December 23-án, aranyvasárnap véget ért az adventi programsorozat a Kossuth téren. Az utolsó gyertyát Lakat Attila, a Nádasdy Tamás Általános Iskola igazgatója gyújtotta meg, a suli diákjai műsort is adtak. Rajtuk kívül énekelt a Pedagógus Női Kar és itt volt Rommy is, az Olaszországból hazatért énekes, aki még Frank Sinatrával
Fellobbant az első gyertyaláng – Advent a Kossuth téren
A sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjai és a Kis-Hétrét együttes adott műsort a Sárvári Advent a Kossuth téren rendezvénysorozat első állomásán, advent első vasárnapján. Az első gyertyát Németh Ernő, a Gárdonyi igazgatója gyújtotta meg. A sok érdeklődő a hideg ellenére is kitartott, a kisebbek táncoltak is a Kis-Hétrét koncertjén. A
Sárvári Advent a Kossuth téren – 2012
2011-ben, tavaly jelentkezett először adventi programokkal a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár a Kossuth téren. Ajándékként ráadásul – az önkormányzat és a Velanira Kft. támogatásával – Szekeres Adrien koncertjén is részt vehettek a sárváriak a gimnázium sportcsarnokában. A hagyomány folytatódik, idén is hasonló a forgatókönyv. A részletes program Kattints a nagyobb méretért! Idén
Újabb Riba-féle kisvideó – Sárvár szavak nélkül 3.
Két hónappal ezelőtt beszélgettünk Riba Márióval, aki "Sárvár szavak nélkül" címmel indított kisfilmsorozatot a városról, hogy friss sárváriként, friss látásmóddal hívja fel a figyelmet arra, mennyire szép és szerethető helyen élünk. A sorozat folyamatosan bővül, nemrég egy különkiadás futott ki Márió műhelyéből a Simon, Júdás napi vásárról, a legújabb pedig Sárvár
Riba Márió kisfilmsorozatának különkiadása a vásárról
Egy hónappal ezelőtt beszélgettünk Riba Márióval, aki "Sárvár szavak nélkül" címmel indított kisfilmsorozatot a városról, hogy friss sárváriként, friss látásmóddal hívja fel a figyelmet arra, mennyire szép és szerethető helyen élünk. A sorozat következő darabja nemrég készült el egy különkiadás formájában, és a Simon, Júdás napi országos kirakodóvásárról készült. Az interjú
Falak dőltek, poharak ürültek – Zenés örömködés a vásár napján
A hagyományostól eltérően (a másnapi munkanap miatt), ezúttal nem a Simon, Júdás napi vásár előestéjén, hanem a napján, szombaton tartották a környék zenészei évi szokásos örömzenés estjüket. Bár a koncepció változott némiképp, most is volt tematika: a '70-es évek nagy zenéi. Falak dőltek, poharak ürültek – áll a címben. És így
Szomorkás időben indult a vásár – Simon, Júdás
Kicsit szomorkás idővel kezdődött a szombat, de szerencsére az előrejelzések komolyabb esői délután még nem érkeztek meg, és nem rontották el a vásári hangulat fő "műsorsávját". Az idei Simon, Júdás napi vásár volt az első, amelyet már magánvállalkozó szervezett. Ahogy a vállalkozó ígérte, a változásból nem sokat lehetett észlelni, minden ment
Ha Simon, Júdás vásár, akkor AZK-JAM – interjú az ötletgazdával
A sárvári fiatalok, főképp az élő zenét preferálók, netán művelők körében a Simon, Júdás-napi vásár azt is jelenti egyben, hogy a Nádasdy-vár Pinceklubjában az örömzenéé és az improvizálásé a főszerep. Annak néztünk kicsit mélyebben utána, mik is a gyökerei, kik is a mozgatói az AZK-Jam estjeinek. Molnár Sándor "Saci" ötletgazdával, az
Véradás lesz a Simon, Júdás-napi vásár ideje alatt
Adj vért, adj esélyt – ezzel a szlogennel szólít ismét véradásra a Magyar Vöröskereszt, a Simon, Júdás-napi vásár ideje alatt is. A véradás időpontja: 2012. október 26. 17.00 – 20.00 óráig és 2012. október 27. 10.00 – 16.00 óráigA véradás helyszíne: Sárvár, Batthyány u. 29. (Vöröskereszt-sátor) MIÉRT ADJUNK VÉRT? – Mert a vér semmivel sem pótolható.–
Igazi, tüzes szüreti bál kerekedett – vígan táncolt a várudvar
Bár délelőtt, koradélután még nagyon kevesen voltak, estére szép számmal táncoltak egymásba karolva a vidám mulatozók a szüreti bálon, a Nádasdy-várban. Délután háromkor Róka Szabolcs mesejátékával, a Zöld Péterrel indult a színpadi blokk. Az elmúlt években (de mondhatnánk évtizedeket is…) sokszor megfordult már ő hírhedten jó interaktív mesemondóként és zenészként is
Simon, Júdás napi vásár – 2012-ben már nem a tűzoltóság szervezi
Már több mint 600 éves a híres Simon, Júdás napi országos vásár, amelyet Sárvár főutcáján rendeznek meg október 27-én. Sárvár belvárosa október végén vásártérré alakul. Vásárosok, árusok, kürtőskalácsosok, gesztenyesütők kínálják a portékáikat az országos kirakodóvásáron. Simon-Júdás napja jeles időjárási és gazdasági határnap, Simon, a zelóta és Júdás Tádé apostolok kettős ünnepe.
Sárvári Szüret 2012 – a teljes programösszeállítás
A csavarkrumpli, a leszokó cigi és az öncsavaró felmosó volt az idei sláger
Bár a Simom, Júdás napi vásár jól bevált forgatókönyve vajmi keveset változott az elmúlt évek alatt, szép lassan kitöri saját utait a rendezvény belső rendje. Az egyre népszerűbb előesti forraltborozás például ma már kihagyhatatlan a sárváriak számára, a fiatalok közül viszont kevesen tudják, hogy a vásárnak ez az eleme teljesen
Vérfürdő a Simon, Júdás napi vásáron – vásári kulturális programok, közérdekű információk
A Simon, Júdás napi vásár programjai a Várparkolóban felállított sörsátorban: 2011. október 29. (szombat) 11:00 – Koprive Tamburazenekar 12:15 – Regös együttes 13:15 – Kanona Band 14:45 – Kajárpéci Vízirevü: Nyilvános akasztás, avagy Sobri Jóska színre lép… vásári vérfürdő 16:00 – Néptánckör Sárvár A műsorok megtekintése ingyenes! VÁSÁRI KULTURÁLIS PROGRAMOK 11:00 – Koprive Tamburazenekar
Féláron a Mach3 – Simon-Júdás Vásár Sárváron (vaskarika.hu)
Október utolsó hétvégéjén rendezték meg Sárváron a hagyományos Simon-Júdás vásárt, amely az ország egyik legnagyobb kirakodóvására. A város hétköznapi élete a kordonok kihúzása után egyből átváltozik zsibbongó vásártérré, mini világpiaccá. A rendezvény programoknak sem volt híján: néptánccsoportok, népzenei- és fúvósegyüttesek, színházi produkció és breaktánc bemutató is várta a vásározókat. A több
Simon, Júdás napi vásár – 2010.
A Simon, Júdás napi vásár programjai a Várparkolóban felállított sörsátorban: 2010. október 29. (péntek) 20:00 Vásári-buli, Zene: Fáraó 22:00 Kaczor Feri és a lányok műsora 2010. október 30. (szombat) 11:00 Nicki Fergeteg Táncegyüttes 12:00 Ostffyasszonyfai Citerazenekar 12:45 Urban Dance West 13:30 Sárvári Néptánckör és a Lenvirág Együttes 14:00 Kanona Band 15:00 Flame együttes 16:00
Simon Júdás napi vásár programjai – 2009
Simon Júdás napi vásár programjai a Várparkolóban felállított sörsátorban: 2009. október 30. (péntek) 20.00–tól: Vásári-buli Zene: Fáraó 23.00–kor sztárvendég: Király Viktor 2009. október 31. (szombat) 09.30 – 10.30 Kanona Band 10.30 – 11.00 Sárvári Néptánckör 11.00 – 11.30 Stop & Go Táncklub 11.30 – 14.30 Spectrum zenekar 14.30 – 15.00 Let's Dance Táncstúdió (Keszthely)