Májusfaállítási magyar rekord született Sárváron

Magyar rekord született Sáváron! Mintegy félezer ember vett részt a sárvári májusfa – állítási rekordkísérletben, amelynek keretében 25 májusfát állítottak fel a várparkban.

Április 30-án este egyre többen gyülekeztek a várparkban, ahol 25 fúrt lyuk és a mellettük fekvő fák jelezték, hogy valamire készül az egyre növekvő tömeg. Több éve hagyomány Sárváron, hogy a várparkban felállítják a város májusfáját. Tavaly pedig már öt fát állítottak a Nádasdy¬-vár mellett, ez azonban csak előjáték volt az idei évre. Kondora István polgármester ötlete nyomán ugyanis idén sárvári civil szervezetek és intézmények segítségével májusfa állítási rekordkísérletre készült április utolsó estéjén a város, méghozzá az egyszerre, egy helyen a legtöbb személy részvételével bemutatott közös májusfaállításra.

Sárvár két óvodájának és három általános iskolájának gyermekei, 19 civil szervezet tagjai, valamint a Nádasdy Ferenc Múzeum és a Sárvári Média Nonprofit Kft. munkatársai gyülekeztek a várparkban, ahol előkészítették a terepet a huszonöt fenyőfának. A májusfaállítás a magyarság egyik legintimebb népszokása, ám most egy nyilvános és látványos közösségi produkcióvá vált a kamerák és fotósok kereszttüzébe, több száz résztvevőnek és nézőnek köszönhetően.

A várparkban Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke ellenőrzése és az ötletgazda – főszervező Kondora István polgármester vezénylete mellett álltak neki az óvodások, iskolások, énekkarosok, táncosok, polgárőrök, íjászok, fotó és más klubok, egyesületek tagjai a munkának. Először lenyúzták a legallyazott fák kérgét.

A legnagyobb fát a Sárvári Hagyományőrző és Íjász Egyesület állította, ez az előjog azért őket illette, mivel a korábbi években is részt vettek a májusfaállításban. Egyedi díszítést is kapott a fájuk, nyilakat szúrtak a törzsébe és egy íj is került rá. A 25 fa kérgének lenyúzása után következett a második fázis a korona díszítése. Mindenki a saját tevékenységi köre szerint díszítette fel a koronát.

A szorgos kezek munkája nyomán hamar elkövetkezett a májusfa állítási rekordkísérlet legizgalmasabb fázisa a fák felállítása. Erre az időre már több száz érdeklődő gyűlt össze a várpark körül is. Akik megéheztek a nagy munkában a Sága Foods Zrt. felajánlásának köszönhetően virslivel csillapíthatták az éhségüket, az önkormányzatnak köszönhetően pedig a város idei borával, a zalai Csörnyeföldéről származó traminivel csillapíthatták a szomjukat. A huszonöt májusfa közül a legelsőt a Vármelléki Óvoda népviseletbe öltözött apróságai állíthatták fel. Nagy ováció kísérte az első magasba emelkedő, pompásan díszített fát. A májusfaálltás ifjú résztvevői voltak még: a Petőfi Úti Óvoda, a Nádasdy iskola, a katolikus iskola, a gárdonyi iskola gyermekei felnőtt segítőikkel együtt.

A Sárvári Hagyományőrző és Íjász Egyesület tehát a legnagyobb fát állította ezen az estén, amely nem volt izgalmak nélküli. Részt vett a májusfa állítási rekordkísérletben a Sárvár és Vidéke Méhész Egyesület, a Sárvári Koncertfúvószenekar, a Senior Néptánc Egyesület, a Kinizsi Sportegyesület, a Sárvári Nagycsaládosok Egyesülete, a Nádasdy Hagyományőrző Egyesület, a Stop & Go Táncegyesület, az Evangélikus Férfiegylet, a Sárvári Oratórikus Kórus, a Sárvári Környezetvédő és Természetbarát Egyesület, a Pedagógus Női Kar, a Sárvári Néptánckör, a Bogarasok Baráti Köre, a Sárvári Fotóklub, az Urban Dance West, a Kanona Band, a Regös Együttes, a Sárvári Média Nonprofit Kft, a Nádasdy Ferenc Múzeum a Sárvári Polgárőr Egyesülettel együtt. A huszonöt fát a Nádasdy-vár külső falának és a belső udvar kontúrjának sarokpontjait mintázó alakzatban helyezték el. Így felülről a vár ismert ötszögű vonalai rajzolódtak ki. A fákat egyesével, egymás után állították fel. A mintegy kétórás procedúrát Sebestyén István, a rekord egyesület elnöke szorgalmasan dokumentálta.

A kétórányi munka végén a rekord egyesület elnöke, Sebestyén István elmondta, hogy nem első alkalommal bírál rekordkísérletet Sárváron. Majd bejelentette: új tömegszerűségi hazai rekord született az egyszerre egy helyen, a legtöbb résztvevővel bemutatott legtöbb májusfa állítási kategóriában. A kísérletben 450 fő vett részt 60 fő segítővel. A májusfák felállítása után Kondora István polgármester köszönetet mondott a rekord egyesület elnökének és a mintegy félezer résztvevőnek, hogy egy ilyen – amint ő fogalmazott – őrült ötletben partnerei voltak. Végezetül hozzátette: ha jövőre is kitart a lelkesedés, akkor mindenkit újra szeretettel vár májusfaállításra.

Az országban egyedülálló 25 fából álló májusfaliget nőtt ki egy – két óra alatt a várparkban, amely valóban a sárváriak erejét és összefogását hirdeti, elviszi jó hírünket. Minden résztvevő büszkén tekinthetett az általa állította fára, hiszen az valóban a munkája gyümölcse, a közösen felállított rekord része. Az új magyar rekordra a Sárvári Oratórikus Kórus rögtönzött produkciója tette fel a koronát.

Kapcsolódó megjelenések

Vélemény, hozzászólás?

Főoldal Letöltés RSS Facebook Lap tetejére vonal Lap aljára