tünde, vagy a Magyar Elektra csodás atmoszférájának, könnyen kiismerhették a rendezői eszköztár néhány rendszeresen

Decemberig már látogatható a Konok-kiállítás – CD és album a művelődési központban

Vasárnap nyitotta meg szépszámú érdeklődő előtt Fábián László író Konok Tamás sárvári kiállítását a Galeria Arcisban. A Kossuth-díjas festő- és szobrászművész a festészetben és relief épületszobrokban a geometrikus absztrakció markáns képviselője, aki gyakran megküzd a művészet értelmének témájával, ugyanekkor színezett, vékony vonalakból építkező alkotásai lírai oldottságot jeleznek.   A kiállítás december 1-jéig

Hattyúdalféle, nem búcsúkoncert! – 25 éves a Fergettyű!

A hétvégén ünnepelte a Fergettű együttes 25 éves születésnapját a vár házasságkötő termében. A Hattyúdalféle című koncertest neve talán megtévesztő, szerencsére nem búcsúelőadásról volt szó. A csordultig telt teremben Kóta Pál, a zenekar “édesapja” beszélt a Fergettyű korszakairól, eredményeiről. Felemlegette a szép sikereket, a nagymarosi első helyezést, hogy a tatabányai József

Nincs tökéletes helyzet, helyzetek vannak… – emlékképek az 5. Color Arts Fesztiválról

A zalagerszegi Color Arts Fesztiválnak valójában már régóta a Láthatatlanon lett volna a helye. Nem csak azért, mert hozzánk közel zajlik, hanem mert hozzá hasonlóan működőképes és eredeti összművészeti akció ritkán ér el vidéki városba Magyarországon. Ezért bárki számára, aki fogékony az ilyesmire, kikerülhetetlen – legyen akár szervező, akár látogató,