Az Év Dala 2012 nyertesének járó díj átadására került sor szeptember 8-án Sárváron, a Nádasdy-várban. A díjat a szombathelyi Nora’s Garden vehette át Beck Zolitól (30Y, ZEN), majd élőben el is játszották az “Azért jöttem” című befutó szerzeményüket, a 2012-es év dalát. Ezután Beck Zoli beszélt – a díjról, a pályaművekről, a zsűrizésről, a magyar kortárs könnyűzenéről, rock and rollról… – igazi miniszeminárium kerekedett a délutáni esményből.
A 30Y frontembere ezúttal elsősorban a ZEN – Zenélő Egyetem szakmai vezetőjeként volt jelen, részletesen bemutatta a tutori teamet, amelynek hat tagjának nemzetközi színvonalú szakmai felkészültségéhez semmi kétség nem férhet, és amelyik hat tag részt vett a sárvári díjra jelentkező dalok bírálatában. Valamennyi tutor/zsűritag, illetve Beck Zoli is egyetértett abban, hogy a pályaművek összességében stabil nívót képviseltek a versenyen – ahogy ő fogalmazott, nem kellett beletekernie egyik dalba sem amiatt, hogy unalmas, vagy kutyaütő lett volna – mindegyiket érdeklődéssel tudta végighallgatni. A nyolcadik, eMeRTon-díjas – némiképp más zenei világból érkező – zsűritag, az Akela vezérfarkasa, Katona László “Főnök” értékelései is teljes összhangban álltak a többi ítészével, meghazudtolva az egyes zenei stílusok nyitott, vagy zárkózott szemléletével kapcsolatos előítéleteket. A bírálásnál nagyon nagy szerepet kapott a hitelesség. Első és meghatározó szempont Zoli szerint (és néhány ütem után azonnal kiderül), hogy az adott zenét elhiszik-e a saját zenészeik, ezáltal elhiszi-e a hallgató. Minden további szempont (még a zenei felkészültség is) csak ezek után vizsgálható igazándiból.
Ezekután a populáris zenei kultúra jelenségeivel, a könnyűzenei gépezet hazai működésének sajátosságaival, hibáival, ügyefogyottságaival kapcsolatban beszélt Beck Zoli, a tőle megszokott lezser, hiteles, magával ragadó, ugyanakkor tudományos igényű és szemléletű stílusában. Jónéhány személyes – a 30Y-nal megélt – tapasztalat tanulságait ajánlotta a Nora’s Garden, mint az útra épp rálépő zenekar és a hallgatóság figyelmébe. Kiemelte a kisebb, önálló szemléletű klubok jelentőségét is, mint amilyen az AZK, amelyek ragaszkodnak a valódi élőzenei kultúrához, hiszen sajnos ritkaság számba megy, ha egy koncerthelyszín – rövidebb-hosszabb pénzügyi vergődés után – nem alakul át diszkóvá, az élőzenét nem váltják fel a DJ-k.
Ezzel kapcsolatban a ZEN teamjének külön feladatként szánja a magyarországi, hitelesen működő koncerthelyszínek összehangolását, hogy egy zenekari turnéösszeállítás esetlegességének helyébe tudatosság, az egyéni tapasztalatok helyébe a zenész közösség egésze számára hasznosítható struktúra kerülhessen. A ZEN szerepe már most hiánypótlónak látszik. Ha nem szól közbe valami váratlan fordulat, még az is előfordulhat, hogy végre forradalmi változások következhetnek be a populáris zenei kultúra területén Magyarországon, beleértve azt is, hogy talán a könnyűzene valójában is bekerülhet az országban kialakult általános kultúrafelfogásba – megszabadulva az ifjúsági területekre való számüzetéséből.
A Nora’s Garden dalával kapcsolatban aztán Beck Zoli a merészen vállalt egyszerűséget, a giccses, közhelyes túldíszítettség tudatos mellőzését és a kitűnő női énekhangot emelte ki, hozzátéve, hogy az “Azért jöttem” másik erénye, hogy tökéletesen alkalmas arra, hogy más, teljesen különböző zenei felfogásokban, környezetekben is működni tudjon. Tóth Nóra énekesnő és Tóth András gitáros elmondták, hogy hosszabb skóciai tartózkodás után költöztek haza, a díjnyertes dal még Skóciában született, és épp a Magyarországra való visszavágyódás volt az egyik inspirálója. A Nora’s Gardennek Nórán és Andráson, mint fixtagokon kívül sokszor változik az összetétele – Nóra el is mondta, hogy szeretne már egy végleges felállást. Beck Zoli szerint viszont – amellett, hogy megértette a stabil tagság vágyát – nem biztos, hogy egy ilyen szabad zenekar esetében szerencsés lenne, ha bekövesednének a muzsikusi szerepkörök, mert korlátozhatják a zenei kísérletezés, a hangszerelés változatosságának lehetőségeit.
Beck Zoli sugárzó és őszinte lelkesedéssel beszélt a könnyűzenéről. Attól, hogy nem csak az egyik legnépszerűbb mai együttes kulcsfigurája, hanem egyben a tudomány embere is, ő ma az egyik legelhivatottabb és leghitelesebb szószólója ennek a területnek, inspiráló és reményt adó volt csupán hallgatni is. Zárszóként még ígéretet tett rá, hogy a ZEN továbbra is segíteni fogja a Nora’s Garden útját, a nyertes zenekar pedig arra, hogy végre bemutatkoznak majd Sárváron is az AZK-ban, hiszen azon kevés Vas megyei zenekarok közé tartoznak, akik még nem léptek fel a klubban.
Az AZK és a Nora’s Garden jóidőre összekapcsolódtak a díjnak köszönhetően, remélhetőleg sok örömben lesz része mindkét félnek, és még többet tudnak majd közvetíteni a közönségnek. Beck Zoli és az együttes tagjai még dedikálták a Pinceklub falára kikerülő Az Év Dala emléklapot, aztán elindultak Szombathelyre, ahol a magyar dal napja keretében mindkettőjüket várta már a színpad. Ilyen egy jólsikerült szombat délután…
A Nora’s Garden zenekar 2008-ban alakult Szombathelyen. A formáció Tóth Nóra, Harsányi Levente és Tóth András szoros barátságának és közös zeneszeretetének eredményeként született meg. A tagoknak a 90-es évek grunge szférájától kezdve, Carmen Consolin át Django Reinhardtig számos művész és zenei műfaj nyújt inspirációt.
Tóth Nóra – ének
Tóth András – gitár, ének
Harsányi Levente – gitár
Nagy Olivér – cajon, basszusgitár, énekA díjátadón közreműködött: Németh Ádám – billentyű