Sárvár Város Önkormányzata, a városi sport és civil egyesületek idén is megszervezik a városi sportnapot. Április 23-án 9 óra 45 perckor a rendezvényt Kondora István polgármester nyitja meg a városháza előtt, majd elrajtol a 12/24 órás futóverseny. Megnyitó: 2016. április 23. 9.45 óra Helyszín: Sárvár, Várkerület 2. Városháza előtt A sportnapot megnyitja, a
Fut a Sárvár, Gurul a Sárvár – 2016. május 7.
Idén is várja a közösen sportolni vágyókat a Fut a Sárvár, Gurul a Sárvár. Az időpont 2016. május 7, minden részlet alább. A verseny célja: – Az egészséges életmód megszerettetése – minél több embert legalább ezen alkalommal mozgásra csábítani, ezáltal megszerettetni a rendszeres testmozgást – megismertetni az utcai futó- és görkorcsolya versenyek hangulatát,
19. Sárvárfürdő Félmaraton – 2015. november 7.
18. Sárvárfürdő Félmaraton – 2015. március 28.
Szilveszteri futás az arborétumban december 31-én – 2014
A LS szerkesztőségéből ketten is futottunk a Sárvárfürdő Félmaratonon
2014. november 8-án immár 17. alkalommal rendezte meg a Sárvárfürdő Félmaratont a Sárvári Kinizsi SE Atlétikai Szakosztálya. A versenynek (a Zsírzárlat után) ismét volt „hazai” vonatkoztatása, ugyanis a szerkesztőségből ketten is (Cooper és Forest) rajthoz álltunk egy közös barátunkkal kiegészülve, hogy váltóban hagyjuk a hátunk mögött a kiírt 21 km-es távot. A verseny napján kellemesen
17. Sárvárfürdő Félmaraton – őszvégi futás
Biciklitúra indul a Városi Sportnapon a sitkei Hercseg-hegyre
A Sárvári Környezetvédő és Természetbarát Egyesület a Városi Sportnaphoz kapcsolódóan idén is kerékpártúrát szervez, ezúttal Sitkére a Hercseg-hegyre. Gyülekező a vár előtti parkolóban lesz 14 órától. Indulás 14 óra 30 perckor. Szükséges felszerelés: láthatósági mellény, szabályoknak megfelelő műszaki állapotú kerékpár, alapfelszerelés, egyéni igény szerint étel, ital. A szervezők várják gyakorlott túrázó kerékpárosok
Kétnapos Sárvári Sportnap – kísérőprogram: a tánc világnapja
Április 26-ától 27-ig zajlik idén a Sárvári Sportnaphoz kapcsolódó programsorozat. Ha végignézzük a felhozatalt, azt láthatjuk, hogy meglehetősen színes és komplex műsor állt össze, a mozgás szinte valamennyi főbb megközelítése megjelenik, kísérő elemként pedig a tánc világnapja is erősíti a rendezvény vonzerejét. Részletes program:
Versenypályává alakul a belváros – Fut a Sárvár, gurul a Sárvár
Idén is futhatunk, gurulhatunk a belváros utcáin! A Fut a Sárvár, gurul a Sárvár részletes, a mostoha időjárás miatt módosított versenykiírása következik: Részletes versenykiírás A szervezők közleménye: Tisztelt Nevezők! Tisztelt Támogatóink! Sajnos a mai nap délutánján egy fájó, de felelősségteljes döntést kellett hoznunk! Mint előző hírünkben a honlapunkon, a facebook oldalunkon és a
Idén is lesz szilveszteri futás az arborétumban 31-én
15. Sárvári Félmaraton és Pünkösthy Huba Emlékverseny
A Sárvári Kinizsi Sportegyesület az egészséges életmód, a sport, a futás népszerűsítésének szándékával szervez félmaraton-futást november 9-én, ahová amatőrök, profik egyaránt nevezhetnek. Idén a Tinódi Gimnázium is a Félmaraton betétversenyeként rendezi meg a Tinódi Atlétika Kupa – Pünkösthy Huba Emlékversenyt. Az útvonal: Sárvár – Ikervár – Sótony – Sárvár vagy Sárvár –
Nem lehetett nem észrevenni – egész hétvégés volt a sportnap
Aki nagyon akarta, az sem nagyon tudta nem észrevenni április utolsó hétvégéjén, hogy a városban sportnap zajlik. A vár körül idén is 24 órán keresztül futottak a legelszántabb sportolók, az útlezárások miatt talán ez volt a legszembetűnőbb programelem. Idén 12. alkalommal rendezték meg, rangos, nemzetközi szinten számon tartott kvalifikációs verseny, az
Már nem is sportnap, inkább sporthétvége – Sárvári Sportnap 2013
Április 26-ától 28-ig zajlik idén a Sárvári Sportnaphoz kapcsolódó programsorozat. Ha végignézzük a felhozatalt, azt láthatjuk, hogy meglehetősen színes és komplex műsor állt össze, a mozgás szinte valamennyi főbb megközelítése megjelenik, kísérő elemként pedig a tánc világnapja is erősíti a rendezvény vonzerejét. Részletes program:
14. Félmaraton – tavaszi futóverseny április 6-án
A Sárvári Kinizsi SE rendezésében 14. alkalommal tehetjük próbára kitartásunkat és akaraterőnket április 8-án. A versenytáv változatlan: 21 km, amelyet a Sárvár – Ikervár – Sótony – Sárvár útvonalon futhatunk le. A rendezők nem csak a profi futókra gondoltak, az amartőröket is szívesen látják, ők két rövidebb távra, egy 2 km-esre, illetve egy 5 km-esre nevezhetnek. A jelentkezők
A személyi edzés volt a téma a Fürdőn szombaton
Németh Gábor, a Sárvárfürdő legfrissebben végzett személyi edzője vezette szombaton azt a beszélgetést, amelynek témája maga a személyi edzés és a hozzá kapcsolódó előnyők voltak. Élő példák illusztrálták az elmondottakat. A személyi edzés egyáltalán nem csak az aktívan sportolók körében hasznos eszköze a test biztonságos fejlődésének, hanem azok számára is nagy
Átalakulás pár hónap alatt – érdekes előadás a Sárvárfürdőn
Minden régi és új érdeklődőt szeretettel vár február 16-án, szombaton 16:30-kor a Sárvárfürdő, a fitness-bowling vendégtérben egy élménybeszámolókkal, élő esetpéldákkal színesített interaktív előadásra. Az előadás címe: Átalakulás pár hónap alatt ? Milyen lehetőségeket rejt a személyi edzés? A szervezők célja, hogy megmutassák, átadhassák azok örömét, akik bele mertek vágni, és elindultak a sikeres életmódváltás útján.
Zsírharang XII. Epilógus – a kaland vége, sátorbontás
Küldetés végrehajtva. Majdnem pontosan három hónap telt el azóta, hogy először hírt adtunk az életmódváltó projektünkről. A nyári vakációnyi kaland a mai nappal véget ér. Rengeteg követőt, jópár összegző bejelentkezést és összesen 40 kg súlyfelesleget hagyott hátra a Zsírzárlat. Az utolsó héten az edzések mellett megismételtük az állapotfelméréseket, és az