A Sárvári Kerékpár Egylet a „Kerékpáros Város” programsorozat keretében Sárvárt és annak kerékpáros múltját bemutató Pályázatot hirdet. Olyan képi- és egyéb papíralapú tárgyi emlékek gyűjtését szervezzük, amelyek a régmúltú kerékpározást mutatják be korabeli sárvári környezetben. A Pályázó a képi anyagokat a beküldő nevével és címével ellátott borítékban Sárvár város Polgármesteri Hivatalának portáján található gyűjtődobozba
Így látják az ovisok, sulisok a karácsonyt – gyerekrajzkiállítás
Már hagyományosan írja ki minden évben karácsony környékén a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár gyermekrajzpályázatát ovisok, alsó és felső tagozatos iskolások, illetve pedagógusok, szülők munkáit várva. A beérkezett pályamunkákból rendezett kiállítás december 13-án nyílt meg a Nádasdy-vár Folyosó Galériájában, a díjazottak is ekkor vehették át a nekik kijáró elismeréseket. Az idei témák
Sárvár – Kristálytiszta élmény 2014 – Fotópályázat
A Sárvári Média Nonprofit Kft. az elmúlt évek sikeres pályázatai és kiállításai után ez évben is meghirdeti a "Sárvár – Kristálytiszta élmény 2014" fotópályázatát. A pályázat célja, hogy az elkészült képek révén még többen ismerkedhessenek meg a város kulturális örökségeivel, természeti adottságaival, történelmi hagyományaival, rendezvényeivel, fesztiváljaival és azzal a gyógyhellyel, amely
Pályázati támogatások a múzeumi munka szolgálatában
A kiállítási terület fejlesztésén kívül a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum fontosnak tartja a megfelelő műtárgykörnyezet kialakítását. Újabb sikeres pályázatok segítik a múzeum munkáját. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával nemcsak műtárgyak újulnak meg az idén, hanem a tárolás körülményei is javulnak. 2013-ban három különböző pályázatot adott be a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeum
Január végéig látható a gyerekek karácsonyi kiállítása
2014. január 31-éig látható a Nádasdy-vár Folyosó Galériájának falain a művelődési központ rajzpályázatára beérkezett pályamunkák kiállítása. A kreatív pályázatra ovisok, alsó-, felsőtagozatos általános iskolások és szülők, pedagógusok egyaránt nevezhettek. Szép számmal érkeztek is be munkák a megadott határidőig Sárvárról és a városkörnyéki intézményekből. A téma természetesen a karácsony volt: kedvenc karácsonyi
„Sárvár-Kristálytiszta élmény 2013” fotópályázat eredményhirdetése
A 2013. szeptember 20-án pénteken 16 órakor a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben nyílt kiállítás a A Sárvári Média Nonprofit Kft. által kiírt „Sárvár-Kristálytiszta élmény 2013” fotópályázat pályamunkáiból. A Máhr Tivadar, Sárvár alpolgármestere, Benkő Sándor, Magyar Sajtó Nagydíjas fotóriporter és Kondor János festőművész alkotta zsűri az alábbi döntést hozta: A kiállítás legjobb képe díj:
„Sárvár – Kristálytiszta Élmény – 2013” – Fotópályázatot hirdettek
Az elmúlt évek sikeres pályázatai és kiállításai után a Sárvári Média Nonprofit Kft. „Sárvár – kristálytiszta élmény – 2013” címmel ismét fotópályázatot hirdet. A pályázat célja, hogy az elkészült képek révén még többen ismerkedhessenek meg a város kulturális örökségeivel, természeti adottságaival, történelmi hagyományaival, rendezvényeivel, fesztiváljaival és azzal a gyógyhellyel, amely évente
A Soltis Lajos Színház épületdíszítő pályázata kreatívoknak
A celldömölki Soltis Lajos Színház pályázatot hirdet a volt városi mozi, jelenleg a színház által használt Kamaraszínház épület külső festésének megtervezésére. A színház 8 éve használja az épületet, melynek belsejét otthonosan kialakította, a külseje viszont az omladozó, lassan életveszélyessé váló vakolat miatt nem méltó sem a városhoz, sem a környezethez, sem
Az Év Dala 2012 – az Alternatív Zenei Klub díjat alapít
A magyar dal napját 2008 óta rendezik meg országszerte Presser Gábor ötlete nyomán, s ha mélyebben belegondolunk, ma valóban kiáltó szükség van arra, hogy hangsúlyt kapjon a saját dal, az önálló zenei kifejezésmód – mint a szellemi szabadság zenei lenyomatának – jelentősége. Már csaknem tíz éve keresik az énekes tehetségeket a
Változatos megyéink az Európai Unióban
Művészeti pályázat a megyék közti együttműködés jegyében, a Kormányablak népszerűsítése céljából egy, az ország összes megyéjét összefogó pályázaton keresztül. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó Hungarofest Nonprofit Kft. a megyei és fővárosi kormányhivatalokkali közösen, a megyék közti együttműködés jegyében, a Kormányablakok népszerűsítése céljából művészeti pályázatot hirdet annak érdekében, hogy
Élmény és tradíció – Sárvár fotópályázat
A Sárvári Média Nonproft Kf. „Élmény és Tradíció” címmel fotópályázatot hirdet. A pályázat célja, hogy az elkészült képek révén még többen ismerkedhessenek meg a város kulturális örökségével, természeti adottságával, történelmi hagyományaival, rendezvényeivel, fesztiváljaival és azzal a gyógyvízzel, amely évente sok százezer látogató pihenését, kikapcsolódását, gyógyulását segíti. Pályázati kategóriák: élmény kategória: bemutatni az
„Találkozások” – Fotópályázat a folklórnapok kapcsán
A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár és az I.O.V. Magyarországi Tagozata a 30. Nemzetközi Folklórnapok megrendezésének alkalmából fotópályázatot hirdet "TALÁLKOZÁSOK" címmel. A pályázatra olyan izgalmas felvételeket várunk, melyek az eddigi fesztiválok eseményeit, résztvevőit örökítették meg. Nevezni legalább 3, de legfeljebb 10 jó minőségű, kiállításon bemutatható alkotással lehet. A zsűri 5 díjat
Újra nyert az AZK a PANKKK-on!
Újra nyert az AZK a PANKKK Vidéki klubok támogatására kiírt pályázatán A "PANKKK - Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért" az Oktatási és Kulturális Minisztérium célzott fejlesztési intézkedéseit tartalmazza. A PANKKK évente ír ki pályázatokat az élőzene tekintetében nagyon fontos témákban, például támogatja a vidéki élőzenei klubokat, amatőr előadók első lemezeinek