Elektro-töri (2.) – Az elektronikus zene gyökerei az elmúlt párezer évben

A múlt héten indított ismeretterjesztő sorozat folytatódik, az Elektro-töri szerkesztője továbbra is Lélekrendész. A mostani második vázlatpont arra vállalkozik, hogy megpróbáljon párhuzamot vonni a mai elektronikus zenei irányzatok és a többezeréves törzsi műfajok alapjai között.

ET2_3

„A technót egynémely filosz a törzsi kultúrák táncaihoz előadott, primitív hasonlóképpen repetitív ritmusokkal rokonítja: a tánc stresszoldó jellegét, transzcendentális élményt nyújtó szerepét hangsúlyozva eredetét több 10 000 ezer évre vezetik vissza.”

Úgy érzem, nem kis feladatot vettem a nyakamba az Elektro-töri cikksorozattal, amikor ilyen mélyre akartam ásni a zene gyökereiben, de lássuk mire is jutottam:

A „gépzene”, vagy elektronikus zene gyökerei – egyes megközelítések szerint –, közvetve sokezer évre nyúlnak vissza, egészen a törzsi időkig. Már a törzsi kultúrákban is kiemelkedő jelentőséggel bírt a kommuna szempontjából a tánc és a zene összetartó és mitikus ereje. Az ismétlődő, repetitív ritmusok nagy mértékben segítették a sámánokat, hogy azzal transzállapotot érjenek el a csoport körében. A valóságból kiszakadás érzete, a transzcendentalitás átélése nem akármilyen élményt nyújthatott az emberfiának, főleg ha a rituálét vezető sámán ezt még hallucinogén anyagokkal is megtámogatta a nagyobb hatás reményében.

Ma már kutatások támasztják alá a tényt miszerint, bizonyos fajta zenék segítségével az értelem kikapcsolható, és így egy extatikus állapot hozható létre. Ebben az állapotban képtelenek vagyunk tisztán és megfontoltan gondolkodni, mérlegelni, és a domináns érzelmeken kívül bármi másra irányított figyelmet fordítani. Surányi László munkájában a dob (mint a repetitív ritmusok egyik fő eszköze), a legelementárisabb mágikus hangszerként és többszörös szimbólumként jelenik meg. „A dobverő, a mágus varázspálcája a láthatatlan hangot (lelket) varázsolja elő, amely hangjával létrehozza, sőt létre parancsolja a látható világot. Ennek megfelelően a dobütés láthatatlan hangja hívja létre a látható táncot. Létrehívja és irányítja: hangja és ritmusa törvényt szab a táncnak, a láthatónak.” Pécsi Géza könyvében az 1600-as évektől Amerikába hurcolt néger rabszolgák zenéjét így jellemzi: „A harmonikus európai muzsikához szokott embert valósággal ámulatba ejtette a soha nem hallott érdekes ritmus, az eksztázisig fokozódó, mozgással társított előadásmód…” Ezt az eksztázist előidéző hatást, azonban nem csak az afrikai népek zenéiben, és szertartásaiban érhetjük nyomon. Mámort illetve eksztázist előidéző zene szólal(t) meg pl.: az ázsiai sámánok, az arab dervisek, vagy a bali táncosok kíséreteként is.

ET2_2

Egy másik tanulmány is arra hívja fel a figyelmet, hogy az elektronikus zenének legalább annyi „afroamerikai” kulturális vonatkozása van, mint amennyi technológiai, így érdemes előbb a „fekete” zene oldaláról közelíteni a témához. Számos zenész, kritikus és kutató is egyetért abban, hogy a korai elektronikus tánczenék ütemképlete megegyezik a törzsi-afrikai monoton ritmikával. A kialakuló techno négynegyedeinek digitalizált formája visszanyúlt az ősi ritmusképlethez. Végeredményben az elmúlt 2000 évben alakuló zene és az elmúlt száz évben kialakult könnyűzene ritmusvilágát alapvetően az afrikai törzsek dobzenéje határozta meg. Hívhatjuk ezeket bluesnak, beatnek, technónak soulnak, …stb., hiszen az ismétlésen alapuló, monoton ritmikát mindegyikben ugyanúgy megtalálhatjuk. A mai hip-hopnál megállva egy szóra, elmondhatjuk, hogy ennek gyökerei szintén visszavezethetők a törzsi, majd a fekete-rabszolga időkig, amikor is a spoken word (illetve a Nyugat-afrikai és afro-amerikai zenék) irányzat volt a legjellemzőbb a be- és elhurcolt rabszolgák között. Ez az irányzat később a bluesban és a hip-hopban is újjászületett.

Sebő Ferenc ismert népzenész, zenetanár szerint: „A mai helyzetet úgy látom, a nagy hangerő lehet az egyik oka annak, hogy ma már (tánc közben) nem lehet beszélgetni. Olyan rangsorolás történt, ami a fiatalokat inkább az extázis felé viszi…” Arisztotelész már az i. e. 4. században felismerte, hogy a zene gyakorolhat hatást a jellemünkre attól függően, hogy mely fajtáját hallgatjuk. Tény, hogy a mai elektronikus műfajok nagy mértékben fel vannak „dúsítva”, ezért sokkal kevesebb dinamikai különbséget mutatnak, mint a régebbi akusztikus felvételek. Másképp megfogalmazva: „Minden hanganyagot manapság egy, az utóbbi tíz évben rohamosan növekvő erejű szoftver ural és hangosít fel: a kompresszor.

ET2_5

A program megfigyeli a leghangosabb részeket, és automatikusan lejjebb veszi azokat, miközben a halkabb szekciók hangerejét azonnal felkapja. Ennek következtében egy erős, átlagosan „mindenütt és mindig hangos” produktum keletkezik. (…) Vagyis nem lesznek kimondottan halk és kimondottan hangos részek.” Az előbbi pár sor mindössze arra próbál rávilágítani, hogy immár a technológia (digitális és elektronikus) lett a legfőbb szolgálója és az elektronikus irányzatok lehetőségeinek tárháza, amelyek mind tökéletesebb megszólalásukkal próbálják visszaadni azt a mágikus eksztatikus élményt, amilyet többezer éve nyújt a repetitív zene. A ritmus és a szám autoritása többféleképpen jelentkezik a zenében Surányi László szerint. „A tisztán csengő hang is szabályos ritmus, ritmikus lüktetés, de itt a ritmus rejtve van. Nem halljuk külön, nem ezt halljuk, hanem a hangot mint egységet halljuk.”

Az elektronikus zene ezt az egységet bontja fel és formálja át. Bár az ősi zenékhez képest sok szabályt felbont és átformál, gyökereiben kitörölhetetlenül ott vannak az ősi hagyományok.
Füstös Zsolt a Techno az egyén diadala című dokumentumfilm alkotójának szavaival zárom a második fő egységünket: „Az ezredvég eljön, ha akarjuk, ha nem. Nem túlélni, hanem átélni kell. A techno az ezredvég zenéje, de ezen kívül a techno egy életforma, a cyberkultúra része. A múltban gyökerező, szintetizáló és előremutató. A techno requiem egy régi világért és örömóda egy új világról.”

Végül, – hogy ne legyen túl hosszú a 2. rész –, nagy lépésekkel haladva megpróbálom bemutatni az elmúlt párezer év azon találmányait és momentumait, amelyek a 20. században meg-, vagy újjászülető neo-törzsi, vagy techno zene megszületéséhez vezettek. Techno alatt itt a gyűjtőfogalmat, nem pedig az irányzatot értem. Ha a legfontosabb momentumokat említenénk csupán, akkor három kategória is elegendőnek bizonyulna a szakaszolásra, mégpedig:

1. primitív és törzsi zene,
2. komponált zene,
3. írt zene (elektronikus-digitális úton).

A techno-kultúra megjelenési formái szerint is értelmezhető három szinten:

1. az egyén szintje: egyéni, személyes értelmezések,
2. a közösség szintje: a partik megélése, társas kapcsolatok,
3. a társadalom szintje: a környezettel való kapcsolat, a techno-kultúra egyedi, vagy szubkulturális megkülönböztető jegyei.

Végszóként pedig vázlatpontszerűen a technológiai, illetve művelődéstudományi oldalról közelítve:

• Kr. e. 6–5. század – Püthagorasz által a rezonancia alaptörvényeinek felfedezése és a hang viselkedésének kutatása.

• Kr. e. 3. század – Kletisbios találmánya a Hydraulis, ami egy fajta víznyomásos (mechanikus) orgona. Tanítványa tanulmányt is írt a mechanikus eszközök és a hidraulika felhasználásáról.

• Kr. e 100. – elkészül a máig rejtélyes Antikytheriai mechanizmus, amit ma a világ első analog számítógépének tekintenek.

ET2_1

• 476. – A Római birodalom összeomlásával számos görög-római találmány odavész és feledésbe merül évszázadokra.

• 850. – jelenik meg a Banu Musa fivérek Ügyes készülékek című könyve, mely mechanikus szerkezetek leírását, működését és azok illusztrációit tartalmazza.

• 1500-as évek – megszületnek az első (újra feltalált) mechanikus orgonák.

ET2_4