Ha ezt a posztot megnyitotta, és olvassa, kedves Olvasó, minden bizonnyal Önnek is szól a Sárvári Lányok (Fendrik Zsóka és Haraszti Viktória futópárosának neve a 7. SPURI Balaton és FélBalaton Szupermaratonon) ajándéka. A lányok ugyanis néhány fényképpel és kedves sorral mondtak köszönetet mindenkinek, aki buzdította, támogatta őket, szorított értük. Íme az
Sportot jótékonyságból – a Bátor Táborért futnak a Sárvári Lányok
Az Élménykülönítmény, a Bátor Tábor Alapítvány jótékonysági sportközösségének színeiben vág neki 2014. március 20-23-án a 7. SPURI Balaton és FélBalaton Szupermaraton távjának a Sárvári Lányok nevű futócsapat. A csapat tagjai: Fendrik Zsóka és Haraszti Viktória – akik a duóval már kétszeres győztesnek számítanak ezen a versenyen – idén a súlyos beteg gyerekek élményterápiás
Pályázati támogatások a múzeumi munka szolgálatában
A kiállítási terület fejlesztésén kívül a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum fontosnak tartja a megfelelő műtárgykörnyezet kialakítását. Újabb sikeres pályázatok segítik a múzeum munkáját. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával nemcsak műtárgyak újulnak meg az idén, hanem a tárolás körülményei is javulnak. 2013-ban három különböző pályázatot adott be a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum
1% – Kérjük, idén is gondolj ránk! Jó helyre kerül!
Kedves Olvasó! Talán nem is tudod, mekkorát segített a tavaly a Láthatatlan Sárvár számára felajánlott egyszázaléknyi adód! Csak kicsivel kellett kiegészítenünk, és venni tudtunk egy az előzőnél sokkal fejlettebb videokamerát a szerkesztőségnek! Kérjük, idén is gondolj ránk! Jó helyre kerül! A képen látható Panasonic HC-V210 egyszerű hobbikamerát sikerült megvásárolnunk a tavalyi
Sárvár megduplázta az adománymilliókat a Richter Egészségvárosaként
Sárvár volt a Richter Egészségváros május 25-én. Az egésznapos programok során a gyógyszergyár által a sárvári kórház tüdőgyógyászatának áthelyezésére adományozott kétmillió forintot gyarapíthatták a résztvevők. Azzal, hogy minden szűrés, tanácsadás, meghallgatott előadás után – amelyen ott voltak – 300 forinttal emelte a Richter az adomány összegét. Az esősnek indult, ám napsütéssel folytatódó
Richter Egészségváros – Egészség ezreknek, milliók a kórháznak
1% – Ha tetszünk, támogass minket egy százaléknyi adóddal!
Kedves Olvasó! Talán nem is tudod, mekkorát segített a tavaly a Láthatatlan Sárvár számára felajánlott egyszázaléknyi adód! Nem csak a honlap tárhelyköltségeit tudtuk ebből kifizetni, de maradt még kevés arra is, hogy a Lehetőségek Napja nevű összművészeti fesztiválunk költségeihez is felhasználhassuk! Kérjük, idén is gondolj ránk! Jó helyre kerül! A felajánlott
High-tech biolabort nyert a Tinódi Gimnázium
?High-tech Biolabor, avagy természettudományos tudásközpont kialakítása a Sárvári Tinódi Gimnáziumban? címmel pályázott a STG az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási rendszeréhez. A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban (Öveges-program) pályázatára benyújtott pályázat nyert, és a Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága vezetője 310 315 150,- Ft összegű támogatásra érdemesnek
Az én városom, Sárvár – a rajzpályázat díjkiosztó gálája
2012. december 22-én 15 órakor tartják Az én városom, Sárvár című gyerekrajzpályázat díjkiosztó gálaműsorát a sárvári Danubius Hotelben. A rendezvényen átadják a zsűri által értékelt pályaművek díjait, egyben bemutatják a rajzokból készült könyvet is, és árverés is lesz, melynek bevételéből a Sárvári Bölcsődét támogatják. A gálaműsorban közreműködnek a sárvári oktatási intézmények