Czeglédi Boglárka és Simon Bálint kiállítása a Folyosó Galériában

A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és barátait 2015. október 17-én, szombaton 17 órára a Nádasdy-vár Folyosó Galéria kiállítótermébe Czeglédi Boglárka és Simon Bálint kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja: Dabóczi Dénes művészettörténész A kiállitás megtekinthető november 8-ig.

Kúttalan utakon járt a Sárvári Kerékpár Egylet – szezonzáró túra

A Sárvári Kerékpár Egylet 2015 október 3-án szervezte meg a szezon utolsó 32 km-es túráját, amely a “Kúttalan utakon” nevet kapta. Az első állomás a sitkei Kalapos kút volt, amelyet példaértékű összefogással idén újítottak fel. Hosszabb pihenőt és ebédszünetet a Mesteri Fürdő éttermében tartott a csapat, majd a túrát folytatva a Mária-úton, a Mesteri Vulkánt érintve tért

Szellemvárosban járt a Sárvári Fotóklub Szentkirályszabadján

Fotóstúrát szerveztek a Sárvári Fotóklub tagjai 2015. június 13-án Kis-Moszkvába, a Szentkirályszabadja melletti – a volt szovjet hadsereg által negyedszázada elhagyott – szellemvárosba. A laktanyát az 1940-es évek végén kezdték el kiépíteni az itt állomásozó szovjet csapatok. A repteret már a második világháború alatt is használták a magyar és német gépek.

Pászthory Lajos tárlata a Galeria Arcisban

A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és barátait 2015. október 9-én (pénteken) 17 órára a sárvári Galeria Arcis kiállítótermébe Pászthory Lajos tárlatának megnyitójára. Köszöntőt mond: Dr. Dénes Tibor nyugalmazott polgármester A kiállítást megnyitja: Kutszegi István nyugalmazott vezető főtanácsos Közreműködnek: Kovács Éva – hegedű Szélesiné Sipos Mónika – zongora A kiállítás megtekinthető 2015. november 3-ig, hétköznap 10–18 óráig, szombaton 9–13

A Sárvári Kerékpár Egylet alakuló sajtótájékoztatót tartott

A Sárvári Kerékpár Egylet tartott alakuló sajtótájékoztatót 2015. szeptember 11-én a Nádasdy-vár házasságkötő termében. Wawrzsák Zsolt, az egyesület elnöke röviden bemutatta Sárvár egyik legújabb civilszervezetét, az újjászervezett Sárvári Kerékpár Egyletet és célkitűzéseit, amelyek a következők: – közös kerékpáros túrák szervezése és színvonalas lebonyolítása, – a kerékpáros turizmushoz kapcsolódó kulturális-, vallási-, történelmi- és természetvédelmi

10. Országos Könyvtári Napok – október 6 – 10.

Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár 2015. október 6 - 10. okt. 7. (szerda) 10:00 – Baba-vár a könyvtárban. Ölbeli játékok kicsinyeknek 15:00 – Indul a nyomozás! A Detektívsarok-játék megnyitója 17:00 – Beethoven szimfóniái. Mindenkit várunk a zenei klubba okt. 8. (csütörtök) 16:45 – "Könyvtárpártoló tevékenységért" – elismerő oklevelek átadása 17:00 – Gyógyító kert, gyógyító konyha. Simonné Wildner Judit kertészmérnök előadása okt. 9.

Városi megemlékezés az aradi vértanúkról – október 6-án (kedden)

Sárvár Város Önkormányzata és a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2015. október 6-án (kedd) 18:00 órára az aradi vértanúk évfordulóján tartandó ünnepi megemlékezésre. 18:00 órakor Ünnepi megemlékezés a Batthyány-emléktáblánál (Batthyány u. 29.) Köszöntőt mond: Ördög Ribor, a Szent László Katolikus Iskola igazgatója Közreműködnek a Szent László Katolikus Iskola

Kerékpártúra „Kúttalan utakon” – 2015 október 3.

2015. október 3-án, szombaton újabb közös tekerést szervezünk "Kúttalan utakon" címmel, amelyre nagyon sok szeretettel várunk mindenkit. Indulás: 2015. október 3. szombat 10 óra, Sárvár Kossuth tér Tervezett útvonal (kb 30 km): Sárvár – Sitke Kalapos Kút – Gérce – Vásárosmiske – Mesteri (Ebéd) – Mesteri Árpád kori templom – Mária út – Mesteri

AZK – Wackor, Septicmen, Self Desolation – 2015. október 9.

Dátum: 2015. október 9. (péntek) • Helyszín: Sárvár, Nádasdy-vár, Pinceklub • Fellépnek: Wackor, Septicmen, Self Desolation • Belépődíj: 1000,- Ft • Kapunyitás: 20:30, (pontos) kezdés: 21:00 Wackor A wackorithys (továbbiakban Wackor), mint olyan, a levegőben terjedő súlyos vírusfertőzések közé sorolható. Az első megbetegedéseket 1996-ban regisztrálták az RKH és Awaken kórok DNS-maradványainak egyesülését

„Tégy rendet az életedben!” – Sárvári Jóga Közösség előadássorozata

"Tégy rendet az életedben!" címmel indít 3 alkalmas előadássorozatot a Sárvári Jóga Közösség. A kiegyensúlyozott élet három pillére az egészség, a pénzügyi és egzisztenciális stabilitás és az emberi kapcsolatokhoz való hozzáállás. Ha bármelyik pillér elmozdul, életünk vára pillanatok alatt összeomolhat. Amíg ez a három terület nincs rendezve, addig nem tudunk foglalkozni

„Tudja Ön, mit eszik?” – dr. Tóth Gábor előadása a Danubius Hotleben

Október 5-én 18.30 órakor dr Tóth Gábor, élelmiszeripari mérnök és táplálkozáskutató előadása: „Tudja Ön, mit eszik?” című előadása. "Más világban élünk, mint régen, sok téren. Az élelmiszerek is megváltoztak, azonban a fogyasztót kevésbé tájékoztatja erről az ipar. De megtudhatjuk-e mit is eszünk valójában? Van-e megoldás, remény? A gyártás ma két vonalon

Zene világnapi koncert a Nádasdy Ferenc Múzeumban

A zene világnapja alkalmából Pék Marianna, a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola tanára a klasszikus zene néhány gyöngyszemével varázsolja el közönségét. 2015. október 1-jén, csütörtökön 18 órától a Nádasdy Ferenc Múzeum dísztermében. Yehudi Menuhin, a világhírű karmester és hegedűművész 1975-ben javasolta, hogy október első napján az egész világon a zene játssza a főszerepet. Bach,

Pincebéli Víg-napjaim – Balaton koncert a sárvári AZK-ban

A Balaton egyike a saját tudat erejére való rácsodálkozás és a szellemi önállóság zenekarainak 80-as évekbeli csokrából. Szeptember 18-án Sárváron, a Nádasdy-vár Pinceklubjában léptek fel lázadásukat már elnövő "negyvenötvenesek" és a korszak szűrt levegőjét csak hírből ismerő, ám a zenére, mondanivalóra fogékony fiatalabb közönség előtt. Melankolikus rakkenroll, zenei barkácsfíling, vodkaszünetek

„Droghelyzet van” – Dr. Zacher Gábor toxikológus előadása

A Kerékpár egylet és a Mozdulj Sárvár közös rendezvényén 2015. szeptember 11-én dr. Zacher Gábor toxikológus tartott dupla előadást a Nádasdy-vár házasságkötő termében "Droghelyzet van" címmel. A főorvos elmondása szerint abban a szituációban, amikor fiatalok droghoz juthatnak hozzá, a döntés, hogy élnek vele vagy sem, a saját kezükben van. A szülők és tanárok szerepe

Dr. Borovics Attila: Erdők világa, a világ erdei – előadás a Danubius Hotelben

Szeptember 24-én, 19.00 órakor dr. Borovics Attila tart előadást az „Erdők világa, a világ erdei” címmmel a Danubius szálloda Thermal Halljában. Vetítéssel egybekötött élménybeszámoló British Columbia, Laosz, Marokkó és Mongólia ezer éves fenyveseiről, az utolsó őserdők nyomairól. A belépés ingyenes. Facebook esemény »

A „Sárvár Kristálytiszta Élmény 2015” fotópályázat eredményhirdetése

A Sárvár Kristálytiszta Élmény 2015 fotópályázat eredményhirdetésére és a díjazott képekből összeállított kiállítás megnyitójára 2015. szeptember 13-án  a Nádasdy-vár Folyosó Galériájában került sor. A Sárvári Média Nonprofit Kft. által kiírt „Sárvár-Kristálytiszta Élmény 2015” fotópályázatra 30 alkotó 124 képe érkezett. A Máhr Tivadar, Sárvár alpolgármestere, Benkő Sándor, Magyar Sajtó Nagydíjas fotóriporter, a Sárvári Fotóklub

Szertelenül kerekezett a város dr. Zacher Gábor vezetésével

2015. szeptember 11-én a Mozdulj Sárvár és a Sárvári Kerékpár Egylet 5 kilométeres kerékpáros felvonulás követte a drogmentes élet védelmében. Több mint 120-an kerekeztek együtt dr. Zacher Gábor toxikológus vezetésével. A felvonulás után minden résztvevő aláírta a “Kerekezzünk szertelenül” zászlót. A program dr. Zacher Gábor “Droghelyzet van II.” előadásával fejeződött be.