„Zenei hungarikumok” – Sárvári Oratórikus Kórus koncertje

A Sárvári Oratórikus Kórus 2015. június 28-án a Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskola tornacsarnokában tartotta MAGYAR SZÍVVEL című koncertjét. A kórus előadásában „zenei hungarikumok” szólaltak meg ezen az estén.

magyardalok1

Híres és kevésbé ismert művek hangzottak fel Erkel Ferenctől, Kodály Zoltántól, Bartók Bélától, Johannes Brahmstól, Kálmán Imrétől. Számos népdalcsokor és népdalfeldolgozás, valamint könnyűzenei dalok kórusátiratait is előadta az együttes, melyek kifejezetten erre a koncertre készültek. Énekeltek a Ghymes, a Kormorán, a Magna Cum Laude, a Republic, a Kaláka együttesektől, és bemutatták az István a király rockopera egy részletét is.

A kórustól ismét sokszínű dallamvilágot hallhatott a közönség, melyeknek tartalmi összecsengését a hazaszeretet és a magyar virtus adta. A SOK Gyermekkara mellett szólistái is megmutatkoztak több dalban: Szilágyi Krisztina Máté Péter szerzeményével, Rácz Anna, Pécz Eszter, Nagy István és Némedy-Nyúl Marianna Cecília Világok világa Magyarország című műben bizonyította tehetségét, emellett Horváth Valéria vezetésével néhány énekesük néptánccal színesítette az előadást. A hangszeres zenészek: Dörnyei Roland zongoravirtuóz játéka, Kovács Éva hegedű, Csizmadia Éva fuvola és furulya, Szalai Ágoston dobjátéka, illetve a Sitkei Citerazenekar kísérete tett hangulatossá az estét.

magyardalok2

A Sárvári Oratórikus Kórus jelenleg 57 tagot számlál, melynek vezetője és karnagya dr. Szalai Ferencné. A fellépés az együttes negyedik nagykoncertje volt, az este folyamán a felcsendülő népdalban, operettben, csárdásban, rockoperában és verbunkos zenében megjelent számos igazi magyar termék: a pálinka, a bor, de még a libamáj is, vagy hazánk gyönyörű tájai: mint a Balaton, a Duna-part, a Hortobágy, a Rába, és természetesen Sárvár.
Igyekezett az együttes minden generáció számára válogatni, így mindenki megtalálhatta a kedvencét, ezek mellett a zenei blokkokat néhány szép vers is összekötötte, melyeket Horváth Róbert adott elő.

A kórus február óta tüzes magyar szívvel készült az előadásra. Már a bejáratnál mézeskalács szívvel köszöntötték a közönséget, ennek hazai, édes ízével fogadták a koncert vendégeit.
A kórus két éve működik, ezen idő alatt 54 művet tanult meg. Hatékonyságunknak a tenni akarás mellett az a titka, hogy a szólamvezetők: Szilágyi Krisztina, Némedy-Nyúl Marianna Cecília, dr. Gerbert Ottóné, Fehér Sándorné és dr. Szalai Ferenc külön-külön irányították a tanulást. A gyerekkórust Stieber Józsefné és Nagyné Varga Marietta segítségével oktatta a karnagy.
Mint mindig, most is Fehér Imre grafikusművész álmodta meg a koncert dizájnját. Már márciusban, lombfakadás előtt kivágták azt a húsz nyírfát, amelyeket a teremben állítottak fel, rajtuk 240 papír szív lógott, és közel kétszáz méter anyagot vásároltak, hogy a nézőteret díszítsék. Érezték a zenésztársadalom támogatását is. A koncerten a Gróf László vezette Sitkei Citerazenekar kísérte éneküket, de távolról is melléjük álltak, az István király és a Kézfogás dalok partitúráit, levelezés útján, a zeneszerzőktől kapták meg.

Újdonság volt a koncertre való regisztráció. Fehér Sándor és Fehér Imre készítették az együttes honlapját, amelyen keresztül zajlott a netes regisztráció. A belépők már a koncert előtt két héttel elfogytak, ezért az előadás délelőttjén nyilvános főpróbát tartottak a lemaradóknak, melyen szép számú érdeklődő jelent meg.

magyardalok3

A kórus nem titkolt szándéka és vágya volt, hogy a Magyar szívvel koncert feltüzelje saját maguk és a közönség szívét. A hazaszeretet érzését nagyon nehéz megfogalmazni, talán könnyebb megtapasztalni. Az előadásra készülve az együttes tagjai érezték a tágabb és szűkebb környezetükben, hogy bárhová mentek is segítséget kérni, mindenhonnan mosollyal, kedvességgel és támogatással tértek haza.

A kórus koncertjein hagyomány, hogy a nézők is átélhetik a közös éneklés élményét. A Magna Cum Laude Vidéki sanzon dalát adták elő együtt, a koncert végén pedig mindenki egymás kezét fogva, felállva énekelte Fehér Sándorné szólista vezetésével a Ghymes Együttes Kézfogás című dalát: „ Másik kézbe simul a kezünk/ csepp a tengeré/ Réges régről új, ha sikerül Kárpát zengené.”
Az előadás a Himnusz dallamaival zárult.

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára