Több vágóképen feltűnik a Nádasdy-vár Izrael egyik legismertebb extrém metal csapata, az Arallu nemrég elkészült klipjében. A jeruzsálemi banda még 2012-ben, aztán egy év múlva 2013-ban kétszer is útba ejtette a sárvári AZK-t európai turnéik állomásaként. A srácok emlékezetes napokat töltöttek el nálunk, a vár és környezte pedig annyira elbűvölte
AZK-s riportfilmünket a Sárvári Televízió is műsorára tűzte
Nagy örömmel adjuk hírül, hogy nemrég elkészült "Itt itthon vagyunk…" című riportfilmünket műsorára tűzte a Sárvári Televízó is. Nagy szó ez nekünk, és a kortárs könnyűzene szekerét sem segít tolni ilyen módon minden városi televízió, még külföldön sem! Köszönjük, STV! A filmben szereplő zenekarok reakcióiért érdemes továbbolvasni. Legyünk büszkék! A filmben szereplő
Itt itthon vagyunk… – elkészült újabb riportfilmünk
A Láthatatlan Sárvár idén május elsején készített először saját riportfilmet, most pedig elkészült a második. A félórás beszélgetés apropóját ezúttal az október közepén tartott nemzetközi rockzenei est adta, illetve az ezen fellépő együttesek. A filmből nem csak azt tudhatjuk meg, hogy látják Sárvárt svájci, osztrák, izraeli zenészek, de sokat mesélnek a
A zene volt a közös nyelv – magyar, svájci, izraeli és osztrák zenészek játszottak
Bár ma már szinte az egész európai könnyűzenei kultúrtérre ijesztő fátyolként borul rá az egyre növekvő érdektelenség és az élő produkcióktól való elfordulás, szerencsére itt-ott átviláglik még e fátyol szövésén a remény, hogy a hullámvölgy csak átmeneti… Ilyen reményteli volt az október 19-én zajlott nemzetközi rockzenei est is a Nádasdy-várban,
Négy zenekar négy külön országból – internacionális AZK
Négy országból négy különleges ízt, négy kitűnő és egyedi zenekart hallhatunk játszani az október 19-i AZK-n. Izrael, Svájc, Ausztria és Sárvár küldöttei muzsikálnak együtt. Dátum: 2013. október 29. (szo), 20:00Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár, PinceklubBelépődíj: 800,- Ft Nézzük részletesen, kikről is van szó! Arallu (Izrael, Jeruzsálem) Az Arallu egy izraeli extrem metal banda, amely zenéjében meglehetősen
Két kultúra között a legrövidebb út néha a Lasciatemi cantare
Bár természetesen a Nemzetközi Folklórnapok a hagyományokről, a népművészet általános és egyetemes nyelvéről szól első sorban, azért az együttesek, fellépéseik közötti szünetekben megengedik maguknak, hogy olykor-olykor tágabban értelmezzék a folklórt. Így adódott a szicíliai Herbessus és az izraeli Mate Yehuda tagjai között is, akiknek egymástól távoli kultúrája között a legrövidebb
A metalzene összeköt – Internacionális volt a zúzás az AZK-ban
Ha itt Magyarországon azt halljuk, Jeruzsálem, általában a Szent város zivataros történelme, jellegzetes épületei jelennek meg előttünk, meg persze a Siratófal, a tövében hajlongó fekete kalapos ortodoxokkal. A pénteki sárvári koncert után az AZK közönsége számára valószínűleg bővül ez a kör egy olyan zenekarral is, amelyet a legkevésbé sem kapcsolnánk
AZK – Arallu – extrém metal Izraelből, vendég: Life Crime (A), Betrayer (H)
Ismét egyedülálló zenei unikum érkezik a Nádasdy-vár Pinceklubjába. Az AZK vendége Izraelből, Jeruzsálemből érkező extrém metal csapat – nem kevés mezopotámiai ízzel fűszerezve – az Arallu zenekar. Vendégként az osztrák Life Crime hardcore/metalcore-ját, hazai ízként pedig a répcelaki Betrayer old school death metalját kapjuk. Dátum: 2012. október 20. (szo), 21:00Helyszín: Sárvár,