A remekül sikerült januári AZK-évnyitó után a február is egy hasonlóan erős zenei programmal várta az érdeklődőket. Valljuk be, az időpont két okból sem volt szerencsés, mivel egyrészt péntek 13-ra esett, másrészt aznap legalább három másik helyre szerveztek rendezvényt a városban „Farsang” címszó alatt. Ennek ellenére kijelenthető, hogy az este így is jól sikerült. Nézzük, mi is volt a kínálat!
Az estét a Slide Away nyitotta. Időhiány miatt sajnos nem tudtam utánajárni a zenekar munkásságának, ezért kíváncsian vártam mivel rukkolnak elő. Örömmel jelenthetem, hogy nem kellett csalódnom, ugyanis kifejezetten dögös zenét játszanak. Amennyiben mindenképp hasonlítgatni akarnék (úgyis olyan „divatos” dolog manapság), azt mondanám, hogy zenéjük amolyan „Load-korszakos Metallica jammel a Black Stone Cherry-vel” történet. Ezt támasztotta alá Pallagi Attila énekes/gitáros hangja, ill. James Hetfield signature gitárja is. A műsoridőt zömmel saját szerzemények töltötték ki, melyek mindegyike egy jól eltalált dögös riffre épült könnyen megjegyezhető énekdallamokkal, de volt műsoron egy Bonamassa és egy T-Rex átiratuk is. Azt persze nem lehet mondani, hogy feltalálták a spanyolviaszt, de amíg tudnak jó dalokat írni (márpedig tudnak), addig nem is kell, hogy vad kísérletezésbe kezdjenek. Ez a zene pont ettől jó. Bízom benne, hogy nem most játszottak nálunk utoljára.
„Kísérletezésre” mondhatni ott a következő fellépő, a Sárváron másodjára tiszteletét tevő Grand Mexican Warlock. Bevallom őszintén, első koncertjük nem fogott meg annyira, de arra elég volt, hogy felkeltse az érdeklődésem. Nem mondanám, hogy rendszeresen, de alkalomadtán azért hallgattam itthon a lemezeket, különös tekintettel a tavaly megjelent (és egyébként zseniálisan sikerült) Hell Sweet Hell-re. Zenéjüket, ha akarnám, se tudnám beskatulyázni, ugyanis sikerült valami olyat alkotniuk, ami semmi máshoz nem hasonlít. Tény és való, nem a legkönnyebben befogadható zene, de ha időt ad neki az ember, azt százszorosan hálálja meg, és fokozatosan fogunk olyan dolgokat felfedezni a dalokban, amelyek addig elkerülték a figyelmünket. (Persze mindig könnyebb elintézni egy legyintéssel, de ilyenek mindig is voltak és lesznek is sajnos.) A koncert közepén fejét felütő technikai gondok ellenére remek performanszt láthattunk/hallhattunk. Anélkül, hogy a többiek érdemeit kisebbíteni akarnám, külön kiemelném Bodóczy „Undos” Zoltán énekest, aki megállás nélkül ugrált/futkosott fel-alá, miközben ezer féle hangon és ezerféle érzelemmel átszellemülve interpretálta a dalokat. A lágy dallamoktól kezdve az üvöltésekig mindent felvonultatott, de ezt igazából az egész zenekarra rávetíthetjük: soha nem lehetett tudni, mi következik a következő pillanatban. Örömteli, hogy idehaza is találhatunk ilyen zenekarokat!
A záró felvonás az Apey & The Pea-nek jutott. Talán nem gond, ha beismerem, velük egy kicsit elfogult vagyok, elsősorban miattuk is vártam az estét. Nem egészen két éve figyeltem fel rájuk, és már akkor lementem hídba a hallottaktól. Koncertfronton most volt az első találkozásunk, és ha azt mondom, hogy hengereltek, akkor finoman fogalmazok. A zenekar kvázi koncepciójához igazodva inkább mondjuk úgy, hogy levittek a pokolba, agyontapostak majd visszalöktek. A viszonyítás miatt zenéjüket próbáljuk meg elképzelni úgy, hogy összeturmixoljuk a Pantera-t, a Black Sabbath-ot és az Alice In Chains-t, és kész az Apey & The Pea. Persze költői túlzás ennyivel elintézni a zenekart, mivel megvan a saját arcuk. Áron „Apey” Andris énekes/gitáros, ha kellett Phil Anselmosan bömbölt, máskor a Layne Staleysen szenvedős énektémákat hozta. (A mikrofonállványokkal viszont nem lehet jó barátságban, ugyanis a koncert alatt három alkalommal is földhöz vágta azt. J) A Prepelicza Zoltán és Makai László alkotta ritmusszekció betonbiztos alapot tett a dalok alá, aki tiltakozott ellene, azt se tudta elkerülni, hogy ne kezdjen el önkéntelenül is bólogatni! Kalapemelés!
Mindent összevetve talán kijelenthetjük, hogy van ok a bizakodásra. Igaz, hogy valamilyen oknál fogva cudar idő volt lent a pinceklubban (egyrészt innen az írás címe), de a közönség bizonyította, hogy vevő az igényes zenére. Persze lehettünk volna többen is (mindig lehetnénk többen…), de úgy gondolom, amíg csak ilyen számban is megjelennek egy AZK-s klub bulin, addig megéri tovább dolgozni. Találkozunk márciusban!
A koncert létrejöttét a Cseh Tamás Program támogatta.
