A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel várja Önt, családját és barátait 2011. december 9-én, pénteken 17 órára a könyvtárba Dr. Hajdu Tamás – "A legmagyarabb mesterség" – a gombkötő című kiállításának előadással egybekötött megnyitójára. A kiállítást Hevér Mihályné, a Tinódi Gimnázium igazgatója nyitja meg. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A Mikulás látogatása után meggyúlt a második gyertya a Kossuth téren
December 4-én, advent második vasárnapján délutántól estig ünnepi sokadalom lepte be a sárvári Kossuth teret. Fél négytől a tér színpadára érkezett a Mikulás és segítő csapata, akik bőkezűen osztották az ajándékokat a gyerekeknek. A zenés műsor és az ajándékosztás után ünnepélyesen felgyúlt a második fény a város adventi koszorúján, ezúttal Dr.
Grime-ba és Gabberbe nem üt a mennykő – Artical Session 56
A múlt szombattal, nem egy egyszerű, a menetrendnek megfelelő Artical Sessionön vagyunk túl, ahogy ez előre elkönyvelhető is volt már talán. Ezúttal régi ismerősök tértek vissza, remek filmvetítésen szórakozhattunk, majd az éjszaka közepén a technika űzött tréfát velünk, de az ennek köszönhető holtidőt egy kis élő dobolás és freestyle szövegelés
Wild Tigers Rock and Roll Show – 2011. december 2.
Elmélyedésre alkalmas közelség – Schéner Mihály emlékkiállítása a Galeria Arcisban
A Galeria Arcis a ma élő és alkotó képzőművészek bemutatása mellett, évről-évre válogat egy-egy jelentős művész hagyatékából is. Tavaly Fóth Ernő-emlékkiállítás és emlékest tisztelgett a 2009-ben elhunyt festő előtt, idén december 4-én az univerzális Kossuth-díjas mester, a festő-, grafikus-, szobrászművész, keramikus, bábtervező, Schéner Mihály emléktárlata nyílt meg, és látható szilveszterig,
Idén is újat mutatott a Kanona Band – évzáró koncert a gimnázium sportcsarnokában
2011. december 3-án tartotta hagyományos évvégi koncertjét a Kanona Band. Ezt a rendezvényt az együttes fennállása, vagyis 1998. óta minden évben megtartják, így az idei a 14. volt a sorban. Az idei koncert alapelképzelése az volt, hogy teljesen új műsort mutasson be a csapat. Ez így is alakult, az előadott 17
Conference Call jazzquartet (USA) – 2011. november 30.
Sylvester Könyvbarátok Klubja – Ünnepvárás
Városi véradás december 16-án
Adventi jazz Sárváron a szervező szemével – a Conference Call játszott a vár dísztermében
A koncert reggelén nyugtalanul ébredtem. Amikor átgondoltam a napi teendőimet, szorongás vett erőt rajtam. Ahogy közeledett az esti koncert ideje, szorongásom csak fokozódott. Mint oly' gyakran, most is feltettem magamnak a kérdést, minek is vágok bele ilyen rendezvények szervezésébe? A szerződést böngészve azon morfondíroztam, melyik pontjai a legnehezebben teljesíthetőek? Már azért
Mazsorett Gála – 2011.
Karácsonyváró „A Te Napod” a Nádasdy-várban – 2011
A Nádasdy-vár Művelődséi Központ és Könyvtár és a Mavi-Tech Kft. idei karácsonyi rajzpályázatára december 9-ig várunk munkákat óvodásoktól, iskolásoktól, pedagógusoktól és szülőktől. A nevezés feltételei részletesen megtalálhatók ezen a linken. A műhelyfoglalkozások és gyermekprogramokat követően a rajzpályázat eredményhirdetése és a pályaművekből összeállított kiállítás megnyitója zárja a karácsonyvárót. Közreműködnek: a Holle
Egészségklub – Házi kenyér házilag
Táplálkozási ajánlások a „Mozdulj Sárvár!” következő programjában
Az egészséges táplálkozást népszerűsítő előadással folytatódik a "Mozdulj Sárvár!" programsorozat 2011. december 1-jén csütörtökön, a Nádasdy-vár könyvtár részlegében. Időpont: 2011. december 1. (csütörtök), 17:00 Helyszín: Nádasdy-vár, könyvtár Előadó: Bedy Zsoltné népegészségügyi felügyelő Téma: Táplálkozási ajánlások minden korosztálynak Köszöntőt mond: Máhr Tivadar alpolgármester, a "Mozdulj Sárvár!" fővédnöke Az előadás után egészséges ételeket kóstolhatnak
Kedvezményes könyvvásár a könyvtárban – december 5–7.
Adventi beszélgetés dr. Martos Levente Balázzsal
ADVENTI BESZÉLGETÉSEK A sárvári Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár szeretettel meghívja Önt és barátait 2011. december 12-én (hétfőn) 17 órára a Nádasdy-vár házasságkötő termébe dr. Martos Levente Balázs PhD. teológiatanár, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének szombathelyi elnöke „Te vagy-e az eljövendő?” adventi kérdések Jézusról című előadására. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Facebook esemény itt »
Elkezdődött a Sárvári Advent a Kossuth téren programsorozat
November 27-én, a város adventi koszorújának első gyertyájának meggyújtásával elkezdődött a Sárvári Advent a Kossuth téren programsorozat. Karácsonyig minden vasárnap ünnepélyes gyertyagyújtással, kulturális műsorokkal készül a város és a művelődési központ a szeretet ünnepére. Az első lángot Kondora István polgármester gyújtotta a koszorún a szinte teljesen megtelt téren, néhány mondattal a