Nemzetközi Folklórnapok Sárváron – idén harminc éves a fesztivál

A sárvári Nemzetközi Folklórnapoknak több titka is van. Az egyik, hogy harminc éve él, mert tartja a közönség szeretete, az európai rangja, hiszen messzeföldről keresett fesztivál. A másik, hogy amikor tízmilliókkal dobálóznak más fesztiválszervezők, itt ezt 6–9 millió forintból meg lehet csinálni.

sved_300

A Nemzetközi Folklórnapok gyökereinél négy karizmatikus személyiség dolgozott a Nádasdy-várban berendezkedett művelődési házban: Kondor János, Markó Péter, Kondora István és Tóth Ferenc (aki már nem él).
Egy nagyon erős intellektuális csapat volt, máig azt tartják: „jó iskolái voltunk egymásnak”. Ez a máig élő szellemiség jó tapadási felülete volt a folklórfesztiválnak. Ha azt firtatjuk, hogy marad életben egy fesztivál harminc évig, az a válasz: az emberek megszerették. A közönség szeretete az igazi életben tartó, ez a motivációt, erőt a szervezőknek is. A Nádasdy-vár maga is különleges helyszín, az épületnek önálló karizmája, kisugárzása, hangulata van. Az együttesek is szeretik, szívesen visszajárnak messzeföldről is.

Kondora István, Sárvár jelenlegi alpolgármestere volt a korábbi fesztiváligazgató. Méghozzá úgy, hogy végigjárta a ranglétrát: volt színpadi szereplő, csoportkísérő, együttesvezető, szervező, intézményvezető, majd fesztiváligazgató.

– Gimnazista korom óta táncolok – emlékszik vissza Kondora István személyes érintettségére, a kezdetekre.

– Bekerültem az Ungarescába, ahol szakmai és életbeli mestereim voltak: Pesovár Ernő, Antal László, Horváth János Gedi, Borsos Géza, Hittaller Gyula, akik megfertőztek a néptánc kultúrával. Amíg az ember színpadon táncol, más fesztivált lát, mint amikor szervezi. 1981-ben még aktív táncosként kerültem a fesztiválgondolat bűvkörébe. Kulturális versengés volt Sárvár és Kőszeg között, Kőszegen meggyökerezett a színjátszás, mi is csináltunk utcaszínházat, pár évig ment, de gondoltuk, nekünk is legyen valami egyedi: a folklór. 1981 nyarán rendeztük az első folklórdélutánt, innen számítjuk a 30 évet. 1982-ben a Regös együttes egy külföldi fesztiválon járt a körmendi néptáncosokkal, hazahozták tapasztalataikat. Onnan vettük a mintát. 1983-ban rendeztük meg az első kis fesztivált, ahol svájci és osztrák zenészek szerepeltek.

Kondora István 1993–94-ig táncolt, 1977–2002 között az együttes vezetője volt, még alpolgámesterként is vitte a tánccsoportot négy évig. 2006-ban vonult vissza, mikor Markó Péter megyei elnöki posztjáról visszatért Sárvárra.

kondora

– Húsz évig, 1987-től 1996-ig voltam első számú szervezője, de ma is ott vagyok a háttérben. Én írom a programot, Markó Péter fordítja. Ilyenkor a polgármesteri hivatalból szabadságot veszek ki, és a fesztivál idejére beköltözöm a művelődési házba. Azt szoktam mondani, hogy amíg a művelődési házban dolgoztam, a kultúra volt a főállásom, a politika a hobbim, most a politika a főállásom, a kultúra a hobbim. Ez 1988-tól igaz – mondja az alpolgármester. – Ma már könnyebb a szervezés. Már nem nekünk kell vadászni az együtteseket, hanem jelentkeznek és mi válogatunk. Felkerültünk az európai folklórfesztiválok térképére. Hogy Európában jegyzett fesztivál vagyunk, az azt jelenti, tudnak rólunk, keresnek minket.
Magyarországon két olyan városvezető van, aki néptáncos. Az egyik Tessely Zoltán, Bicske város polgármestere, a másik Kondora István, aki ilyen módon elmondhatja magáról, hogy ő a legjobban táncoló alpolgármester. Ebben a minőségében is fogalmaz, amikor azt mondja:
– A folklórfesztiválon nem erőltetett, túllihegett módon, hanem természetesen mutatkozik meg a magyar identitás. Nagyon figyelek arra, hogy városunk ötcsillagos fürdőkultúrája mellé ötcsillagos kulturális szolgáltatásokat nyújtsunk. A reál és szellemi életünk akkor van egyensúlyban. 530 ezer látogatója van évente a fürdőnek, ez 400 ezer vendégéjszakát jelent. Erős az igény a kulturális programokra, ezért minden hétvégére attrakciót szervezünk. Csak a Fő téren 35 alkalommal volt rendezvény ezen a nyáron. Az új történelmi fesztiválunk igazán különleges, úgy látom, az is megéri majd a harminc évet.

A jelenlegi fesztiváligazgató a volt megyei elnök, Markó Péter a jubileumi kiadványban leírja: A legelső alkalmakkor azt csináltam, amit minden rendezvénykor azóta is a Nádasdy-várban csinálni kell: székeket, padokat hordtam, jegyet szedtem. Élénken emlékszem azokra a pillanatokra, amikor a legelső külföldi csoportok egyike, két svájci havasi kürtös személyében, a vár dísztermében fújta meg a hangszerét, mert az eső elmosta a szabadtéri programot. A havasi kürt 20–25 kilométerre is elhallatszik, volt bennünk némi félsz, hogyan fogják kibírni a történelmi freskók ezt a támadást? A svájciak fellépése végül nagy sikerrel zárult, és mindannyiunkat meggyőzött arról, hogy a kezdeményezést folytatni kell.

angol

Markó Péter nevéhez fűződik a két erős emberes anekdota. Próbáló táncosok közé lépve két erős embert keresett, készségesen el is kísérte őt két táncos a vár zeg-zugos folyosóin át, azt gondolván, odébb kell tenni egy asztalt vagy egy szekrényt. Ám az út végén három kupica pálinka várta az urakat, akik miután felhajtották, megértették, mit jelent: house made.
Richard Davis így fogalmaz: – Kennel levakartuk magunkat a plafonról, és visszgyömöszöltük a szemgolyóinkat helyükre.

Akkor ittak először magyar pálinkát. A házi nedű tesztelésének aztán nagy hagyománya lett a külföldi csoportok körében. Jane Bird arra emlékszik, hogy elkezdett magyarul tanulni, és magabiztosan kért egy pohár finom vörös bőrt. Mindenki jól szórakozott.

Visszakanyarodva a múltból a jelenbe, a művelődési központ igazgatóját, Kondor Jánost kérdeztük a Nemzetközi Folklórnapok rendezési titkáról. Hogyan oldják meg azt, hogy 15 csoport lép fel az 5 napos fesztiválon és ez mindössze 9 millió forintba kerül.
– A 9 millió nem hangzik soknak, de ezt nekünk kell előteremteni, mert nincs benne az intézmény költségvetésében – mondta az igazgató.

– A 15 csoportból csak 12 a mi meghívottunk, a többit kapjuk, más vendégei. Azért tud viszonylag olcsó lenni, mert a fellépők amatőr csoportok, nem kérnek gázsit. Szállást, étkezést, helyi utaztatást biztosítunk, de a saját költségünkön jönnek el Baszkföldről, Észak-Ciprusról, Izraelből, Angilából, Belgiumból és máshonnan. Idén egyedül az erdélyi Mérai Hagyományőrzőknek kell fellépti díjat fizetnünk, akiket kifejezetten a 30. jubileumra hívtunk.

regos_610

Az idei fellépőkről

A Regös együttes a kezdetek óta meghatározó erőt képvisel a Nemzetközi Folklórnapok előremozgatásában. Fellépésük az idei programnak is része, amint a sárvári Néptáncköré is.
A magyarokat a két helyi együttesen kívül az Állami Népi Együttes reprezentálja a nemzetközi fesztiválon. Műsoruk augusztus 19-én, csütörtökön 20 órakor kezdődik a Nádasdy-várban Táncos magyarok címmel.
Augusztus 20-án 18.30-kor kezdődik a Nemzetközi Folklórgála 12 külföldi csoport részvételével; utána: tűzijáték.

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára