A Sárvári Vonósok szeretettel várnak mindenkit adventi hangversenyükre 2013. december 15-én vasárnap 15 órakor a Szent László templomba. Közreműködik: Calypso Kórus, Marcali.A belépés díjtalan!
Elindult az ISIS Rádió hagyományos, év végi adománygyűjtő akciója
Az adventi készülődés időszakában a sárvári FM 96,5 ismét tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodó szereket, írószereket, valamint otthon már feleslegessé vált játékokat vár hallgatóitól. Az adományokat a Nyugat Médiacsoport és a Csillaghíd Alapítvány önkéntesei erdélyi gyermekotthonokban lakó magyar kicsikhez és kis lakosságú magyar falvakban élő gyermekekhez juttatják el, de az
Gála a megújulásért – a Soltis Lajos Színház estje
A Soltis Lajos Színház idén tavasszal engedélyt kapott Kamaraszínházának épület-felújítására, melynek nagy lendülettel neki is vágtak. Pályázatot írtak ki a homlokzat új arculatának megalkotására, és kivitelezőkkel tárgyaltak a felújítás folyamatának megtervezéséhez. A megújulás első szakaszaként a színház épületén lecserélték a cseréptetőt, felújították a lapos tetőt, új ajtókat, vízelvezetőket építettek be.
Ha jazzrajongó, most válthat koncertbérletet 2014-re
Ha érdekli a jazz és a komolyzene, most vásárolhat koncertbérletet a 2014-es évadra. A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár jövőre is negyedéves rendszerességgel tervezi jazz, illetve kortárs komolyzenei koncertek szervezését a szokott helyszínen, a Nádasdy Ferenc Múzeum dísztermében. A négy alkalomra szóló bérlet ára 5000,- Ft, az esztétikus kártyák kitűnően
A Fülöp Kálmán-est stábja is „Az Év Sárvári Közössége”-jelölt
A Sárvári Média Nonprofit Kft. idén is megrendezi az "Év Sárvári Embere 2013" szavazást, ahol az olvasók három kategóriában adhatják le voksaikat. A legtöbb szavazatot kapott jelölt díjazásban részesül, és bemutatják a Sárvári Televízió óévbúcsúztató műsorában. A jelöltek között idén "Az Év Sárvári Közössége 2013" kategóriában a Fülöp Kálmán-est szervezői és
Az agy csodálatos öngyógyító képessége – egészségklub
Az év és a „hagyományos” koncepció utolsó AZK-koncertjei
2013 és egyben a klub "hagyományos" működési koncepciójának utolsó koncertjeit adják a The Bars, az A Gátnál és az Obszidian zenekarok december 13-án, a szokott helyen, a Nádasdy-vár Pinceklubjában. Az elmúlt hetekben az AZK jövőjével kapcsolatban több félreértett hír, féligazság kezdett el terjedni szájról szájra, ami egyrészt örömteli, hiszen azt
A Kanona Band hagyományos év végi koncertje november végén
Jó zene, színvonalas előadás, szinte teljesen új repertoár várja Önt és kedves Családját a Kanona Band hagyományos év végi koncertjén. Időpont: 2013. november 30. (szombat), 17:00Helyszín: Sárvár, Tinódi Gimnázium Sportcsarnoka A belepés díjtalan! – Szerettel várjuk Önöket! A Kanona Band 2011-es évzáró koncertjén készült fotóink:Idén is újat mutatott a Kanona Band – évzáró koncert
Mazsorett Gála december 7-én a Tinódi Gimnáziumban
„Milyen csodálatos egy világ!” – Romeo Dell’Amico (Rommy) koncertje
Sárvár, Nádasdy Ferenc Múzeum díszterme 2013. november 29. (péntek) 19:00 „Milyen csodálatos egy világ!” – Romeo Dell’Amico (Rommy) koncertje – Közreműködnek: Pogácsás Zsuzsanna ének Sabáli László zongora Amikor Dell’Amico Romeo a Ki Mit Tud második helyezettje lett – Zorán mögött – 1963-ban a kategóriájában,10 éves voltam. Nem nagyon vannak emlékeim erről
Bödőcs Tibor önálló estje Sárváron a Park Inn Hotelben
Rád vár a vár – Készüljünk kreatív ötletekkel Szent Miklós napjára!
Rád vár a vár 2013. november 30-án (szombaton) 9:30 – 12:00 Sárváron, a Nádasdy-vár gyermekkönyvtárában! Kézműveskuckó: • Mikulásdísz • Télapós és csillag-mécses • Asztali dísz készítése természetes anyagokból • Kifestők és még sok más... A belépés díjtalan! Mindenkit szeretettel vár a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár!