Lefkadia “Ta Anthemia” – Görögország 2001-ben alapították a csoportot, amely háromezeréves kultúrát hivatott bemutatni. Xenofon és Platón is írt a “Pontiac” táncokról, amelyeket a csoport táncol. Ógörög dialektusban énekelnek. Részt vettek már fesztiválokon Bulgáriában, Olaszországban, Szerbiában, Horvátországban, Törökországban. Görögország Macedón területeiről érkeztek, a régiójuk gazdag gyümölcs és zöldségtermő. Szintén ezen
Franciaország videói – Nemzetközi Folklórnapok – 2011
Pays de Hanau – Franciaország A francia csoport csak a gálára érkezett hozzánk, fiatalokat és idősebbeket is számlál tagjai között. Részletesebben: 30 gyermekből (5 évestől 12 éves korig), 20 tinédzserből és 20 felnőttből. Hanau régió hagyományos népviseletét láthattuk rajtuk a műsoruk alatt. A tinédzserek jobban kedvelik a katonaság előtti viseleteket,
Csehország (Roznov) videói – Nemzetközi Folklórnapok – 2011
Maly Radhost – Csehország – Roznov Maly Radhost Táncegyüttes – Csehországból, Rozsnovból érkeztek, csak a gálára. A csoportot 1969-ben alapították. Az együttes ma közel 100 15 éves korú fiatalt nevel, akik régiójuk hagyományait tanulják. Mindig úgy merítenek a hagyományokból, hogy a kis táncosok, énekesek korának megfeleljen. Fellépéseiket a rozsnovi zeneiskolások
Csehország (Hradistanek) videói – Nemzetközi Folklórnapok – 2011
Hradistanek – Csehország – Uherske Hradiste A csoport Uherske Hradiste ősi városából érkezett, amelyet 1527-ben alapított II. Premyslo Otakar cseh király. A várost nagyon gazdag etnográfiai környezet jellemzi, tele folklórhagyományokkal és sok folklórcsoporttal. Majd minden falunak megvan a saját együttese és jellemző viselete, pedig gyakran csak néhány kilométer választja el
Baszkföld videói – Nemzetközi Folklórnapok – 2011
Andra Mari – Baszkföld Az együttes tagjai nagyon boldogok voltak, hogy 20 év alatt ez az ötödik alkalom, hogy a Nemzetközi Folklórnapok vendégei lehettek és baráti légkörben tölthették el ezt az egy hetet. Baszkföld Galdakao nevű nagyvárosából érkeztek, Baszkföld népét már az ókori feljegyzések is úgy említik, mint akik a
Anglia videói – Nemzetközi Folklórnapok – 2011
Galloways – Egyesült Királyság A Galloways Anglia különböző részeiről érkező táncosok és zenészek csoportja, de bázisuk Közép-Angliában található. Főleg skótdudára táncolnak, de a tradcionális hangszereléséhez harmonika és hegedű is tartozik. Videók a Galloways fellépéséről a nyitónapon: Fotóink az angol együttesről:
A Láthatatlan Sárvár nagy fotó- és videósummázata – a 31. Nemzetközi folklórnapok összefoglalója mindent a szemnek alapon
Egy héttel a 31. Nemzetközi Folklórnapok zárása után állt össze a Láthatatlan Sárvár rendszerezett fotó- és videósummázata a fesztivál fontosabb történéseiről. Idén 9 nemzet vendégeit fogadta a Nádasdy-vár, az előző évekhez hasonlóan ezúttal is fesztiválhelyszín volt a várudvar mellett a Kossuth tér, a Gyógyfürdő színpada, az evangélikus és a katolikus templom,
Terven kívüli műsort adott a baszk csoport a Tinódi Vendéglőben
Terven felüli műsort ad a baszkföldi Andra Mari együttes 18-án (csütörtökön) 21 órától a Tinódi Vendéglőben. A Nemzetközi Folklór Napok 31 éves történelmében már ötödik alkalommal résztvevő együttes nagy sikerű keddi fellépése után "közkívánatra" ad egy plusz programot a Tinódi Vendéglő hangulatos kerthelyiségében. Asztalfoglalás: 95/320-225. Facebook-esemény itt »
Atlas–Austria Express – Gnawa-elmélyülés a Pinceklubban
Bár sokmindent látott már a Nádasdy-vár Pinceklubja – és persze közönsége, de Gnawa-zenészek először vették birtokukba tegnap, augusztus 8-án. A gnawa egyfajta elegye a szubszaharai afrikai, a berber és a szúfi vallási énekeknek és ritmusoknak. Ez a műfaj egyszerre imádság, és egyszerre ünnepe az életnek, a zenéhez általában akrobatikus tánc
A 30. Folklórnapok nyitónapja mozgóképekben (teljes videócsokor)
A jubileumi folklórfesztivál hivatalosan is kezdetét vette augusztus 16-án délután. A nyitónap legfontosabb eseményeit végigkövette a Láthatatlan Sárvár kamerája is. Bár a felvételeket amatőr videós készítette, talán többet visszaadnak a szavaknál a fellépő nemzetek színeiből. A Fő téren Belgium és Anglia léptek fel, a megnyitón pedig a sárvári Néptánckör, a belga
Kap kenyeret, aki éhes…! – Lelki „kenyérosztás” a Fláre beás koncertjén
"… kap kenyeret, aki éhes, legyen boldog, egészséges!" – így szól a Fláre beás repertoárján szereplő egyik cigány népdal utolsó sora. A Láthatatlan Sárvár stábja jól is lakott azzal a lelkeknek szánt "kenyéradaggal", amit a devecseri fiúk osztottak bőkezűen az AZK-ban a roma világnap alkalmából rendezett koncerten. Az AZK negyedszer próbálta