Ahogy az egyik fellépő mondta, Szent Iván helyett inkább Rettegett Iváné volt a június 22-i éjszaka, már ami az időjárást illeti… Tény, hogy olyan méretű mirelitbumszlik, mint aznap, emberemlékezet óta nem potyogtak az égből házunk táján…
Ezt a dátumot egész biztosan megemlegetik egy jódarabig a kiskert- és szőlősgazdák is, termés nem nagyon maradt a növényeken a jó 20 perces jégpusztítás után, de az autók sem voltak biztonságban, több törött szélvédőről, horpadt tetőről hallottunk már az este folyamán, elég ha csak a szintén 22-én zajló Bogártalálkozóra gondolunk… De félretéve a kesergést, volt azért jónéhány kellemes órája is az év leghosszabb nappalának, például este hattól hétig, amikoris kitűnő countryzenét játszott nekünk a Green Road zenekar. Felváltva húztak magyar és külföldi dalokat, természetesen elmaradhatatlan volt Johnny Cash, a magyarok közül pedig a Bojtorján, de begördült a Sprint együttes postakocsija is… A műsorral egyidőben született meg a halászléfőző verseny eredménye is.
A Green Roadot angol vendégeink, a Stony Stradfordból érkezett 4 PM folkzenekar váltotta volna, és már nagyban soundcheckeltek is, amikor lepottyant az első diónagyságú jég a Csónakázó-tó füvére. Színpadfedés híján zene helyett az azonnali fedezék lázas felkutatása következett, nem is kellett messzire menni, maga a mobilszínpad mentette meg a koponyákat a záporozó jéggolyóktól. Volt valami sajátos bája, ahogy technikusok, szervezők és fellépők együtt kuporogtak a nagyjából 25 négyzetméteres színpad oltalma alatt, de azt azért nagyon sajnáljuk, hogy a 4 PM aznap nem zenélhetett. Olvasóink kárpótlásul előző napi koncertjüket idézhetik fel itt ».
A jég és az utána érkező heves eső aztán végül viszonylag hamar elvonult, de épp elég kárt tett a színpadi felszerelésben ahhoz, hogy egy jó háromnegyedórás szárítási biztonsági szünetet kelljen beiktatnia a szervezőknek. Úgy tűnt, az időjárás kitombolta magát, és a minden meteorológiai figyelmeztetés nélkül érkező égi csapás elhagyta a környéket. Újra kisütött a Nap, szerencsére újra sokan visszamerészkedtek a Csónakázó-tóra, s amíg a színpad száradt, a dodgemet, ringliseket vagy légvárat vizitálhatták a családok. Minden jó, ha a vége jó, gondolhatta a közönség, amikor felcsendült az Intermezzo Latin Club első forró száma a színpadon, és aki ott volt, adott is a karibi ritmusoknak. Már az elmúlt évben is óriási hangulatot csinált a csapat, idén talán méginkább elragadták a publikumot a nyári ítéletidőnek még az emlékétől is. Csaknem egy órás blokk következett olyan előadók dalátirataival, mint Madonna, a Gipsy Kings, de együtt énekelte a tó mellett mindenki a Guantanamerát is, miközben néhány méterrel odébb a tavon elkezdődött a csónakos, fáklyás felvonulás. A hangulat épp akkor tetőzött, amikor elérkezett a tűzijáték ideje, az Intermezzo gyorsan megígérte a ráadást, és már durrantak is az első rakéták.
Sajnos a sors aztán úgy hozta, hogy már a tűzijáték utolsó perceiben elkezdett újra cseperegni az eső, mikor pedig a Sárvári Hagyományőrző és Íjász Egyesület tüzes íjászai fellobantották a máglya lángjait, már egyre összefüggőbbé lett az esőfüggöny. A ráadás így elmaradt, helyette mindenki újra fedezék után kutatott… Sokak munkáját mosta el az eső, az utóbbi idők legnagyobb vidámparkja például alig-alig tudott látogatót csalogatni, a színpadi programokról nem is beszélve, de ugyanúgy hoppon maradtak a helyszínre érkezett árusok is. Jövőre talán nagyobb szerencsénk lesz, és a Rettegett helyett visszakapja az éjszakát Szent Iván…
