A mezőföldi tánckultúra köré szervezett bált pénteken a Néptánckör Kulturális Egyesület. Az este tovább árnyalta azt a hű képet Mezőföldről, amelyet Illyés Gyula Puszták Népe című művéből megismerhettünk.
Az est meghívott mentora, Török Sándor nem csak a tánclépéseket korrigálta (már persze, ha kellett…), próbálta a legkisebb részletekig visszaadni a mezőföldi tájegységre jellemző jegyeket is, megmutatta, hogy szokás felkérni a táncpartnert, hogy kell megköszönni a táncot, de mutatott eszköztáncot is botok és üvegek segítségével. A táncoknál Bors Erika volt a párja, aki maga is tanított játékokat, körtáncot. A bál házibandája ismét Németh Dénes és zenekara volt, akik hegedű, brácsa, cimbalom, bőgő felállásban melengették a szíveket a muzsikával.